Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-406

Az országgyűlés képviselőházának U06. lágyi Lajos {képviselő urat első ízben kérem. (Kabók Lajos: Csak' osztályos társaikra kíváncsiak, más senkire.) Propper Sándor: T. Képviselőház! Nem volt szándékom felszólalni az apropriációs vitában, kénytelen vagyok azonban egyrészt azért, mert ugyanúgy vagyok vele, mint Gaial Gaston képviselőtársam, tudniillik sokszor nem vagyok abban a helyzetben, hogy bizonyos reflexiókat kellő időben megtehessek. A házszabályok lehetetlenné teszik, hogy bizonyos felszólalásokra az ember a viszonválasszal élhessen, úgyhogy ki kell böjtölni bizonyos időt és ki kell várni bizonyos alkalmakat, amikor az ember ismét szóhoz kerülhet és elmondhatja a, maga reflexióit. A másik ok, amely miatt mégis szóhoz jelentkeztem, az, hogy tegnap Wolff Károly t. képviselőtársam bizonyos kijelentéseket tett, amelyeket nem hagyhatok szó néllkül. Wolff Károly képviselő úr jónak látta az ország mai gazdasági helyzetében a tízéves kurzusuralom által leromlott gazdasági romokon végighurcolni a. véres kardot és harcot hirdetni a szociáldemokrácia ellen. En a kérdés felvetését, világnézeti kérdések taglalását ebhen a szomorú időben nem tartom időszerűnek, nem tartom célszerűnek azért sem, mert hiszen éppen a túlsó oldalról és éppen a jobbközépről hallunk igen sokszor kijelentéseket és felhívásokat az együttműködésre. De nem tartom időszerűnek és nem tartom célszerűnek a világnézeti kérdések felvetését azért sem, mert ezeket mi itt, ebben a parlamentben elintézni amúgy sem tudjuk, de ha provokáltak, akkor állunk elébe és van néhány megjegyzésünk azokra a megjegyzésekre, amelyeket Wolff Károly t. képviselőtársunk tett. Az természetes, hogy az ő nagy felvonulása, az ő nagynak szánt szózata a szociáldemokrácián keresztül a haladás ellen irányul. (Meskó Zoltán: Azt nem lehet mondani!) ö azt mondja, hogy az ezeresztendős gondolatkörben akar megmaradni, ami azt jelenti, hogy elveti a haladás törvényét, (Meskó Zoltán: Ez csak a tradíciók e

tiszteletbentartását jelenti!) a fejlődés lehetőségeit. ö nemzeti egységet akar a demokrácia ellen (Meskó Zoltán: Nem a demokrácia ellen! — Krisztián Imre: Nemzeti demokráciát akar!) és ebbe a nemzeti egységbe invitálja a^ haladás és a demokrácia ellen a zsidó polgártársakat is és rossz néven veszi, hogy a zsidó polgártársak nem sietnek az ő fekete lobogója alá. (Jánossy Gábor: Fekete? — Krisztián Imre: Nem fekete, hanem nemzetiszínű lobogó alá! — Meskó Zoltán: Maradjon meg a piros-fehér-zöld mellett! — - Zaj.) Azt mondotta továbbá, hogy ő a tárgyilagosság alapján áll és ezt többször hangoztatta. Láttuk a Wolff-féle tárgyilagosságot a kurzus tíz esztendeje alatt, láttuk a városházán, amikor a bizottságokból erőszakkal kiszorították a kisszámú demokratikus ellenzéket, (Rassay Károly: Most is az folyik!) láttuk, amikor a neki vagy nekik nem tetsző tanerőket és egyéb alkalmazottakat politikai okokból, a szerzett jogok elkobzásával kiüldözték állásaikból, Ihivatalaikból, megfosztották kenyerüktől, a nyomorba döntvén sok-sok családot; látjuk újabban a főváros autonómiájának alakulásánál is a sugdolódzást, a sötét kamarában való összeesküvéseket az autonómia ellen a kormány és a kereszténypárt között (Ernszt Sándor: Tévedés!) és látjuk az autonómia elkobzását, látjuk a demokrácia ellen való hadakozást, látjuk azt az akaratot, amellyel a mai reakciós rendszert akarják áttelepíteni az ország első törvényhatóságának termébe. Azután hallottuk ülése 1930 június 12-én, csütörtökön. 