Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-392

—— Az országgyűlés képviselőházának 392. rem méltóztassék^ azt kinyomatni, szétosztatni, és annak tárgyalására határnapot kitűzni. Elnök: A beadott jelentést a Ház kinyomatja, szétosztatja és annak napirendre tűzése iránt később fogok a t. Háznak előterjesztést tenni. A vitát folytatván, szólásra következik? Petrovics György jegyző: Csik József! Elnök: A képviselő úr nincs itt. Jelentkezése töröltetik. Utána következik? Petrovics György jegyző: Györki Imre! Györki Imre: T. Képviselőház! Szilágyi Lajos t. képviselőtársam most tartott felszólalásában kétségkívül ellenmondiást kell megállapítanom akkor, amikor gondolatmenetével és okfejtésével szembehelyezkedett és arra a konklúzióra jutott, hogy sem azt a határozati javaslatot, aimely a hadlkölcsönök valorizálására, illetve a hadikölcsönjegyzők felsegítésére vonatkozik, sem pedig azt a másik határozati javaslatot, amelyet Peyer t. képviselőtársam nyújtott be és amely a hadirokkantak segélyezésére vonatkozik az optánsüggyel kapcsolatban, nem fogadja el. Szilágyi t. képviselőtársam azzal indokolta a maga állásfoglalását, hogy elképzelhetetlennek tartja, hogy mire elkövetkezik az az idő

; 1932, amikor f az optánsokra vonatkozó kötvények kibocsátása megtörténhetik, az eddig az időig elkövetkező két költségvetési évben ne történjék gondoskodás arról, hogy a hadikölcsönjegyzők megfelelő kártalanításban részesüljenek, s ne azon a módon történjék a kártalanítás, ahogy ezt a népjóléti miniszter úr törvényjavaslata tárgyalja. Ebben féltétlen ellenmondás van. De ellenmondás van abban a két nyilatkozatban is, amelyek egyike Apponyi Albert t. képviselőtársunk részéről hangzott el itt a tegnapi napon, (Mozgás a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. — Farkas István: Csendet ké rünk, elnök úr, vagy adjon szünetet, ha diskurálni akarnak ebben a Házban!) másikát pedis

