Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.
Ülésnapok - 1927-401
Az országgyűlés képviselőházának 401. ülése 1930 június 3-án, kedden. , 7 ez a nemzedék az én meggyőződésem szerint, ha csak abba bele nem kényszeríttetik, ha csak nemzeti léte nem forog kockán, háborút viselni egykönnyen nem fog, akkor " r azt mondhatjuk, — én legalább azon a véleményen vagyok — hogy a béke felé haladunk és akkor kell, hogy a kultusztárcával, mint minden állam a kultusztárcájával, poziciónkat mi is a békében ezzel erősítsük» (Ügy van! a jobboldalon,} Erősítsük, mert az én meggyőződésem az, hogy az a nemzet fog győzni a jövőben és az az állam fog győztesen kikerülni a küzdelemből, amelyik a legtehetségesebb, de amelyik tehetségét — szabad legyen azt hinnem, hogy tehetség dolgában nem vagyunk az utolsók között — ki is tudja művelni. Itt hivatkozom egy emberre, Széchenyi Istvánra, aki üedig közgazdász és nem kultúrpolitikus volt, nem kultuszminiszter volt. hanem az ország közlekedésügyi minisztere volt és aki a reálpolitika alapján állott, és aki azt mondta idevonatkozólag: «En nem esem kétségbe nemzetemnek száma miatt, nem az aggaszt engem, hanem sokkal inkább aggaszt a végtelen csekély fajsúly.» T: Képviselőház! Ha ezt a tételt alkalmazzuk a kisszámú- de nagy faisúlyú nemzetekre, akkor állíthatjuk azt, hogy kiművelés nélkül, kultúrpolitika nélkül a kis nemzet számára különösen nincs boldogulás a nap alatt. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon) Ajánlom a t. Képviselőháznak a vallás- és közoktatásügyi tárca költségvetését általánosságban elfogadásra. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a közéven.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Beck Lajos! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, töröltetik. Szólásra következik 1 ? Urbanics Kálmán jegyző: Kun Béla! Kun Béla: T. Képviselőház! Noha a költségvetés ellen szólalok fel, mégsem zárkózhatom el annak konstatálása elől, hogy at. kultuszminiszter úrnak és a mögötte ülő táborkarának, akik itt jóformán az egész közoktatásügyi minisztériumot képviselik, tagadhatatlanul nagy érdemeik vannak a magyar nemzeti kulturális haladás és fejlődés előmozdítása terén. (Elénk helyeslés^ a jobboldalon.) En még azt is kijelentem egészen nyiltan, szemben úgy az ellenzéki, mint a kormánypárti, vagy kormányt támogató padokról elhangzott felfogásokkal'és kifogásokkal, hogy én at kultuszminiszter úrnak külföldi — mondhatnám akitációs körutait is helyeslem és teljes pártolással vagyok azok irányában. Ha kerülnek is pénzébe a magyar államnak, az én megítélésem szerint feltétlenül többet ér a reájuk fordított költségnél az erkölcsi, kulturális eredmény, és az az európai, sőt világviszonylatban is nekünk megszerzett erő revíziós törekvéseink előmozdítása javára, _ amelyet a t. kultuszminiszter úr külföldi futjai feltétlenül magukban hordanak és eredményeznek. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Ezek konstatálása után azonban nem zárkózhatom el a kritikától. Nem személy szerint megyek neki a t. kultuszminiszter úrnak, hiszen ezt nem is tehetem azok után. amiket az előbb mondottam, hanem intézkedéseit teszem kritika tárgyává. Abban az általános nagy koncepcióban, amellyel ő — meg vagyok győződve — legjobb lelkiismerete és tudása szerint intézni akarja a kultuszügyeket szerencsétlen csonka országunkban, ma az előállott nehéz pénzügyi helyzet folytán, amely a további, olyan gyors iramban