Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-392

72 Az országgyűlés képviselőházának egyenlítésére kell fizetnünk 1944 után. Passzív szaldó hogyan keletkezhetik? Ügy, hogy a tartozások összege nagyobb a követelések összegénél. Mielőtt ia kormány Hágába kiment volna, aktív szaldóval dicsekedett. A miniszterelnök úr ügyes taktikus, én meg vagyok róla győződve, hogy ha mi a hágai (megegyezés előtt leszögezzük ezt a kijelentését... (Zaj a szélsőbaloldalon. —• Fábián Béla: Itthon ügyes taktikus! — Györki Imre: Hágában megbukott! — Jánossy Gábor: Azt nem az urak döntik el, hianem a nemzet! — Györki Imre: De nyilt választójog alapján!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. (Zaj). A képviselő urakat már figyelmeztettem, hogy méltóztas sárnak csendben maradni. Pakots József: A miniszterelnök úr taktikai felfogásának szellemében azt fejelheti most, hogy ő csak azért említette idehaza a szaldónak ezt az aktivitását, hogy bennünket megnyugtasson és hogy viszont kifelé ez érvül szolgálhasson egy kedvező tárgyalási helyzet megteremtésére. En ezt elfogadom. De nem a miniszterelnök úrnak és egyes embereknek kijelentései döntik el azt, hogy passzívok vagy aktívok voltunk-e ezeknek a tartozásoknak és követeléseknek egybevetése révén, hianem eldöntik a számadatok, a tételek, eldöntik a tartozásoknak és követeléseknek egyes összegszerű tételed. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Pakots József: Ennélfogva ezt a kérdést máskép nem lehet ti«átázni, mint csak úgy, hogy ezek .a tételek, ezek az összegek itt az ország nyilvánossága előtt tárassanak fel. Már a hágai megervezés előtt követelte az ellenzék ezeknek a tóteleknek összegszerű megismertetését. Akikor a t. miniszterelnök úr külpolitikai munkatársai bizalimas suttogással azt hozták tudomásunkra, hogy nem kell ezeket feszegetni, mert olyan jelentékeny passzívum mutatkozik itt a mi terhünkre, (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) hogy^ ha ezt megtudnák künn a külföldi tárgyalásokon, akkor nem lehetne olcsón kiegyezni. Ha ez állt^ a hágai megegyezés előtt, most, amikor a párizsi egyezmény előttünk fekszik, kétségtelenül nem állhiat fenn. Most már semmi ok sincsen arra, hogy ezeket az összegeket ne ismerjük, semmi ok sincsen arra, hogy tartozásiaink és követeléseink összegszerű kimutatását ne ismerhessük meg. Kérem a t. miniszterelnök urat, méltóztassék tehát az országot megnyugtatni abban az irányban, hogy itt a multak likvidálása címén nem történik túlfizetés, hanem az 1944 utáni fizetési kötelezettség csakugyan a multak likvidálása címén rovatiK reánk. Én egy határozati javaslatot fogok benyújtani ebben az irányban, de megjósolom, hogy a t. miniszterelnök úr ehhez a határozati javaslatomhoz nem fog hozzájárulni. (Gr. Bethlen István miniszterelnök: Az a kérdés, mi van benne!) Tisztelettel kérem, méltóztassék megengedni, hogy felolvassam ezt a határozati javaslatot. (Halljuk! Halljuk! — Olvassa): «Utasítsa a Ház a kormányt, hogy terjesszen részletes ós tételenkénti kimutatást a Képviselőház elé azokról a követeléseikről és tartozásokról, amelyek Magyarországot a jóvátételi kötelezettségen kívül a trianoni szerződésből kifolyólag megilletik, illetve terhelik.» (Fábián Béla: Jóstehetséggel vagy megáldva; ezt tényleg nem fogadja el^ a miniszterelnök úr. — Zaj.) Nem kívánok jós lenni, de ismétlem, meg vagyok győződve arról, hogy a miniszterelnök úr ezt a határozati javaslatot nem teszi magáévá. (Gr. Bethlen István