Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-392

88 Az országgyűlés képviselőházának 39, állítva az egész világ közvéleménye előtt, mint egy teherbíró, gazdag, hatalmas ország, ezzel szemben Ausztria mint leszegényedett koldusország áll a világ közvéleménye előtt. A miniszterelnök úrnak mindkét okfejtése téves. Az egész tárgyalás során, amely Ausztria és a vele szemben álló hatalmak között folyt, soha egyetlen egy szóvei az Anschluss kérdése szóba nem került, ez a fenyegetőzés tehát nem kerülhetett ott szóba olyan mértékig, hogy ez befolyásolta volna a (hitelező hatalmakat; ezt az okfejtést és okot tehát feltétlenül ki kell kapcsolni a Kiegyezésből. Az a körülmény pedig, hogy Ausztriára mint szegény koldusországra hivatkoznak, Magyarországnak pedig teherbíró képességét állították a megegyezés során az egész világ közvéleménye elé, ez tisztán folyik az ország belpolitikai életéből, folyik abból a helytelen gazdiasági és pénzügyi politikából, amelyet ez a kormányzat folytat. E tekintetben egészen világos a külföld közvéleménye előtt is adózási rendszerünk, amely egyenesen a dolgozó tömegekre hárítja rá a terheket, azokra, akik kevésbbé és tudják elviselni a terheket és (mentesíti a nagy vagyonúakat, másrészt figyelembe kell venni azokat a súlyos terheket, azokat a súlyos luxus- és egyéb költséges kiadásokat, amelyek a magyar állam költségvetéséből kitűnnek és azokat a nagy tételeket, amelyek a magyar államnak pénzügyi és gazdasági politikájában észlelhetők. Legyünk meggyőződve róla és legyünk elkészülve arra, hogy amikor a közeli hetekben az innsbrucki egyezmény revíziójára kerül a^ sor, szembe fogunk találkozni ezekkel a felfogásokkal és találkozni fogunk azzal a véleménnyel, hogy olyan országnak, amelynek jut pénze arra, hogy komphajókat szereljen fel és építsen, olyan országnak, amelynek jutott pénze arra, hogy belügyi vígadót restauráljon, olyan országnak, amely nyomorúságos deficites lapokat millió és millió pengővel tud támogatni, kell, hogy jusson pénz arra is, hogy adósságokat fizessen és az idevonatkozó igényeket teljesen kielégítse. Emlékeztetem a t. Képviselőház tagjait arra, hogy amikor a magyar miniszterelnök kiment külföldre, amikor kiment az első párizsi tárgyalásokra, akkor három feltétellel indult útjának. Az egyik feltétel az volt: csak úgy jön létre a megegyezés, ha nem fizetünk jóvátételt; a másik, hogy feltétlenül ragaszkodunk a megegyezés során a békeszerződés 250. §-ának fenntartásához, végül a harmadik, hogy csak olyan megegyezést írunk alá, amely lehetetlenné teszi, hogy az optánsok kielégítése a magyar adófizetők terhére történjék meg. Ma, amikor túl vagyunk az első, sőt a második párizsi tárgyaláson is, megállapíthatjuk, hogy mind a három kérdésben súlyos kudarc érte a magyar kormányzatot és súlyos kudarc érte elsősorban a magyar miniszterelnököt. Megállapíthatjuk azt, hogy az az első feltevés, hogy nem fizetünk jóvátételt, teljesen valótlanná vált, mert hiába ígérte ezt a miniszterelnök úr a külügyi bizottságban, hiába ígérte a Felsőházban, hiába ígérte ezt korábbi beszédeiben a szanálási törvény kapcsán, vagy 1922-ben hódmezővásárhelyi programmbeszédében, mégis aláírt olyan megegyezést, amely jóvátételt tartalmaz, mégpedig elég súlyos jóvátételt, ha mindjárt nem is jóvátétel címén kell is ezt fizetnünk, hanem különleges költségek cimén számolják el ezeket. