Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-392

Az országgyűlés képviselőházának 392. ruár 15-től, a svéd és finn szerződés lejártától fogva a búza, a gabona, a maláta, a liszt és a keményítő vámját felemelte és olyan vámokat tervez, a búzára olyan pótlekot tervez, hogy a búza és a rozs vámja a duplája lesz a békebelinek; 13 pengős búzavám akkor, amikor Budapesten 20 pengővel jegyzik a búzát, ami egy 65%-os német vámvédelemnek felel meg. De ne higyjük, — az objektív kép kedvéért meg kell jegyeznem — hogy ezt a magatartást csak velünk szemben tanúsítja. Tanúsítja ezt a rideg gazdaságpolitikát azzal az Ausztriával szejmben is, amelynek Anschiussára ma kevés remény van ugyan, de amelyet nem adott és nem adhat fel Németország soha. Ta nusította ezt az osztrák-magyar kereskedelmi szerződés megkötésénél, iahol például a vágóállati forgalom megkönnyítésére irányuló osztrák kérésekkel szemben a legridegebb en elzárkózott. S hogy áll a helyzet ma közöttünk és Németország között? Németország élvezi egy kereskedelmi tarifális szerződés eddigi kikerülésével a legnagyobb kedvezmények minden előnyét Magyarországon és a legutolsó időkig meg „nem kötött lengyel-német kereskedelmi szerződésre hivatkozva, mindeddig megakadályozta, hogy velünk kereskedelmi szerződós köttessék; ma pedig, amikor van már lengyelnémet szerződés, hivatkozik arra, hogy annak ratifikálása nem történt meg, amint tényleg egy ' megkötött német-lengyel kereskedelmi szerződés ellenére Németország és Lengyelország a gyakorlatban vámháborúban vannak egymással. S mit szóljunk harmadik nagy fogyasztónkról, Csehszlovákia magatartásáról, amely előbb azzal foglalkozott, hogy a liszt vámját 70 cseh koronáról 145 cseh koronára, tehát 100%-kal magasabbra próbálja emelni velünk szemben; amely a gabonavámhoz jelentékeny pótlékot kíván ütni, amely a cseh malmoknak megparancsolta rendeletileg, hogy 40% belföldi gabonát kötelesek őrléskor a búzához keverni; amely a gabonamonopóliumról nem mondott le ma sem, hiszen Englisch pénzügyminiszter úrnak ez kedvenc eszméje és éppen a mai újságban olvastuk, hogy dr. Hodác, a csehszlovák ipari szövetség titkára, a szövetség tegnap tartott ülésén Loucheur-t megfenyegette, mondván, hogy ne gondolja a francia politika és Loncheur, hogy ők Közép- és Kelet-Európa urai és diktátorai, és ha túlnagy barátságot tanusítanánaik Magyarországgal szemben, szemben fogják magukat találni Csehszlovákiával. Ilyen a gyakorlatban a gazdasági helyzet ma, Hága és Párizs után. Ilyen a helyzet, amely a különböző kereskedelempolitikai tárgyaló felek részéről mutatkozik, szemben — mint utaltam rá — a nagy politika vezetőinek békülékeny, de általános frázisaival. És azt hiszem, hogy akkor időelőtti egy nagy európai összefogásról, nagy európai unióról beszélni, vagy egy közös nagy frontról, amelyben Európa minden állama résztvesz — egyszóval Briand állmáról. Nem is .az egymásrautaltság, nem is a testvéri érzésnek a kereskedelmi politikában vajmi ritkán megnyilvánuló érzése teremtheti meg ezeket az összefogásokat, de bizonyos egymásrautaltság érzése, bizonyos kényszerűség kezdi lassan szövögetni a megértés finom szálait. Rákényszeríti erre az európai 'államokat egy hatalmas harmadik faktornak, Amerikának óriási versenye. A fennálló autarkhikus KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXVIII. ülése 1930 május 15-én, csütörtökön. 81 gazdasági rendet védelmező, túlnyomóan ipari európai államok védekezési pozícióba szorulnak, és arra kényszerülnek, hogy keressék a megértést azokkal a többi európai államokkal, amelyek esetleg az ő ipari cikkeiket kedvezményesen bocsátják be, ha viszont ezek az ipari államok átveszik a mezőgazdasági kiviteli államok terményfeleslegeit, Az amerikai kolonizáció veszedelme, amelyről minden német közgazdasági író ma ír, nemcsak falra festett Ördög, hanem élő valóság, amely óriási léptekkel halad előre és elnyeléssel fenyegeti Európa önálló gazdasági létét. Es ne higyjük, hogy kiváltképpen a nyugati államokban nem kap mindig erősebben és erősebben lábra az a meggyőződés, — amelynek tanújelét láttuk gyakorlati téren Ausztria és Németország gazdasági köreinek egyöntetű felfogásában — az a megértés, hogy ámbár látszólag kedvező a fogyasztóra az Amerikából importált gabona, de végeredményben az európai államoknak ez az egymással szemben való gazdasági harca olyan európai termelésig és értékesítési válságot okoz, amely az egész életet megdrágítja az egész vonalon. S minthogy az úgynevezett fogyasztók 90%-a termelő is és közvetítő is, ennélfogva a fogyasztók jelentékeny részének elsőrendű érdeke mégis ennek a termelési és értékesítési válságnak kiküszöbölése. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a közéven.) Amerika árdiktátuma alól azonban, t. Képviselőház, nem olyan könnyű szabadulni. Mert ne feledjük el egy pillanatra sem, hogy Amerika végül is Európa legnagyobb» hitelezője, és Amerikával szemben egy teljes mezőgazdasági önellátásra berendezkedő Európa nem tudna megállni. Hiába hangoztatták a genfi tárgyalásokon is a megfigyelő szerepét betöltő amerikai delegátusok, hogy ők csak örömmel üdvözölnék Briand tervének gyakorlati megvalósítását és szívesen látnák, ha egy Amerikai Egyesült Államok mellett *egy Európai Egyesült Államok egységes gazdasági frontja állana. Mert a valóságban abban a pillanatban, amikor Európa legnagyobb hitelezője Amerika azt tapasztalná, hogy Európa már nem szorul rá az amerikai gabona behozatalára és diktálni akarja Amerikának a gabonaárakat, abban a pillanatban ez a baráti érzelmeket mutató Amerika egyszerre szembekerülne Európával s mint kérlelhetetlen hitelező benyújtaná a maga számláját. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) De hogyan áll egyáltalában ez az önellátási helyzet Európában? Közép-Európa önmagát ellátni csak rozsban képes 95%-ig, zabban 96%-ig, burgonyában 100%-ig, búzában azonban már 28%-os hiánya van Közép-Európának, árpában 20%-os, kukoricában 22%-os hiánya van. Itt nyílik tehát tér, — addig, amíg Oroszország ebbe a küzdelembe be nem lép — hogy békés megértés alapján, dacára annak, hogy Európa gabonaexportáló államai egységesen látják el a gabonára szoruló európai államokat, szükséglete egy részét, mégis Amerika a maga fogyasztópiacát az európai fogyasztópiacon is megtalálja, annál is inkább, mert Tardieu-nek egyik számítása szerint, ma Európa 150 millió métermázsa gabonát importál, ami pengőre átszámítva 7—8 milliárd pengő évi kiadást jelent. A mai mezőgazdasági áralakulás nem az európai kínálat szerint alakul. A mai magyar és európai búzaárakat Winnipeg és Chicago diktálja, s ma, egy magában álló ország védekezése ezen árdiktátum ellen legfeljebb átme13