Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-405

Az országgyűlés képviselőházának 405. ülése 1930 június 11-én, szerdán. 191 állandóan felhánytorgatják nemcsak kormánypárti részről, hanem a kormány részéről is, hogy a közterhek mai mértékét nem lehet bírni és ugyanakkor állandóan emelik a közterheket, az lehetetlenség. Az a rendszer, amelynél előfordul az, hogy a tönkrement adóalanyok helyett a megmaradó — ugyanahhoz a foglalkozási ághoz tartozó — adóalanyoknak kell mesrfizetniök a kihullottak adóját és ahol eilőfordul az, ami egryik kormánypárti képviselő úr kerületében megtörtént, hogy az elmúlt esztendőben ^ az iparigazolványoknak 10%-át visszaadták és az eredmény mégis az lett, hogy 33%-kai több adót vetettek ki átalányban ebben az évben az iparosokra, mint az elmúlt esztendőben, amikor tehát 10%-kai kevesebb iparosra megrosszabbodott gazdasági helyzetben 33%-kai több adót vetnek ki, ez t. Képviselőház, lehetetlenség. (Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Hol volt ez?) Cegléden. A miniszter úrnak tudomása van ( erről az esetről nemcsak most az én képviselőházi felszólalásomból, hanem abból is, hogy Erdélyi Aladár képviselő úr közölte a miniszter úrral ezt, hogy Cegléden a visszaadott iparigazolványok mellett több adót vetettek ki, mint amennyit az előző esztendőben kivetettek. Es ilyen gazdasági helyzetben mi történik? Az történik, hogy amikor a Képviselőházban óriási csatát vívtunk, amelynek eredménye az lett, hogy a Társadalombiztosító járulékát nem emelték fel, egyszerre, meglepetésszerűen, a nélkül, hogy bárkinek szóltak volna, minden egyes munkaadó kap egy értesítést, amely értesítésnek megfelelően az előző évhez képest 10%-kai felemelték a halesetbiztosítási járulékot és azt előre kell megfizetni. T. Képviselőház! Ez az ország az, ahol lehet a munkáltatóktól előre 10%-kai több pénzt követelni, mint amennyit a múlt évben befizettek? Es horrendum dictu, a helyzet az, hogy neki kellene később fizetni, de ha a felszólításra ma nem fizet, akkor késedelmi kamatot kell fizetnie, bár előre kérik a (befizetést. T. Képviselőház! Az egyik oldalon állandóan azt hirdetni, hogy ennek az országnak lakossága töhb terhet nem bír el, a másik oldalon pedig itt is, ott is próbálkozni, és ahol nem veszik észre, tényleg töhb terhet behajtani, ez nem lehetséges. Most méltóztassék megengedni, hogy egy kérdést intézzek a pénzügyminiszter úrhoz. Az 1929/30. évi költségvetésben a tisztviselők és nyugdíjasok részére járó összegek 52%-ot tettek (ki. Most, azt hiszem, 54'2%-ot tesznek ki. En emlékeztetem a miniszter urat arra, hogy amikor ia miult esztendőben. az appropriációnál vagy a költségvetésnél felszólaltam, a miniszter úr nekem azt válaszolta, hogy 40.000 pengő jutalmat fog kitűzni annak, aki az állami adminisztráció költségeinek csökkentésére tervet dolgoz ki. Nem tudom, hogy mi történt ezzel a 40.000 pengővel, megkapta-e valaki ezt a 40.000 pengőt. Egyet azonban látok. Azt, hogy az állalmi adminisztráció kiadásai nem csökkentek, hanem emelkedtek. De ha az állami adminisztráció kiadáhiai emelkedtek, akkor szeretném tudni, igen t. pénzügyminiszter úr, és azt hiszem, kíváncsi rá az ország is, hogy mi lett a 40.000 pengővel, amiről ia miniszter úr majd felvilágosítást fog adni. A miniszter úr figyelmét most mégegyszer felhívom a jövedéki rendeletre, arra a jövedéki rendeletre, amelyben szintén van egy bírságáén z-szjakasz, és amely jövedéki rendeletre vonatkozóan iaz