Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-391

40 Az országgyűlés képviselőházának tót, amely a jelenlegi javaslatot nem fogadja el, az előttem szólott ellenzéki t. képviselő urak részben igen erős érvekkel indokolták meg. Különösen Rassay t. képviselőtársam tette ezt egy igen erősen és szépen felépített beszédben, amellyel mégis arra a konklúzióra jutott, hogy bár nem szavazza meg a javaslatot, nem venné magára elfogadásának megakadályozását. Ez arra a komoly felfogásra vall, amelyet nála keresünk és mindig megtalálni óhajtunk, hanem bizonyos ellenmondást látok mégis ebben az állásfoglalásában. En legalább hosszú ellenzéki pályám alatt mindig úgy tartottam, hogy sohasem adok be negatív szavazatot azzal a megnyugvással, hogy az úgy sem fog érvényesülni, hanem mindig úgy szavazok, amint szavaznék, ha tudnám, hogy szavazatom a többséget elnyeri. De én nem akarok vele e felett perbeszállni, hanem az ő megokolásának egyik oszlopos részét veszem kiindulópontul, nem részleteiben, hanem egész felépítésében, tudniillik azt a kettős mérleget, amelyet ő felállított, hogy hogyan állt Magyarország e hágai és párizsi egyesség előtt, és hogyan áll ma abban az esetben, ha az ratifikáltatik. Ö arra a konklúzióra jutott, hogy sóikkal jobban állott Magyarország aktívum és passzívum tekintetében előbb, mint ahogy állna, ha ez a javaslat törvényerőre emeltetnék. Ő a hágai és párizsi egyezmények előtti helyzetnek megállapítására egymással szembeállítja azt, ami szerinte — és így is van — kétségtelenül terhelt minket, és ami kétségtelenül javunkra szolgált. Mélyen t. Képviselőház! Én azt hiszem, hogy így nem lehet a^ bilanszot felállítani, az ekképpen felállított mérleg nem adja az egyezmény előtti helyzetnek tiszta képét. Mert az, ami minket a fennálló szerződések szerint kétségtelenül megilletett, példának okáért az átengedett javak értéke, illetve annak beszámítása a netalán kirovandó reparációba, az nem fix, annak értékelése nem. tőlünk függ, sőt végső esetben annak értékelésére nekünk semnii befolyásunk nem lehet, azt a reparációs komiszszió értékelte volna, tehát ezt mint aktív tételt nagyon nehéz sízámszerint beállítani a mi aktívumunkba. De a passzív oldalon, annál, ami miniket terhel, nem leihet csak azt számításba venni, ami minket kétségtelenül terhel, és amely tehernek számszerinti értékét meg lehet állapítani. Ilyen csak egy van: az a 200 millió, amelyet fizetni tartozunk egészen 1944-ig, az úgynevezett szanálási kölcsönnel egyidejűleg történt megállapodás folytán. Ez igenis, meg van állapítva. De ha az ember a helyzetet úgy tekinti, amint az a jelen szerződés jóváhagyása, illetőleg e megállapodások előtt volt, számításba kell vennie azt is, ami mint fenyegetés, mint veszély a fejünk felett volt, és ez egészen kiszámíthatatlan. Kiszámíthatatlan és minden befolyásunk alól ki van vonva, hogy esetleg mit állapított volna meg a mi terhünkre a reparációs bizottság. Az az úgynevezett gentleman agreement, amelyre a minisztereinök úr is hivatkozott, amelyre ő teljes joggal hivatkozott a tárgyalások folyamán is, s amelyre t. képviselőtársam is hivatkozott, teljes értékkel ibírt a mi szemünkben. De a tárgyalások egész lefolyása mutatja, hogy az egymagában nem bírt volna elég erővel arra, hogy minket további reparációknak reánkrovása alól felmentsen. Nem mondom ezt azoknak a tényezőknek dicséretére, amelyeknél ilyen lelkületet fel kell tételeznünk, de — ha