Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-400

Az országgyűlés képviselőházának h földi igényes vevő részére számított, neki eladandó búzafajtákat termeljünk. El tudom képzelni, hogy esetleg lehetne adni prémiumot az exportra alkalmas és pedig^ a Manitobával és nem tudom, még miféle búzákkal versenyképes alakban, fajsúlyban és minőségben termelt búzák után is. El tudnám esetleg képzelni, hogy az exportbúza címén kivitelre felajánlott búzák után szintén adhatnánk valamely prémiumot, amelyet azonban megszabhatnánk esetleg 50 fillérben és akkor elérnénk azt, hogy egységes fajtájú és kitűnő minőségű, búzák termelésére ösztönöznénk a gazdákat, minden kény szerrendszabály nélkül. Ezeket voltam bátor ebben a tekintetben előadni. (Helyeslés a jobboldalon.) Most a kenyér árát illetőleg a Malasits Géza t. képviselőtársam által felhozott különböző állításokra kívánok egészen röviden reflektálni. Állapítsuk meg, hogy ma olcsó a búza és a mellett drága a kenyér. (Ügy van! jobbfelöl. — Malasits Géza: Es rossz!) Állapítsuk meg, hogy a tíz pengős rozsból ma a minimális áru, a legolcsóbb kenyér kilója 24 fillér, holott úgy tudjuk, hogy egy métermázsa lisztből képesek 160 kiló kenyeret is kihozni. (Malasits Géza: Annyit nem!) Sőt vannak olyanok, akik azt mondják, hogv még többet is lehet sütni a búzalisztből. Kérdezem, hogyan lehet^ elnézni, hogy ilyen olcsó terményből ilyen drága kenyér legyen"? (Jánossy Gábor: Lisztuzsora!) Szeretném, ba az a vigasztalása lenne annak a mezőgazdasági termelőnek, hogyha már olcsón kell vesztegetnie a terményét, legalább akkor olcsó termékeket ennének, ttéldául az olcsó tejből olcsó vajat ennének, és olcsó tejet innának a fővárosban. A mai helyzet igenis a^ mezőgazdasági néDességnek roppant súlyos fájdalmat okoz. mert látja, hogy annak ellenére, hogy termékeiért oly keveset kap, a fővárosban mégis igen drágán élelmezik magukat az emberek. A gabonaértékesítéssel kapcsolatosan kettős iránvú programmot kell előkészíteni. Az egyik az. amely a folyó évre szól s amelynek azonnali intézkedésnek kell lennie, a másik pedig az, hogy a jövő időre intézményesen kell a gabonaértékesítést megszervezni. Bizonyos, hogy tenni kell valamit. Nem akarok itt a különböző oldalakról felmerült terhekkel foglalkozni, de a kérdés elodázhatatlan, most már a kormánynak kell kezébe vennie ennek a dolognak elintézését, mert sem a gazdák, sem a kereskedők, sem az exnortŐrök. sem a belföldi, sem a külföldi vevők nem tudták megoldani a gabonaértékesítés kérdését. Elérkezett tehát az idő, amikor az államnak a maga erejével, hatalmi és tőkeerejével is be kell avatkoznia, mert nem nézhető el, hogy a magyar gazdának egész évi fáradságos munkája esetleg egy órának a börzén való fuvallata következtében semmivé váljék. (Ügy van! Ügy van!) Szükségesnek tartanám, hogy a magyar gazdasági életnek, közelebbről a mezőgazda életének a jogélet terén való megerősítését is előbbrevigyük. Hiába mondjuk azt, hogy jogi szólamokkal nem lehet boldoggá tenni az embereket, én megállapítom, hogyha helyesen meg lett volna védelmezve a gazda a jogélet minden fegyverzetével az áruuzsora ellen és a kiuzsorázások ellen, az értékesítés terén őt érő csapások ellen, akkor nem szenvedett volna annyi kárt az elmúlt 10 esztendőben, mint amennyi kárt el kellett szenvednie. Ne mondjunk egyebet, csak azt, hogy az elmúlt esztendőben valósággal kirabolták a gazdákat annak következtében, hogv augusztus és szeptember hónapokban felmondták a hiteleket, azonnali törlesztést követeltek és ezáltal a gazdának azonnal a piacra kellett 0. ülése 1930 május 28-án, szerdán. 