igazságügyminisztérium a teljes új tervezetet már decemberben eljuttatta a KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXIX. pénzügyminisztériumhoz, amelynél tehát ma már nem is az a helyzet, hogy nincsenek kész az előmunkálatokkal. Miért késik tehát a jövedéki rendelet visszavonása? Rámutathatok arra, hogy igenis, katasztrofális az^a pénzügyi politika, nemcsak magángazdasági szempontból, hanem az. ország szempontjából is, amellyel ma ebben a (helyzetben találkozunk. Miért? Mert a feleisiegek politikája óriási pazarlásra vezetett az országban. Nem az volt a helyzet nálunk, hogy annyi pénzt vettek be, mint amennyi az országban okvetlenül szükséges kiadás volt, hanem az volt a helyzet, hogy annyi pénz adtunk ki, amennyit be tudtunk venni. (Bud János kereskedelemügyi miniszter a terembe lép. — Ellenzés a jobboldalon és a balközépen.) A felesleggazdálkodás tehát elsősorban pazarlásokra vezetett, másodsorban pedig az lett a következménye, hogy elvette a magyar polgártág ellenállóképességét, és meggyőződésem szerint — ezt kénytelen vagyok itt hangsúlyozottan, éppen az általam előadottak alapján mondani — a jövőre nézve bizonytalanná tette az államháztartás egyensúlyát; bizonytalanná tette azért, mert, méltózassék elhinni, hogyha a magángazdálkodás ebben az országban összeomlanék, akkor ennek az összeomlásnak következménye az államháztartás egyensúlyának megingása lenne. Végül pedig súlyos veszélyeket rejt magában ez a felesleggazdálkodás a jövőre nézve, súlyos veszélyeket azért, mert nekünk igenis, hátra van még az innsbrucki egyezményünk, az innsbrucki egyezmény revideálásának kérdése, és ha itt a kormány az ország népének pénzéből, keserves kínjaiból ilyen feleslegeket mutat ki, mint amilyent az 1928/29. esztendőben felmutatott, akkor az a iszomorú helyzet következik be, hogy erre fognak hivatkozni, amint már hivatkoztak is erre a párizsi tárgyalások alkalmával. Igenis, tehát nemcsak szóval, hanem tettel is takarékosság, nemcsak szóval, hanem tettel is leépítés, teljes mértékben egy új pénzügyi irányzat megvalósítása, egy új rendszer, az ország kisembereinek védelme, az állami feleslegek gondolatának teljes megszüntetése és kevesebb teher. Minthogy pedig ezeknek a gondolatoknak megvalósítása tárgyában a kormány iránt nem vagyok bizalommal, ennélfogva az appropriációt nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Pakots József jegyző: Wolff Károly! Wolff Károly: T. Képviselőház! A költségvetés általános vitájában pártomnak nem volt módjában felszólalni és így kénytelen vagyok megragadni az alkalmat, hogy az appropriációnál vegyem igénybe a Ház szíves türelmét bizonyos kérdések tárgyalására. Engem ebben a pillanatban a felszólalásra a legkomolyabb, a legbensőbben indokolt hazafias aggodalom késztet. (Halljuk! Halljuk! a balközépen.) En végighallgattam a beszédeket, végighallgattam az egységespárt és az ellenzék felszólalásait. Mint teljesen higgadt szemlélő, aki nem akarok, és nem szoktam szenvedélyt belevinni a politikai kérdések tárgyalásába, aki majdnem a matematikai rideg mérlegelés rendszerével akarom állásfoglalásomat körvonalazni, megállapíthatom, hogy ez a Ház az^ ő egész tárgyalási módszerével és tárgyalási anyagával mélységes aggodalomnak adott hangot kivétel nélkül; hiszen végeredményben nem is lehet osztályozni ezt a kérdést abból a szempontból, hogy valaki kormányt támogat-e, vagy kormányt nem támogat, mert szerintem minden képviselőnek, aki ebben a teremben jelen van, 29