való haladásnak, mint ahogyan csinálta a múlt esztendőben, feltétlenül akadálya, nem látom az előrelátásnak azt a mérvét t és azt a szükségességét, amellyel neki pedig feltétlenül bírnia kellett volna évekkel ezelőtt, amikor megalapozta azt a kultúrpolitikát, amelynek ő most is pregnáns személyi kifejezője. Tisztában vagyunk mindnyájan azzal, hogy a t. kultuszminiszter úr nagyTíultúrzseni, sőt talentum, akinek működésében eredményeket is íáttunk — szép eredményeket — és várunk a jövőben isaz ország egyetemes nemzeti kulturális haladása és céljai istápolására, mégis kénytelen vagyok megállapítani költségvetésének tárgyalásánál, amikor azt nem tehetem miagamévá és — ismétlem — nem fogadhatom el, hogy a t.,miniszter úr múltbeli ténykedéseinél eltévesztette az arányosítást a különböző közoktatási ágazatok költségeinek fedezésénél, a közös államkassza^ ból rendelkezésére álló és igénybevett és veendő összegek elosztásánál. Bírálnunk kell, vájjon nem volt-e a közoktatás különböző ágazatainak egyik-másik részében túlméretezés, nem yolt-c elkerülhető felesleges költekezés, viszont máshol éppen ennek folytán, amikor most a <hét szűk esztendő beállott az ország financiális helyzetét tekintve, nem állott-e elő olyan hiány és szűkmarkúság, amelynek a költségvetésben való keresztülvitele magának a nemzeti közművelődésnek is kárára van? Indokolom mindezt, amit elmondottam, magának, a t. előadó úrnak beszédével, aki azt mondotta: bírálnunk kell. hogy miként vitte keresztül a kormány a redukciót, azt az 5*6 millió pengős megtakarítást, amelyet a tárcánál eszközölni kénytelen volt, hogy nevezetesen a dologi kiadások megfelelően csökkentek-e itt. Megfelelek rá: nem megfelelően csökkentek a dologi kiadások és nem megfelelően — elismerem — volt kénytelen keresztülvinni a kultuszkormány az egyes ágazatoknál a megtakarításokat. Mert ha mondja is az igen t. előadó úr, hogy a mezőgazdasági és az iparostanoncoktatási népiskolák céljaira ebben az esztendőben fel van véve a költségvetésbe összesen 80.000 pengő, de azt nem méltóztatott megemlíteni, hogy tavaly ugyancsak a mezőgazdasági népiskolák beruházás címén 450.000 pengőt kaptak, tehát jelenleg 410.000 pengővel kapnak kevesebbet. Az iparostanonciskolai oktatás céljaira tavaly a beruházások tételénél 200.000 pengő volt felvéve, most csak 40.000 pengő, tehát 160.00 pengővel kevesebb az összeg. Már pedig minden épeszű emíber tudja ebben az országban, hogy egy agrikultúr államnak a mostani sivár gazdasági helyzetiből máskép nem lelhet kiemelkednie, nagy nemzeti öntudatunkon és az ősi multunkhoz fűződő hagyományok tiszteletén kívül csakis akkor, ha egyéb teendők melleit'a mezőgazdasági és iparostanonciskolai népoktatás kérdését is kellő anyagi segítséggel a kormány megoldija. Ezeknél a tételeknél nem lehet takarékoskodnunk. Itt minden takarékoskodás olyan fösvénységet jelent, amire illik a közmondás, hogy a fösvény kétszer költ. Sajnos, ennek eredménye is meglesz, hogy a nemzet fog ráfizetni ezekre a megtakarított összegekre, mégpedig azért, mert olyan Intenzivitással, mint ahogy azt elkezdte, nem fogja tudni a t. miniszter úr a jövőben sem a mezőgazdasági népiskolai, sem pedig az iparostanonciskolai oktatás munkáját folytatni. Ami most már azt illeti, hogy talán mentő körülmény lehet erre nézve az, hogy a földmívelésügyi minisztérium tárcájának költségvetési keretébe a mezőgazdasági szakoktatásra több pénz van felvéve, és talán ott pótolták,