1 a miniszterelnök úr tette itt a Házban. 1930. január 30-án. Apponyi Albert t. kép visel őőtár sunk a tegnapi napon az egész optánskérdésnek kronologikus sorrendben való beállításával igyekezett megmagyarázni azt a kényszerhelyzetet. amelybe a magyar kormány, illetőleg a magyar delegátusok jutottak a párizsi tárgyalások alkalmával, de még inkább a hágai tárgyalások alkalmával, amikor Apponyi képviselőtársam szerint rájuk nézve előállott cLZi cl kényszerhelyzet, hogy nem tudtak szabadulni attól, hogy az optánskérdest a hitelező hatalmak vagy a kisentente-államok képviselői kapcsolatba ne hozzák a békeszerződéssel összefüggő összes kérdések rendezésével. Az egyik oldalon tehát Apponyi képviselőtársunk kényszerhelyzettel indokolja a meg-» egyezést, evvel szemben viszont abban a beszédben, amelyet Bethlen István mondott el itt a Házban, január 30-án, amikor beszámolt a hágai tárgyalásokról, maga a miniszterelnök, hangoztatta, hogy (olvassa): «a megegyezéssel megmentettük a magyar állam érdekeit, és nemcsak megmentettük, de gyarapítottuk is külpolitikai téren Magyarország presztízsét.» Ugyanebben a beszédben azt is hangoztatta a miniszterelnök úr, hogy (olvassa): «a megegyezéssel tanúbizonyságot^ tettünk arról, hogy bár súlyosak az ország" sérelmei és ezeket a maguk igazában és teljességében igyekeztünk felfedni, mégis Magyarország az általános európai politika vonalainak irányában haladva, a béke érdekében képes meghozni mai ülése 1930 május 15-én, csütörtökön. 87 súlyos helyzetében is azokat az áldozatokat, amelyeket tőle ezen a címen kívánnak.» Az egyik felfogás tehát — amint látjuk — kényszerhelyzettel indokolja a magyar delegátusok állásfoglalását és a megegyezést Párizsban, a miniszterelnök úr felfogása pedig fölényes hivalkodás azzal, hogy a mi országunk, nyomorúságunk mellett, elesettségünkben, súlyos terheink mellett is, még áldozatok hozatalára is képes volt, és, amint látjuk, ezeket a súlyos áldozatokat meg is hozta. Ilyen körülmények között önként felvetődik az a kérdés, vájjon feltétlenül meg kellet-e hoznia Magyarországnak azt a súlyos áldozatot, amelyet hozott, másrészt felmerül az ebből adódó további kérdés is, vájjon kiknek érdekében hoztuk azokat a súlyos áldozatokat, amelyeket a megegyezés alapján hoznunk kellett? Az első kérdésre válaszom az, hogyha Magyarország más külpolitikát követne, mint amilyent követ, ha Magyarország más belpolitikát követett volna a legutóbbi 10 esztendőben a békeszerződések becikkelyezése óta. mint amilyent követett: akkor — csak ez lehet feleletünk — nekünk sem kellett volna jóvátételt fizetnünk, mint ahogy nem kellett Ausztriának sem fizetnie. Ha azt látták volna a külföldi hatalmak, a hitelező, győztes hatalmak, hogy ebben az országban demokratikus állami, társadatmi és közigazgatási berendezkedés van, ha azt látták volna, hogy ebben az országban titkos és tiszta választás alapján összeült népoarlament van. nem pedig nyilt szavazásos, terrorisztikus választási rendszer mellett olyan oarlament ült össze, amely tagjainak tekintélyes része köztisztviselő, tehát a kormánytól függő helyzetben van: akkor meg vagyok győződve, hogy^ más megegyezés jött volna létre ezzel az országgal és másképpen beszéltek volna velünk a külhatalmak, mint ahogy tényleg beszéltek. A külpolitikában is az a helyzet, ^hogyha Magyarország nem ajz egész demokratikus világ megvetésével találkozó Olaszországgal köt barátsági szerződést, ha a magyar külügyminiszter... Elnök: A képviselő úr egy velünk nemcsak barátságban, hanem szoros szövetségben álló államot súlyosan megsértett ezzel a kifejezésével. Ezért a képviselő urat rendreutasítom. (Helyeslés a, jobboldalon. — Zaj és mozgás a szélsőbaloldalon ) Györki Imre: Ha a magvar külügyminiszter nem Angorába és nem Athénbe megy barátokat keresni és a magvar kultuszminiszter, nem Észtországba megy el, hogy a kultúrközösséget és kultúrkapcsolatokat Észtországgal teremtse^ meg, hanem elmegy a külföldi demokratikus államokba, ott keres szövetségeseket és barátokat, (Perlaki György: Bécsben és Németországban is volt!) akkor kétségkívül más megítélés alá került volna^ Magyarország és más lett volna Magyarország helyzete a békeszerződés becikkelyezésekor csak úsry, mint a hága tárgyalások során. Amikor az ellenzéki felszólalók hivatkoznak arra. hogy Ausztria példája ott áll Magyarország előtt és ott áll a magyar kormányzat előtt, hogy Ausztria a megegyezésből úgy került ki, hogy semmiféle ióvátételi terhet nem kell fizetnie, sem jóvátétel, sem különleges költségek, de egyéb költségek címén sem, akkor egyrészt azzal találkozunk, hogy a miniszterelnök úr azt hangoztatja, hogy Ausztria esetében ott volt az; Anschluss-szal való fenyegetőzés, másrészt éppen tegnap közbeszólás alakjában hangoztatta azt, hogy Magyarország úgy van be-