249 Wolff Károly képviselőtársunktól az intelmet a kormányhoz, annak a felismerésnek az alapján, hogy rossz a hangulat az országban, hogy ezt a hangulatot meg kell változtatni. Nagyon pontosan figyeltem a képviselő úr beszédét, és figyeltem arra, hogy mikor fogja már kijelenteni azt a szót, hogy a bajokat kell orvosolni és nem a hangulatot, ő azonban következetesen negyedórán keresztül megmaradt a mellett, hogy rossz a hangulat, tehát a hagulatot kell megváltoztatni és megjavítani, de egyetlen szóval sem alludált arra, hogy a bajok megszüntetéséhez hozzá kellene fogni, mert "a bajok megszüntetése után lehetséges csak a hangulat megjavítása. (Jáánossy Gábor: Ez ugyanaz: helyzetjavuláf hangulat javulás! — Zaj. — Farkas István: Igaza van, a helyzet rosszabbodik, a hangulat nagyobb lesz a kormány ellen. - Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Propper Sándor: Azután szemrehányást tett a t. képviselő úr az ifjú zsidóknak, amiért részt vettek a forradalomban, mondván, hogy az ifjú zsidók mindig forradalmárok. Nekem semmi közöm hozzá, hogy az ifjú zsidókat megvédjem, de tapasztalatból tudom, hogy a forradalomban nemcsak ifjú zsidók, hanem öreg,' nehéz keresztények is résztvettek. (Kabók Lajos: Ki az! Csak nem Wolff Károly?) Legyen szabad egy igen komoly forrásból idéznem. Ismétlem, kitartok azon álláspontom mellett, hogy ezen kérdések felvetése ma nem időszerű és én csak urovokációra reagálok. Igen komoly forrás mondja el, egy könyv, amely nyomtatásban jelent meg, írója egész közel állt a forradalomhoz, isimeri a forradalom személyeit, motívumát, lefolyását, bukásának okait, és két kötetben számol be élményeiről. A két kötet egyikében egész fejezetet szentel egy idyen Öreg nehéz keresztény úrnak, aki igen jelentékenyen benne volt a forradalomban, (Kabók Lajos: Ki az?) mondván, hogy november 4-én 1918-ban, (Krisztián Imre: Az csak tévedhetett, de önök rosszhiszeműen mondják!) tehát négy nappal a forradalom kitörése után megjelent valaki a Magyar Nemzeti Tanács előtt, és hivatalának és hivataltársainak nevében a Nemzeti Tanács kezeibe letette az esküt. Ezzel azonban, ezzel a passzív ténnyel még nem merítette ki forradalmi szereplését, hanem hivatalt vállalt a forradalomban, mint a könyv 224. oldala mondja, elvállalta egy réglen létező nagy hivatalnak a likvidálását, és a legelső ténykedése az volt, hogy az udvarnagyi plébánia fenntartási költségeit és személyzeti illetményeit törölte. (Kabók Lajos: Keresztény volt ez?) Mészáros János volt akkor az üdvari plébános, aki így jövedelmeitől elesett és Persian Ádámhoz fordult védelemért. Az illető úr azonban intranzigen'S volt, nem engedett álláspontjából és egy veszekedett fillért nem akart utalni Mészáros János udvari plébánosnak, akit azután Károlyi mentett meg olykép, hogy kegyúri jogot vindikált magának, új plébániát kreált, ennek a plébániának vezetőjévé kinevezte Mészáros János volt udvari plébánost, aki így jutott stallumhoz és jövedelemhez. Ezek alapján a könyv is megállapítja, hogy az az illető intranzigens, nehéz keresztény úr ^sokkal nagyobb forradalmár volt, mint maga Károlyi Mihály, mert hiszen Károlyi Mihály az eltörölt plébánia helyébe újat létesített és abba helyezte bele az elmozdított nlébánost. De még ez sem merítette ki annak az igen tisztelt úrnak működését, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Kiről . beszél?) mert néptörvénytervezetet készített az