Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-401

10 Az országgyűlés képviselőházának jönnek és magukat ott továbbfejlesztve, a ma­gyar névnek európai és világvonatkozásban annyi dicséretet és dicsőséget is szereznek. (Szilágyi Lajos: Ügy, mint Berlinben váloga­tott atlétáink az elmúlt' napokban gyönyörűen szerepeltek!) Az a nézetem, hogy nem lenne sza­bad addig — amíg a levente-ügy, a cserkészet, a sport s az általános népművelés céljaitól meg­vonják a szükséges összeget — ennek a kor­mányrendszernek engedni, ho<?y egyetlenegy freskót, vagy pedig önarcképet, szobrot készít­tessenek vagy az államnak pénzébe kerülő más valamit rendezzenek, ami személy szerint össze­függ a mai kormányrendszer exponenseivel. Tanuljuk ^meg végre-valahára, értsünk abban egyet pártkülönbség, nélkül, t. képviselő­társaim, hogy egy országnak előrehaladását, különösen egy csonka országnak, hogy úgy mondjam, a halál völgyéből való kiemelkedé­sét, új életre törését nem az képezi, hogy sze­mélyeken nyugodjék a jobb jövő megalapozása; nem a személyi kultusz, hanem a kulturális, tradicionális és szociális intézményeknek kul­tusza vihet csak előre egy nemzetet és — bár­milyen siralmas sorsa mellett — csak ez emel­het fel és röpíthet a jobb, boldogabb jövő felé. (Ügy van! Ügy van!) Nem a személyeknek való tömjénezés, hajlongás és dicsériádák zengése, hanem a hazafias irányú kulturális, gazda­sági, népjóléti és szociális intézmények egész­séges működéséből kisugárzó benső erő lendít­heti csak előre egy nemzet ügyét. Kijelentem, hogy a népiskolák fejlesztése körül jelenté­keny lépéseket tett a t. miniszter úr, azonban — mint az előbb említem — nem eleget. Nagy beismerés egyúttal, amit a t. minisz­ter úr mondott, mindenesetre, nemcsak az ellen­zéki, hanem a kormánypártig padokról is kon­statálhatólag, nevezetesen kijelentette a t. mi­niszter úr, hogy a régi 67-es rezsíin nagyon sokat mulasztott, azt nagyon nagy vád terheli abban a tekintetben, hogy éppen a Nagy Ma­gyar Alföldnek kulturális előrehaladását aika­dályozta meg, hanyagolta el, amikor ott idejé­ben kellő számú néniskolát nem állított fel. Ez beismerése annak, hogy a 67-es rezsim "sokat vétkezett a magyar nemzeti ügy ellen, (Éhn Kálmán: Ez igaz!) mert a magyar kultúrának elhanyagolása és egyben a magyar nemzeti ér­dek veszedelembe sodrását is jelentette. A t. miniszter úr a múltban ennek a 67-es irányzat­nak támogatója volt. Szép a férfias beismerés, — azonban ha az az irányzat, amelyet ő a múlt­ban támogatott, sokat mulasztott, sokat vétke­zett, akkor ő, mint a mai, nagy felújhodási fo­lyamatot ígérő rendszernek kultuszminisztere, álljon sarkára és az elmulasztottakat pótolja hathatós cselekedetekkel. Es azok a t. képvi­sel őtársiaim, akik a régi 48-as és kisgazdapárti padokról regrutálódva most ott vannak a t. mi­niszter iir háta mögött és az egységespárt so­raiban ülnek, mutassák^ meg hát itt a Képvi­selőházban és a szavazásnál, mutassák meg a kormányrendszerre való hatóerőnél azt, hogy nemcsak szavakban, nemcsak szólamokban mondják azt, hogy az általános népművelés­ügynek előmozdítása csakugyan a nemzeti jobb jövőnek is alapját képezi, hanem ezért a ki­jelentésért adott alkalommal még a kormány­nyal szemben is tudjanak helytállani és a kor­mányra erkölcsi és etikai pressziót gyakorolni. (Gr. Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatás­ügyi miniszter: ötezer objektum készen van!) De azt mondotta a t. előadó úr, hogy még 4400 népiskolai tanterem hiányzik. Egyetlenegynek sem volna szabad már hiányoznia. Vagy ha azt látnám, hogy nem 4400 tanterem, hanem csak ezer, vagy párszáz hiányzik, akkor azt is lát ­401. ülése 1930 június 3-án, kedden. nám, hogy csakugyan olyan gyors lépteikkel haladtak a t. miniszter úrék a nemzeti közmű­velődés előmozdításának útján, mint amilyen gyors léptekkel való haladáshoz anyagi erőt adtak nekik s ennek a rendszernek r az éveken keresztül az állampolgárok . zsebéből kisajtolt nagy adófizetések és kincstári feleslegek. En jól tiŰTom, hogy másra is kell pénz, jól tudóm azt, hogy világjelenség is oka annak, hogy odajutottunk, ahol vagyunk. De hogy tíz esztendőn keresztül többet kellett volna áldozni, hogyha csakugyan a nemzeti kultúra és ^fenn­maradás előmozdításának gerincét képező nép­iskolai művelésnek hatékonyabb istápolása ké­pezi a célt, többet kellett volna népiskolákra s óvódákra fordítani, ez cáfoDhatatlan tény. Es az a 4400 jelenleg még fel nem épített tanterem részben azt is jelenti, hogy sok százezer anal­fabéta van még mindig ebben az országban. Ez kiáltó vád magára az egész kormányzat által folytatott politikai működésre nézve is. T. Képviselőház! Ezek után, mert már csak pár perc áll rendelkezésemre, arra mutatok rá, hogy a középiskoláknál méltóztassék a folyton változó új és drága tankönyvek rendszerét meg­szüntetni és a rendkívül nagy tandíjat is mér­sékelni. Elvégre azok a szülők nem nábobok, nem krőzusok, nem gazdag emberek, sőt tudjuk, milyen nagy megélhetési bajokkal és gondok­kel kell küzdeniök. S bármennyire kell a klasz­szikus nyelvek tudása és a klasszikus^ művelt­ség, mégis méltóztassék ezt kissé háttérbe szo­rítani, s a modern nyelveknek nagyobb tért en­gedni. A klasszikus korba való bevezetés: szük­séges megalapozása az általános műveltségnek, de nem szabad túltengésbe mennünk. Mindenek­felett pedig a magyar nyelvben való elmélye­dést méltóztassék irodalmi és gyakorlati ala­pon intenzívebbé tenni. A különböző tantervek, a különböző típusok közt jelenleg nagy kapko­dás van s minden újítás kipróbálás ialá kerül. Tudom, hogy a t. miniszter úr nem ragaszkodik ahhoz, amiről maga is belátta, hogy nem jó, "mennél hamarabb végezze el azonban a korri­gálást, mert nemcsak a tanulók, nemcsak a kö­zépiskolai növendékek képtelenek ma megküz­deni a különböző típusú és a különböző előírá­sok szerinti nagy^ tananyaggal, hanem maguk a tanárok sem tudják, hogy mit csináljanak. Nem szabad megtörténni annak, hogy a középiskolai növendékek sokszor agyonhajszolt áldozatok és feleslegesen, mesterségesen táplált kísérleti nyulak legyenek a magyar közoktatásügy kezé­ben, a különböző tantervek labirintusában. Nem szabad ennek megtörténnie, bármilyen szorgal­muk, bármilyen jóravaló igyekezetük^ van is. A tanulót ma a kitűnő iskolai tanítás mellett voltaképpen az élet neveli ki a kellő művelt­ségi fokozatra. Nem szabad megengedni, hogy a kellő gyakorlati tudásnak megfelelő módon való elsajátíthatása nélkül túl legyenek tömve nél­külözhető elméleti ismeretekkel. (Egy hang a jobboldalon: Tökéletesen igaza van!) Ami az érettségi vizsgákat illett, én tiszte­lettel vagyok azok iránt, akik a kormány, vagy pedig a fenntartó testületek képviseleté­ben mint érettségi biztosok fungálnak, jelen­leg azonban, az a belyzet, az ország minden vidékéből kapjuk a 'híreket, hogy az érettségi vizsgák valóságos halálverejtéket vernek ki annak a vizsgára kerülő ifjúnak arcán. Pedig az igazság az, hogy aki nyolc osztályon keresz­tülment, annak az érettségi vizsga elé állás és az ott 'vialó bizonyítvány szerzés ne legyen olyan, mintha élet-halálkérdés előtt állna. Ám méltóztassék következetes ebiben szigorúbbá tenni az előképzést, de akkor viszont az érett-

Next

/
Thumbnails
Contents