Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-401

Az országgyűlés képviselőházának 4 01. ülése 1930 június 3-án, kedden. 5 adói székekről csinálja, hanem a kultúrpolitikát kint az életben, a faluban csinálja, (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) mert nem ér semmit a legszebb szó, a legszebb szónoklat és vezércikk, ha nem tudunk gondoskodniazokról az emberekről, akik a jövőről és a jövő Magyarországról kell, hogy gondoskodjanak kint az életben. (Kun Béla: Lássuk a cselekedeteket, fizesse a kultuszminiszter úr a szegény kántortanítókat! — Malasits Géza: Kevesebbet helyeselni és több fizetést adni! — ErődiHarrach Tihamér: Azt követeljük és

1 azért helyeselünk] — Kun Béla: Csak nem kapják meg a kiegészítést!) Méltóztassék megengedni, hogy most már eleget foglalkozván a népoktatással, fokozatosan áttérjek egy szűkebb rétegre és pedig a középiskolai oktatás kérdésére. (Halljuk! jobbfelpl.) A középiskolai oktatással kapcsolatban méltóztassék megengedni, hogy három kérdést említsek meg. Ezek között az első a tanulóifjú; ság túlterheltsége. Ez olyan kérdés, amelyet' szintén meg kell oldani éppen a tanulóifjúság érdekében. Tudomásom van arról, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr foglalkozik ezzel a kérdéssel. Ez sem olyan, amely csupán bennünket foglalkoztat és csak bennünket érdekel. A le surmenage de l'école a külföldön is állandó témája a tanügynek. Kérem a kultuszminiszter urat, méltóztassék az idevonatkozó munkálatokat mielőbb befejeztetni, méltóztassék a középiskolák tanulóifjúságát attól a túlterheltségtől, amely bizonyos irányban jelentkezik, megszabadítani és méltóztassék a középiskolák oktatását abba az irányba vezetni, amelyet a kultuszminiszter úr a pénzügyi bizottságban már megjelölni szíves volt, hogy a középiskolák bizonyos ^irányban gyakorlativá tétessenek és modernizáltassanak. A pénzügyi bizottságban szóvátették, magam is szóvátettem és nem hagylhatom szó nélkül erről a helyről sem azt a kívánságot, hogy magyar nyelvünk tisztasága megóvassék. A kultusztárca költségvetéséiben is találunk még olyan kifejezéseket, mint «tollnok, tanácsnok és nyugellátás», amelyek most még kötelezőek az összes állami költségvetésekre vonatkozólag, de látjuk felhördülni a panaszt idévonatikozólag legtekintélyeseblb szaklapjainkban, hogy miképpen sekélyesedik el nyelvünk, mennyire romlik nyelvünk zamatja, látjuk, mennyire ritkábban és ritkábban csendül fel nyelvünk szépsége a sajtóban, a napisajtóban, a folyóiratokban, legelőkelőbb revüinkben, amelynek pedig mindig a neirnzet legnagyobb kincsének kell mara>dinia. Látjuk gyakorlati és tudományos férfiak nyilatkozataiban, hogy mennyire panasz tárgyává teszik ezt, és ha magunk is tapasztaljuk ezt az egész vonalon, akkor azt kell kérnünk a t. kultuszminiszter úrtól, hogy szíveskedjék a középiskolai tanítás keretében nyelvünk tisztaságára vonatkozólag mindazt megtenni, ami egyáltalában megtehető. E tekintetben áll az, hogy tulajdonképpen a középiskolák hivatottak arra, hogy megtanítsák a tanulóifjúságot magyarul jól írni, jól beszélni. Ha a tanulóifjúság kikerül a középiskoláiból, akkor már egészen speciális irányok felé tájékozódik, akkor már tulajdon-» képpen kiesett az idevonatkozó tanárok kezéből, akkor már alig lehet nyelvünk tisztasága érdekében az ifjúságot kéziben tartani. Nein tudom, nem volna-e célszerű megiratni ismét a magyartalanságok könyvét, mint ahogyan az. meg volt írva. Helyes lenne, ha iáikkor, amikor a (középiskolai tanuló leteszi a matúrát és kikerül az életbe, és elmegy technikusnak, jogásznak vagy orvosnak, magával vinné a hóna alatt a magyartalanságok könyvét, mely elkísérné őt, mint egy magyar imakönyv, egész életén keresztül. Nem tudom, nem volna-e ez szintén olyan [hathatós eszköz nyelvünk tiszta. sága érdekében, amelyért szót kell emelni erről a helyről. T. Ház! Egy másik gyakorlati kérdés — amelyre vonatkozólag a minisztertanácsnak 1929 december 6-ról egy határozata is van — a gyorsírásnak a középiskolákban való kötelező tanítása. Nemrégiben egy másik minisztertanácsi határozat látott napvilágot, amely szerint, a jövőben az állami szolgálatba való felvételnél úgy a fogalmazási, mint a segédhivatali tisztviselőktől meg'követelik a gyorsírás tudását. Azt hiszem, hogy úgy a kormánynak, mint az egész Képviselőháznak egyöntetű kívánságaként terjeszthetem elő azt az óhajt, hogy a kötelező gyorsírás-tanítás a középiskolákban mielőbb valósággá is váljék. Idevonatkozólag vannak még bizonyos formahibák, nevezetesen az 1924 : XLI. te. taxatíve felsorolja a középiskolák tantárgyait és ezek között a gyorsírás nem szerepel, ezen azonban könynyen lehet segíteni úgy, hogy a kultuszminiszter úr a Ház elé terjeszt egy törvényjavaslatot a gyorsírás kötelező középiskolai tanításáról. (Erődi-Harrach Tihamér: Ezután már bíró sem