illúziókat nem akarunk magunknak csinálni — így volt. 39Î. ülése 1930 május lU-én, szerdán. Volt tehát egy aktívum, amelynek értékét nem tudjuk megállapítani, mert az tőlünk idegen, esetleg velünk szemben nem jóindulatú tényezők egyoldalú megállapításától függött, és ezzel szemben állt egy fenyegető veszély, amelynek számszerinti súlyát szintén nem vagyunk képesek megállapítani. Ez a kedvezőtlen értékelése a mi aktívumunknak, ez a felf akadása a minket fenyegető reparációs veszélynek minden kétségen kívül beállt volna, ha a kormány azt az utat követi, amelyet Rassay képviselőtársam és ma Peyer t. képviselő úr is mint olyant jelölt meg a maga beszédében, hogy tudniillik non possumusszal, rideg visszautasítással legyen Hágában minden követeléssel szemben, amely nem folyik direkte a békeszerződésből. Ez így kimondottan nagyon szépen hangzik elméletileg, logikailag teljesen konstruálható. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Mi azt mondhattuk volna, hogy nekünk, illetve a magyar állampolgároknak perük van Romániával és Jugoszláviával szemben, amely elintézendő a maga módja szerint, amint ez a békeszerződésben bent foglaltatik. Ez egy egészen külön ügy, mi pedig ezzel nem engedjük összekapcsolni a többi ügyeket, mi ragaszkodunk ahhoz, hogy reparációs fizetésre többé képesek és kötelezhetők nem vagyunk, mi állunk elébe, hogy ezt ki Is mutassuk és az úgynevezett egyéb követelések tekintetében kívánunk egy számszerinti leszámolást. Ez nagyon szépen konstruálható így logikailag, gyakorlatilag azonban nem állhattuk volna meg ezzel és egyszerűen megmondom, hogy miért. Hiszen a í. képviselő úr is mondotta és Peyer képviselő úr is rámutatott és elismerte, hogy ez olyan helyzet, amely előtt meg kellett hajolni, de a kormányt okolta a helyzet előállításáért. De bármint legyen is, a helyzet itt volt, itt volt az egész világnak az az akarata, hogy egyszersniindenkorra szabaduljon az összes financiális háborús következményektől. Ezzel szemben a kis Magyarország, amikor a visszautasításnál nem talált volna egyik oldalról sem szimpátiára és segítségre, hogyan állhatott volna meg, hogyan élhetett volna tovább, hogyan vihette volna tovább külföldi tőkére, külföldi rokonszenvre rászoruló közgazdaságát, hogyan tarthatta volna fel financiáit, hogyan juthatott volna valaha hitelhez, ha a maga makacsságával útját állja annak, hogy teljesüljön az, amit kivétel nélkül egész Európa, az egész művelt világ akar. Erre nézve kérek felvilágosítást, mielőtt azt a javaslatot komolyan vehetnem, hogy Magyarországnak mereven szembe kellett volna helyezkednie minden követeléssel. (Űgy van! Ügy van! a jobboldalon.) Neon, mélyen t. Ház; ezt a kényszerhelyzetet tagadni nem lehet. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Halljuk! Halljuk! jobb felől. — Malasits Géza: Megkapják mindjárt a mentőgyűrűt, legyenek türelemmel! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Gr. Apponyi Albert: Nem értettem a közbe szólást; szívesen reflektáltam volna rá, de nem értettem. Kérem hangosabban közbeszólni, mert kissé nagyothallok. A visszautasításnak ez az útja tehát nem volt járható és ez vezet engem oda, amivel a t. képviselő urak terjedelmesen foglalkoztak: az optánsügyre és ennek a tárgyalásokba való bekapcsolására. Ezzel foglalkoznom kell, mert ebben az ügyben én nem a kormányt védelmezem, hanem magam ülök a kormánnyal együtt a vádlottak padján. En semmi olyan felelőssé-