Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.
Ülésnapok - 1927-405
Áz országgyűlés képviselőházának 405. ülése 1930 június 11-én, szerdán. 203 tára egy svéd művészt helyeznek el a magyar állam, tehát a magyar adófizető pénzéből vásárolt palotában. {Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: Bár minden olyan olcsó lett volna, mint ezek a külföldi kollégiumok. Hogy mondhat ilyet a képviselő úr? — Kuna P. András: Csak gáncsoskodni kell valahogy! — Zaj. — Elnök csenget.) Ez a kérdés különböző megítélés tárgya; én úgy ítélem meg, ihogy károsodunk, a miniszter úr úgy ítéli meg, hogy nem, a jövő dönt fölöttünk. Ez szigorú szembeállítása egy tény két különböző megítélésének. A miniszter úr felemelt fővel vállalja érte a felelősséget, én pedig nagyon komoly aggályokkal szemlélem és félek, hogy súlyos következményekkel fog járni. A jövő fog dönteni, hogy kinek van igaza. En ezeknek a kultúrfölény-kiadásoknak nem az összegszerűségét kifogásolom elsősorban, hanem azt, hogy szociális elégedetlenséget keltenek, hogy nemcsak a szegényebb nénrétegeknek, de még a középosztálynak is kihívják az ellenszenvét, mindazokét, akiknek a fia véletlenül nem került be abba a kollégiumba, (Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ez csak nem érv?!) és hogy megrendítik ezek az intézetek a hitet az egész állami gazdálkodás okszerűségében. Fel akarom említeni azt is, hogy gyakorlati szakemberek részéről sok kifogás * hangzott el a sorozatosan kiadott középiskolai tantervekkel szemben. Kifogásolják és nehezményezik, hogy a tanterv állandóan változik, hogy annak tanítására berendezkedni nem lehet, hogy míg az egyes^ tanulók tanulmányának menetét, az ő tanulási folyamatosságukat is megzavarja, s hogy gyakorlati szakembereket e tanterv készítésébe nem vontak be. En magam épooly kevéssé vagyok ebben a kérdésben szakember, mint a tankönyvírás körül felmerülő panaszok kérdésében. Itt is csak arra vagyok bátor utalni, amit a tanárok és tanítók, szülők és^ gyermekek panaszolnak, hogy a könyvek drágák, a könyvek állandóan változnak és^hogy sok újabban megjelent könyv pedagógiai, és tartalmi szempontból visszaesést mutat az előbb megjelent könyvvel szembe«. Itt csak arra akarok utalni, hogy én, bár bírálatot nem mondok, felhívom a t. Ház figyelmét arra, (Halljuk! Halljuk!) hogy politikától elvonatkoztatott kizárólagosan szakkérdéseiben is komoly r vélemények hangzanak el a miniszter úr tevékenységével szemben a nempolitikai közönség köréből. Helyesen mondotta a miniszter úr azt, hogy végtére a frázisok hatalma megszűnik, atmiikor az életről van szó. Igaza van a miniszter úrnak... (Kuna P. András távozik helyéről. — Malasits Géza: Ne ímenjen ki, András bátyiam, nem lesz, aki megvédje a miniszter urat! —filénk derültség.) ...a miniszter úr kultúrfölényről szóló frázisai elmúlnak akkor, amikor tényekről van szó, amikor szembeállítjuk a nyomorgó, véres verejtékű, küzdelmes magyar sorsnak minden nyomorúságát azokkal az alkotásokkal, a római palotától a tihanyi halbiológiai intézetig, (Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: Honnan tudja, hogy haiLbiológiaif) a debreceni asztalterítőktől a szegedi misemondó ruháig\ amelyek belekiáltják a köztudatba a miniszter úr felesleges költekezésének minden bizonyítékát. Es, t. Ház, köztudomású dolog, hogy még ebben a Házban sem vaigyok^ egyedül ezekkel az aggályokkal, ezzel a véleményemmel. A