miniszterelnök: El fogom monV ülése 1930 május 15-én, csütörtökön. dani szóval. Ismertetni fogom.) Én pedig tisztelettel arra lkérném a miniszterelnök urat, méltóztassék lehetővé tenni saját hozzájárulásával a többségi pártnak, hogy a többségi párt szavazata a parlamentet és a nyilvánosságot abba a helyzetbe juttathassa, hogy megvizsgálja, vájjon ezek a tartozások és követelések egymással szembevetve milyen szaldót mutatnak. De tisztálban vagyok azzal, hogy a miniszterelnök úr ezt a határozati javaslatot nem fogadja el, mert akkor nyilvánvalóvá válnék, hogy az a megállapítás, hogy az 1944 utáni fizetési kötelezettség a multak likvidálása címén kényszerült a t. kormányra, nem áll meg. Ezzel okfejtésemnek azt a másik lehetőségét is kimerítettem, vájjon 1944 után azon a címen fizetünk-e, hogy bennünket jóvátételi kötelezettségeinken felül tartozásaink is terheltek és ezeket hajtják be rajtunk. Marad harmadik lehetőségnek az optánsok kártalanításának kérdése. Az optánskérdéssel itt minden előttem szólott t. képviselőtársam foglalkozott. Tegnap a magyar politikai életnek igen illusztris és a kérdésbén közvetlenül is szerepet játszott egyénisége derítette fel az optánsügynék fejleményeit. Neki annál is inkább módja volt erre, mert az igen t. kormánynak megbízásából hosszú időn keresztül fontos, jelentékeny és nagy missziót teljesített az ügy egyes fázisaiban. Engedje meg a t. Ház, hogy én az optánskérdésnek ezt az evolúcióját most ne ismételjem. Ez mindenki előtt köztudomású, hiszen izgalmasan fejlődtek ki ennek egyes részletei a magyar közvélemény előtt. De minden szerénységem ellenére és a mellett a nagy tisztelet mellett, amely engem gróf Apponyi Albert személye iránt eltölt, meg kell állapítanom, hogy okfejtését nem tehetem magamévá, ha magamévá is teszem és elismerem azt az okfejtését, hogy amikor a román kormány a maga delegátusait a vegyes döntőbíróságból visszahívta és a Népszövetség — nehogy ezt a kényes ügyet esetleg a Népszövetség presztízse rovására forszírozza a megoldásig — arra kérte fel a két kormányt, tegyék ezt az ügyet közvetlen tárgyalás anyagává, a magyar kormány esiakugyan nem válllalhatta azt a kockázatot, hogy merev jogi álláspontját tartván fenn, visszautasítsa ezt a felhívást, mert^ esetleg olyan ellenérzést váltott volna ki a Népszövetség részéről, amely Magyarország részére még kellemetlenebb és még elfo'gadhatailanább atmoszférát teremtett volna. De ebben az egész ügyben egy momentumot vitatok és ezen sarkallik az optánsügy további fejlődése és további végzetes utakra való terelődése. Ez a momentum az, hogy a Népszövetség Tanácsa nem arra kérte fel a magyar és a román kormányt, hogy a két kormány egymással tárgyaljon, csak annyit mondott, hogy közvetlen tárgyalás anyagává tétessék az optánsügy, ami azt jelentette, hogy méltóztassék az érdekelt feleket a tárgyaló asztalhoz ültetni. Érdekelt felek voltak pedig itt, mint felperesek az elkobzott birtokok tulajdonosai, mint alperes a román kormány. Ezeknek kellett volna a tárgyaló asztalhoz leülniök. E helyett mi történt? A magyar kormány maga vállalta a tárgyalófél szerepét, eltolta az alkudozások területéről, a tárgyalás asztalától az arra illetékes felpereseket, a közvetlenül érdekelteket és a szuverén nemzeti állam ült oda a román kormánnyal tárgyalni, vagyis a magyar kormány ezzel magára vállalta mindazt a későbbi veszedelmet, amely ebből a közvetlen együttes tárgyalásából származott. Hogy ez így történt, annak igazolására le-