445 dobnia a maga terményét. Megbocsáthatatlan és orvosolhatatlan bűne ez azoknak a szívtelen tőkéseknek, akik ezáltal lenyomták a világparitás, a pesti paritás alá, sok helyen jóval mélyebben a magyar terménynek, a búzának és rozsnak árát és ezáltal a gazdákat fizetésképtelenné tették. Ezt sinyli ma a kereskedelmi és ipari élet, és a fogyasztás minden ága. Röviden kívánok beszélni, azért nem fejtegetem tovább ezeket a kérdéseket. T. Ház! Czettler Jenő t. képviselőtársam beszédéből kiragadom azt a passzust, amely a legtöbb kedvezmény gondolata ellen akar valamiképpen síkraszállni, mert ez az a rákfene, amely az államok közti egészséges á,ruoserének és a kölcsönös kereskedelmi viszonyba lépésnek útjában áll. A szomszédjog, amelyet itt ő szintén felvetett, amely tulajdonképpen a genfi nemzetközi konferencián bocsáttatott először közkritika alá, azt jelentené, hogy azokkal a szomszédállamokkal, amelyekkel a termelési és gyártási állapotoknál fogva egymásra vagyunk utalva, mi egészséges árucserére léphessünk a legtöbb kedvezményi jog, illetve kötelesség ellenére is, hogy ez ne legyen a legtöbb kedvezményi jog megsértése és dacára annak, hogy én Ausztriával vagy Csehországgal egy bizonyos szerződést kötöttem kedvezményes jogra, nekik bizonyos kedvezményt adtam, nagyobbat, mint más államok, ez lehetséges legyen a szomszédjognál fogva és ne ütközzék a legtöbb kedvezmény jogába, amelyet a trianoni szerződés erőltetett reánk, amely ma a legnagyobb csapás az utódállamokra, s amelynek rettenetes sujtolását kivédeni képtelenek vagyunk. A tárca kérdései közül engem különösen érdekel itt egy kérdés, amely az erdészettel kapcsolatos s amely a nemzeti vagyon gyarapítására alkalmas: az Alföld fásítása. Saját tapasztalatomból ismerem azokat a futóhomokterületeket és azokat a terméketlen területeket, amelyek a fásítás által használhatóvá tehetők. Ismerem azokat a számításokat, amelyek beigazolják, hogy csaknem annyi jövedelmet lehet ezáltal kihozni a futóhomokterületből, mint amennyit a jó búzatermőföldekből ki lehet hozni. Ez a nemzeti vagyont gyarapítja, a klimatikus viszonyokat javítja, nagyobb a kipárolgás, ha a terület be van fásítva, ezáltal páradúsabb lesz, nagyobb lesz a vegetáció, egészségesebb lesz a klíma, nem lesz annyira poros, ennekfolytán nem lesz annyi tüdővész^ a fával való ellátás is tökéletesebb lesz és nem kell majd annyit fát importálni. Számtalan szempont kívánja, hogy ezzel a kérdéssel a kormány behatóan foglalkozzék, s még áldozatok árán is gondoskodjék arról, hogy ne kelljen elbocsátani azokat az alkalmazottakat, akik az Alföld fásítása kérdésében olyan nagyszerű eredményeket mutattak fel az utolsó 8—10 esztendőben. A gyümölcstermeléssel kapcsolatosan megállapítom, hogy az az utóbbi években, különösen a kormány alkalmatos intézkedései következtében kialakult propaganda folytán, igen szép lendületet vesz. Fákat ültetnek s ma már egy-egy tanya környéke olyan, mint egy szép bokréta, körülültetve apró gyümölcsfákkal és szép lombos fákkal, ahol nemcsak az állatok és a madarak találnak védelmet, hanem amely az embereknek is a szívét, lelkét gyönyörködteti és sokkal kulturáltabb formát ad az egész tanya világnak. A gyümölcstermelés tekintetében ez az előre való lépés immár kötelességévé teszi a kormánynak is azt, hogy az értékesítés kérdését, a külföldi piacok megszerzését áldozatok árán is biztosítsa. Jóllehet még évek szükségesek ahhoz, hogy azok a gyümölcsfák, ame-