Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-392

82 Az országgyűlés képviselőházának 39 neti áldozatokat jelenthet, pusztulását jelentheti, de végleges győizelmet semmi esetre sem. De abban a pillanatban, amikor az európai államok megértik s meg tudják értetni Amerikával is, hogy itt egy olyan összefogásról van szó, _amely nem zárja ki az amerikai kompetíciókat, de az európai áraknak némi kiegyensúlyozását célozza, abban a pillanatban ez nem megvalósíthatatlan utópiává válik, hanem egy későbbi szélesebb európai gazdasági összefogás alapjává lehet. Megoldási formája ennek nem egy nagy európai uniónak — mint mondottam —, nem egy európai vámuniónak, még kevésbbé a sizabadkereskedelemnek a megteremtése. A mai munkaalkalom, illetve munkanélküliség, a mai gazdasági és a pénzügyi viszonyok között ez elképzelhetetlen. Ezért egy olyan átmeneti gondolatra van szükség, amely a nemzeti termelés vámvédelmének lehető megóvása mellett úgy disztingvál a különböző államok között, hogy egyfelől kedvezményben részesíti azokat az államokat, amelyek egy közelebbi gazdasági szövetségre lépnek egymással, viszont a maga érdekeit magasabb vámokkal védi olyan országokkal szemben, amelyek ebbe a szorosabb kötelékbe nem léptek be. A kedvezményes, preferenciás alapon megkötött ilyen vámpolitikai szisztéma képezheti az átmenetet a mai, nemzeti elzárkózáson alapuló s a legnagyobb kedvezmény elvében kifejezést nyerő gazdasági politikáról egy későbbi megoldásra. Ez a megoldás védené a ma még hatalmas nemzeti védelmi termelést és a legnagyobb kedvezmény elvét, amelyet egyszerűen eltörölni nem lehet, de kedvezően osztaná el már most is a mezőgazdasági termelés kiviteli lehetőségeit a fogyasztó európai országokba. A kérdés ezekután csak az, hogy ennek megközelítése Hága és Párizs után milyen lehetőségeket nyit Közép- és Kelet-Európa számára, s főként a mi számunkra. Azt mondják, hogy elsősorban az egymást kiegészítő gazdasági besendezkedéssel bíró államoknak kellene ekkép a megértést keresniök. Itt két elvi vitapont áll fenn. Az egyik az, hogy helyesebb-e, ha olyan gazdasági berendezkedéssel bíró államok fognak össze, amelyek közül az egyik mezőgazdasági cikkek behozatalára, a másik ipari cikkek behozatalára van utalva, vagy helyesebb-e .az* ha a mezőgazdasági exportállamok fognak össze és képeznek egy frontot az ipari kiviteli államokkal szemben. A nizus az, hogy harmonikus abban egészíti ki egymást több olyan állam, amelyek közül az egyik mezőgazdasági felesleggel, a másik ipari felesleggel rendelkezik. Itt elsősorban a magyar-olasz-osztrák gazdasági Összefogás gondolata merül fel. T. Ház! Elsősorban is — hogy az amerikai verseny kérdését kizárjuk — konstatálni kívánom, hogy ez nem hívná ki Amerika bírálatát, mert^ a mi kivitelünk búzában, ha lisztet is hozzászámítom, 6 millió métermázsa körül van évente, 20—21 millió métermázsa búzatermés mellett, s ezzel a 6 milliós kivitellel szemben Ausztria bevitele 4 millió. Itáliáé pedig 12 millió métermázsa lenne, tehát az amerikai importnak Itália és Ausztria felé még tág tere nyílnék, nem szólva arról, hogy a leölt állat, szalonna, zsír, tojás és baromfi terén nemcsak nekünk, hanem Amerikának is széles érvényesülni tere van. Ha meggondoljuk azt, — amire beszédem elején hivatkoztam — hogy a Schober és Mussolini-féle tárgyalás folyamán állítólag felmerült az a gondolat, hogy egyfelől a Packstrasse-t építsék ki, amely a Gross-Glockneren át