miniszter úr teljes joggal hivatkozott azokra a felszólalásokra, amelyek jobboldalról és baloldalról "egyaránt az ő politikáját dicsérik, de a t. Ház minden egyes tagja tudja, hogy a folyosón másképpen beszélnek a képviselők, (Rassay Károly: Ez igaz! Minden kérdésben ez a helyzet!) pedig a kultuszminiszter úr felfogása szerint a folyosói beszélgetés is politikai faktor. Odakint a folyosón ugyanazokat az aggályokat, ugyanazokat a panaszokat, ugyanazokat a félelmeket hangoztatják nemcsak az ellenzéki képviselők, (Rassay Károly: Ez igaz!) de az egységespártnak is számos tagja. Nem szemrehányást akarok tenni t. képviselőtársaimnak azért, hogy a maguk — hogy úgy mondjam — privát nézetének politikai konzekvenciáit nem vonták még le, hiszen én magam két esztendeig dubitáltam, tépelődtem, gondolkoztam, amíg a magam állásfoglalásának következményeit levontam. Nagyon jól tudom, hogy vannak olyan kötöttségek is, amelyek tárgyi természetűek, hogy vannak olyan elgondolások vagy olyan érdekek, amelyek nem személyi természetűek s amelyek egy felelősséggel bíró komoly férfiúnak elhatározását^ joggal befolyásolhatják. De az én képviselőiársaimnatk aggályai megerősítik az én meggyőződésemet, az ő habozásuk alátámasztja elhatározásom szilárdságát, az ő kételyeik és az ő tépelődésük még erősebbé teszi az én akaratomat akkor, amikor az ország érdekében felemeleim a szavamat a kultuszminiszter úrnak túlzott költekezésével szemben. Az appropriációs javaslatot a kultuszminiszter úrral szemben érzett bizalmatlanságom következtében — és csak e miatt — legnagyobb sajnálatomra nem fogadhatom el. (Helyeslés balt elől. —- Mozgás és zaj jobbfelől.) Elnök: Szólásra következik? Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: Szót kérek! Elnök: A miniszter úr óhajt szólani. Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Ház! Bajos egy ilyen felszólalásra válaszolni, mert azok, amiket a képviselő úr beszéde végén nagy emfázissal előadott, olyan dolgok, amelyekkel minden lap tele volt és amelyek ismételten felhozattak minden eredmény nélkül. Csak pár dologra szorítkozom, hogy a kérdés egészét megfelelő világításba állítsam. Mindenekelőtt azt mondja az igen t. képviselő úr. hogy en azért szólaltam fel. hogy neki előre válaszoljak. Igen nagyra becsülöm az igen t. képviselő urat de tftssék elhinni, hogy nem ezek a megfontolások vezettek, hiszen évek óta mindig beszéddel szoktam a kultuszvitát bevezetni. Ha méltóztatik a korábbi éveket nézni. megállapíthatják, hogy rendesen az előadó után szólalok fel. Ez az én szokásom. Van. aki a vita végén szól. de én mindig bevezető beszéddel szoktam megindítani a vitát. Az idén is úgy cselekedtem. Bármennyire is becsülöm az igen t, képviselő n rat, akkora súlyt nem helyezek az Ő felszólalására, hogy ezért bármilyen tekintetben is eltérjek szokásaimtól. Ami mármost az ilyen dolgok felhozatalát illeti, mint a külföldi útiköltségeké, erre nézve szabályok állnak fenn. Azokat az összegeket kapjuk, amelyek ilyen esetekre meg vannak állapítva. Természetesen utána is néztem s mondhatom, hogy amióta utazom, körülbelül 6—7000 pengőt kellett ezekre az utazásokra ráfizetnem. Nem vagyok olyan jó anyagi helyzetben, mint a t. képviselő úr, ez az én helyzetemben mindenesetre elég nagy áldozat volt. En azonban nem azért hozom ezt fel. mintha erről egyáltalában beszélni szükséges lehetne. Elvégre, ha az embert meghívják, arról, hogy pástétomot vagy