Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-391

Az országgyűlés képviselőházának 3 legkönnyebb ott a Nemzetek Szövetségénél a magyar álláspontot képviselni és védelmezni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől) Különböző peripeti ákon át odajutottunk, hogy miután egyszer történt egy kísérlet egy puccs által, hogy az egész ügyet a tanácsnak napirendjéről véglegesen levegyék és eltemessék, ami nem sikerült, mert ebben azután Németországon és Olaszországon kívül Anglia is erélyesen támogatott minket, végre megindultaik a közvetlen tárgyalások, komolyan, komoly alapon és sikert ígérő módon, míg a végén, közvetlenül a Nemzetek Szövetségének utolsó ülése előtt olyan okokból, amelyekbe belemenni nem szükséges, főleg azért, mert Románia a fizetési feltételek tekintetében olyan álláspontra helyezkedett, lamely az általa tett ajánlást komolyságát veszélyeztette, ki kellett mondanunk, hogy a tárgyalások nem sikerültek Mi ilyen irányban" jelentést tettünk a tanácsnak és kértük újból, hogy miután mi eleget tettünk a tanács kívánságának, tárgyalásokat folytattunk két éven keresztül, amelyek nem sikerültek, most már tegye meg a tanács azt, amire a békeszerződések kötelezik. Akkor közbejött egy új faktor, közbejött az, hogy az angol külügyminiszter, Henderson felajánlotta közvetítését és arra kért minket a tanács előtt, hogy folytassuk a tárgyalásokat, mégegyszer tegyünk^ kísérletet az angol külügyminiszter közvetítése mellett. Mélyen t. Képviselőház! Mindenkinek ítéletére bízom, hogy vájjon lehetséges volt-e ezt visszautasítani. Nem lehetett visszautasítani ezt az utolsó kísérletet, mert mentül több ilyen ügyben déferai tunk mi a tanácsnak, annál súlyosabbá tettük az erkölcsi lehetőséget, hogy végső esetben ő mégis teljesítse a békeszerződés által rá rótt kötelezettséget. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ekkor jött közbe äZ EL fordulat, amely Hágához vezetett és amelyre rögtön áttérek, de itt egy momentum áll elő, amely az úgynevezett összekapcsolás kérdésére élénk világot vet. Nagyon jól tudom, — Peyer t. képviselőtársam is felemlítette — hogy Románia részéről állandó volt az a törekvés, hogyha már látta, hogy teljesen visszautasító álláspontjával nem boldogul, a jóvátétellel kapcsolja össze az ügyet. Addig, míg Románia egyedül állott ezzel az ajánlattal, a dolog nélkülözött minden^komoly ságot, mert Romániára nézve e jóvátételeknek körülbelül egy tizedrésze esett volna a számítások szerint, úgyhogy ez abszolúte nem lett volna komoly dolog. Amikor mi beleegyeztünk, hogy az angol külügyminiszter közvetítésével még egy kísérlet történjék, táviratilag jelentést tettem a kormánynak, hogy ez az ajánlatot tették és én a mellett vagyok, hogy azt fogadjuk el. Válaszul kaptam táviratilag azt az utasítást^ hogy igenis fogadjuk el, de annak kijelentésével, hogy semmi szín alatt^ nem megyünk bele az optáns-ügynek a jóvátételi üggyel való összekapcsolásába. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Györki Imre: Aztán mégis belementek! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Gr. Apponyi Albert: Ezt csak annak illusztrálásául hozom fel, hogy ez ellen a gondolat ellen mi — a magyar kormány és én — egyetértőleg a végletekig tiltakoztunk. En ennek megfelelően, nem ugyan a tanácsnak nyilt ülésén, mert nem akartam ott olyan kontroverziákat előidézni, amelyeknek kimenetelét nem láthattam előre, hanem az angol külügyminiszter úrhoz a magyar kormány megbízásából írt levélberi, tehát hivatalos okmányban, ezt a tílta. ülése 1980 május 14-én, szerdán, 43 kozást az összekapcsolás ellen kifejezésre juttattam. (Rassay Károly: Senki kétségbe nem vonta, hogy a magyar kormány ez ellen tiltakozott!) Annál jobb. (Mozgás és zaj a jobbolda Ion. — Rassay Károly: Hiába méltóztatik nevetni, soha nem vonta kétségbe senki!) Ezek a kérdések, amelyekről szó van, olyanok, hogy akárhogyan vizsgálom lelkiismeretemet és ismerem el politikai pályámnak számos tévedését és hibáját, ezek közé a tévedések és hibák közé nem tudom sorozni^ azt a szerepet, amelyet a Nemzetek Szövetségének tanácsa és assamblée-ja előtt egyebek között, de nem egyedül, az optánsügy képviseletében vittem. (Éljenzés és taps a jobboldalon és középen.) Ha újból kellene kezdenem, most is úgy tennék. Ismétlem, amit előbb mondtam: Peyer képviselő úr éles megkülönböztetést tesz az optánsoknál azok között, akiknek nagy vagyonuk van és azok között, akik kisvagyonúak. Erre mindig csak azt mondom: teljesen elismerem «a közgazdasági politikában, de az adópolitikában is azokat a szociális szempontokat, amelyeket érvényesíteni kell és szükséges. Bennem ebben a tekintetben akadályt sohasem fognak találni, de nem tartom helyesnek és semmivel sem tartom megindokolhatónak, hogy e szociális szempontokból a nagyobb vagyonra esetleg eshető teher ennek egyedül azt a részét sújtja, amely úgyis éveken keresztül meg volt fosztva ennek a vagyonnak az élvezetétől. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a jobboldalon.) Ennek e pótléknak azután iaz Összes agrárius és nem agrárius nagy vagyonokra ki kell terjednie. Ha azt akarják, amit nem tartok kizártnak, hogy bizonyos nagy szociális és egyszersmind nemzeti igények kielégíttessenek és ha ehhez^ a nagyobb adózóknak bizonyos pótléka szükséges, akkor ezt a pótlékot ki kell terjeszteni mindenkire, nem egy kategóriára, amely éveken át úgyis többet szenvedett, mint a többiek együttvéve. (Ügy van! a jobboldalon.) Az összeköttetésre nézve áll az, amit előbb mondottam, hogy vagy meg kellett adnunk, — illetőleg most már nem beszélek arról, hogy megadnunk, mert ettől kezdve az én aktív szereplésem megszűnt, de azért helyeslem, amit a kormány tett — tehát vagy meg kellett adni és ezt az Összeköttetést valahogy elismerni és elszenvedni, vagy pedig arra az álláspontra helyezkedni, amit Rassay t. képviselőtársam ajánlott, amelyet azonban — vagyok róla olyan jó véleménnyel — semmiképpen sem követett volna, ha felelős állásban lett volna s ő vezette volna Magyarország ügyeit, tudniillik a merev negatio álláspontját, ami kiszámíthatatlan következményeket zúdított volna ránk. Mindezekből micsoda következtetést vonok le a magam állásfoglalása tekintetében? Levonom azt a következtetést, hogy a megállapodás financiális része sok tekintetben megtámadható s súlyos kritikára ad alkalmat. Ezt, gondolom, a kormány sem fogja tagadni. Ha azonban most abból a szempontból állítom össze a bilance-t, hogy hogyan állottunk előbb s hogyan fogunk állni a szerződés elfogadása után, akkor azt fogom mondani, hogy mi igenis, terhet vállalunk, 13*5 millió pengőt vállalunk évenként bizonyos éveken át és ehhez hozzájön még egy pótlék, amely tőkésítve, gondolom, körülbelül 20 milliót tesz ki. Ezt váratlanul rótták ki ránk, olyan teljesítmények alapján, amelyeket mi már telj esi ttetteknek gondoltunk, amelyeket azonban ilyeneknek nem ismertek el, s ezt a fizetést most egypár éven át teljesítenünk kell. Vállaljuk ezt a terhet. Ezzel szem-