1 lehet az, aki nem tud

! gyorsírást!) Méltóztassék megengedni, hogy rátérjek egy úgynevezett kényes pontra, amely azonban kényes pont talán azoknak a személben, akik est a kérdést nem teljesen ismerik és nem ismerik teljesen a számokat — nevezetesen az egvetemi oktatás kérdésére. (Halljuk! Halljuk! jotíbfelől.) T. Képviselőház! Idevonatkozólag bemutattam már számjegyekben, hogy az egyetemek kiadásai az egész költségvetésnek 10%-át teszik ki. A kultusztárca összes bevételeinek fele, vagyis 50% -a esik az egyetemi bevételekre,^ezek között természetesen elsősorban a klinikákra. Ezek levonásával — mint említettem — a 19 millió pengős költségvetési kiadás tulajdonképpen csak 14* milliót tesz ki, vagyis az egész költségvetés 10%-át. így nem lehet azt mondani, hogy a magyar egyetemek túl lennének dotálva, vagy hogy az egyetemek dotálása nem volna arányban a többi közoktatásügyi ágakkal. Különösen ki kell emelnem azt, hogy az egyetemek fejlesztése, bővítése elsősorban és túlnyomólag a klinikák érdekében történt, mégpedig úgy Budapesten, mint Debrecenben és Szegeden is. Ha hozzáveszem azt, hogy a klinikák bővítése és dotálása tulajdonképpen népegészségügyi kérdés is, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) akkor lehetetlenség, hogy a kultusztárca túldotálásáról beszélhessünk. De más kérdés is van itt, t. Kénviselőház. Nem lehet szemet hunyni az előtt, hogy a vidéki egyetemek valóságos energia központjai a magyar kultúrának, mint ahogyan azt Hegedűs Kálmán t. képviselőtársam kifejezte. Ha igaz az a szomorú tény, — mert igaz — hogy igen naervra rúg azoknak a művelt egyéneknek száma, akik munkát nem kaphatnak, vagyis a munkanélküli műveltek száma, ugyanezt állapíthatjuk meg — sajnos — az összes foglalkozási ágakra vonatkozólag, mert ez mindenkire vonatkozik. r '• Legyen szabad itt szóvátennem egy kérdést, mégpedig a doktori cím kérdését. (Halljuk! jobbfelől.) A kultuszminiszter úr néhány évvel ezelőtt erről a kérdésről már nyilatkozott s akkor maga is szükségesnek tartotta a dok-