közvetlen összeköttetést létesítene Ausztrián '. ülése 1930 május 15-én, csütörtökön, keresztül Itália és Magyarország között, másfelől pedig a Klagenfurt-Graz-i vonalat Köflaehon keresztül egyenesen építsék ki, ami állítólag 5 órai távolságra hozná Magyarországot Itáliához és — ami a fő — a jugoszláv erődök ágyúi mögött békés és nyugodt közlekedési utat nyitna meg Olaszország és Magyarország között, akkor látjuk, hogy egy ilyen gazdasági összefogásnak gondolata és terve már a gyakorlati államférfiak agyában is megfordult. Es ha nem felejtjük el azt,. Ihogy az olasz miniszterelnök többször nyilatkozott egy ilyen Németországot is majdnem bekapcsoló gazdasági szövetségről, és hogy az olasz miniszterelnöknek egyik bizalmasa, Cirmeni szenátor csak a legutóbbi hetekben ilyen értelmű cikket írt egy magyar lapban, akkor látjuk, hogy ezek a gondolatok talán nem tartoznak teljesen az utópia birodalmába. Hogyan áll ez a gondolat a megvalósíthatás szempontjából Magyarország tekintetében? Mindenesetre egy olasz—osztráké-magyar gazdasági összefogásnak, politikai és érzelmi akadályai sokkal kevésbbé volnának, mint egy más kombinációnak. Végül is politikailag mi a legszorosabb és a legbarátibb viszonyban vagyunk Itáliával, ő tőlünk semmit el nem vett. Ausztriával szemben pedig a megértés aránylag könynyebb volna, és talán kölcsönös előzékenységgel politikád és területi téren a találkozási pontok meg volnának találhatók. Ennek hátránya, illetve veszedelme gazdasági szempontból abban mutatkozik, hogy nagy kérdés, hogy vájjon két ilyen hatalmas ipari államnak egy aránylag gyengébb, mezőgazdasági és fejletlenebb iparral rendelkező állammal való szövetsége., mint Magyarország, nem járna-e a most zsendülő magyar ipar túlságos kárával. A másik koncepció, amely szintén napirenden van, illetve a felületen úszik, az, amely francia támogatással fel kívánná újítani a már a békeszerződésben is tervbe vett és lanszirozott s a kisentente Magyarország és Ausztria közti gazdasági összefogást. Ez a francia elgondolás, amely kétségtelenül kellemes volna nemcsak a francia nagypolitikának^ de a francia tőkének is, ma azt a helyzetet állítaná^ elő gazdaságilag, hogy Ausztria és Csehszlovákia búzaszükséglete 9 millió métermázsa volna, a többi országoknak kivitele, amennyiben még a többi kisentente-országokat is belefoglalnók. 10 millió métermázsa. Amíg azonban, t. Képviselőház, Csehszlovákia részéről csak azokat a tényleges bizonyítékokat kapjuk baráti indulataikról, amelyeket eddig kaptunk, ilyen meggondolások komoly mérlegelése a lehetőségek határán kívül esik. A legvalószínűbbnek, a legmegvalósíthatóbbnaii látszó ilyen megoldás közel jövőben ezek után mégis a mezőgazdasági exportáló közép- és keleteurópai államok bizonyos összefogásában keresendő akkor, ha viszont biztosítható volna e mezőgazdasági exportállamoknak egy preferenciális elbánás azoknak az országoknak részéről, amelyek ezt a mezőgazdasági exportunkat igényibe vennék, tehát elsősorban Itália és Ausztria részéről. Ez a kör, ha a mezőgazdasági exportállamok, Jugoszlávia, Románia, Bulgária és Magyarország között egyfelől, másfelől Itália és Ausztria között megköttetnék, mindig tágítható volna, agresszívnek más kívülálló országokkal szemben nem volna tekinthető és Mussolini elgondolása szerint első lépésként Németországot, de egyéb államokat is magában foglalhatná. Csak az a kérdés, — amint erre előbb utaltam — nem kellene-e a serdülő