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a csőddel, kény szer egy ősséggel és egyéb válsággal küzködő magyar adófizetőnek tökéletesen mindegy, hogy milyen !. ülése 1930 május 15-én, csütörtökön. címen fogják rajta behajtani a 13*5 millió aranykoronát, őt csak az érdekli, hogy terhei megint megsokasodnak, csak az érdekli, hogy az ország teherviselőképessége már az eddigi adókkal is ki van merítve és már ezeket az eddigi terheket sem tudja elviselni. Apponyi Albert t. képivselőtársam tegnap úgy igyekezett megmagyarázni a különleges költségek címén fizetendő összeget, szembeállítva az optánsok részére az A-kasszába és a B-kasszába befolyó összegekuek járadékával, hogy nem ugyanaz a pénz folyik be az optánsok kezébe, amit a magyar adófizetők fizetnek, mert ha A tartozik B-nek száz pengővel, B pedig tartozik C-nek 200 pengővel és A megfizeti 100 pengő tartozását B-nek, akkor ez nem jelenti azt, hogy B ezt a 100 pengőt fizeti meg a harmadiknak,^ C-nek. Ennek az okfejtésnek továbbfejlesztésével azt is mondhatom, hogy amikor a magyar adófizető az adóhivatalban, vagy pedig a végrehajtó kezéhez lefizeti az őt súlyosan terhelő adót, akkor nem ebből a pénzből tartják fenn az egész állami gépezetet, mert hiszen a köztisztviselőket és az állam \ egyéb kiadásait az állampénztárból, a postatakarékpénztárból, a Nemzeti Bankból vagy egyéb fizetési pénztárakból fizetik, végeredményben azonban ha a pénz keletkezését vizsgáljuk meg, akkor mégis meg kell állapítanunk, hogy ezek az összegek, az adófizetők pénzéből kerülnek be különféle kézen, különféle intézményeken át az állampénztárba, ahonnan pedig ismét visszakerülek azoknak a céloknak megvalósítására, amely célokat meg kell valósítani. Itt is a tény az, hogy a magyar adózók fizetnek évi 13:5 millió aranykoronát, ezzel szemben az A-kassza kap 6:1 millió aranykoronát, a B-kassza kap 7-4 millió aranykoronát, vagyis összesen 13 és félmillió aranykoronát, amit csak az összegeik és a számok csodálatos játékának kell feltüntetni, mert másképpen ezt nem tudjuk megmagyarázni. Számolnunk kell továbbá azzal is, hogy tulajdonképpen kik kapják ezt az összeget és hogy azok, akik kapják, egyrészt rá vannak-e utalva, imásrészt szereztek-e olyan érdemeket az országgal szemben, ihogy ezeket a mostani Csonka-Magyarország teherviselőképességét erősen meghaladó összegeket meg kell nekik fizetni. Ha megnézzük azt a statisztikát, amely az optánsok igényeire vonatkozik és ezt a statisztikát abból a szempontból vizsgáljuk, hogy az igénylők milyen arányban vannak képviselve és milyen nagy területek szerint oszlanak meg, akkor megállapíthatjuk, hogy 12 igénylő van összesen 25 holddal érdekelve, 29 igénylő 638 holddal, 45 igénylő 3359 holddal, 117 igénylő 30.000 holddal, 48 igénylő 33.214 holddal és 90 igénylő 603.146 holddal, ami azt je, lenti, hogy az úgynevezett erdélyi optánsoknak 90%-a az ezer holdnál nagyobb 'birtokosok közül került ki. Ha most egyénenként vizsgáljuk őket, akkor meg kell áll Lapítanunk, hogy teherbíróképességük olyan, hogy igazán nincsenek ráutalva arra, hogy a nyomorult magyar adó\ fizetők még külön hozzájáruljanak az ő szaná: lásukhoz. Ha vizsgáljulk magát az egyezményt és I vizsgáljuk az egyezményhez fűzött különféle i mellékleteket, valamint az egyezmény indlokoI lását, akkor valósággal azt kell mondanunk, hogy hálásnak kell lenniök a magyar adófizetőknek a hitelező államokkal és a kis entente hatalmaival szemben, hogy leszorították a magyar optánsoíkat ama túlzott igényeikről, amelyeket támasztottak, mert ha figyelembe vesz-