Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.
Ülésnapok - 1927-400
4*24 Az országgyűlés képviselőházának sem az ártéri járulék alá eső területek földadóját említettem meg, hanem az egész község földadóját, mert azt veszem az egész község terherbíró képességének alapjául, miután kisgazdákról, földbirtokosokról, általában gazdákról van szó, tehát a földadó mutatja vagyoni erejüket. Amint látjuk, egyes községek az ártéri járulékok következtében a mai nehéz viszonyok között összes földadójuknak 3-szor, 4-szer, sőt nyolcszor meghaladó összegét fizetik ártéri járulékként. Az egyes adófizetőknél, illetve birtokosoknál a helyzet a következőképp alakul. Akinek földjéből csak kis terület esik ártérbe, annak a pár hold ártéri terület után fizetendő ártéri járuléka komoly bajt nem okoz. De igen súlyos és csaknem elviselhetlen annak a birtokosnak helyzete, kinek földjének negyede, harmada, fele esik ártéri járulék alá. — Egyenesen tönkremenésre vannak ítélve azonban azok, kiknek birtokuk nagyobb részben vagy teljesen ártéri területbe esik. — Ezeknél a helyzet a következő képet mutatja: Egyik, akinek összes birtokának öszszes földadója 524 pengő, fizet ártéri járulékban 3000 pengőt ugyanakkor, amikor tulajdoniképpen még földadóját sem tudja kifizetni. Egy másik esetben, az illető birtokosnak Öszszes földadója 1605 pengő, tehát vagyonos gazda, 9432 pengő ártéri járulékát kell fizetnie. — A másiknak 668 pengő az összes földadója, összes birtoka után, míg 7538 pengő ártéri járulékát fizet. Ismét másiknak 70 pengő a földadója összes földje után és fizet 2113 pengő ártéri járulékot. Van, aki 2 pengő Í0 fillér földadót fizet, mert birtoka egészen ártéri területbe esik, ezzel szemben 2415 pengő az évi ártéri járuléka. Másoknak 20 pengő az Összes földadója, fizet 1809 pengő ártéri járulékot, 976 pengő a földadója, fizet 15.719 pengő ártéri járulékát. — 52 pengő földadója s fizet 1179 pengő ártéri járulékot. Miből ? Tudniillik az első probléma az, hogy ezeknek a területeknek körülbelül kétharmadrésze, tehát összesen 78.000 katasztrális, hold ezidőszerint még nem terem, nincs művelés alatt, ennek ellenére az ártéri járulékok ki vannak róva a nem termő területekre is. Vannak egyesek, akinek egyéb földbirtokuk is van, tehát abból fizetik ezeket a járulékokat, de ezeknek a birtokosoknak egyrésze olyan, akiknek ártéri járuléka akkora, hogy azt nem képesek többi vagyonukból kifizetni. Az első baj tehát az, hogy művelés alatt nem álló 78.000 katasztrális hold területre is súlyos ártéri járulékok vettettek ki, akkor, amikor azok• még termővé nem váltak. A birtokosok egyrésze ezt az ártéri járulékot nem tudja fizetni, (Ügy van! Ügy van!) a másik ban, hogy a lecsapolási vízimunkálatok sincsenek még teljesen befejezve. Nem elég a vizet elvinni, a vizet megtartani is kell tudni. Már most elköltöttük a pénzt a víz levezetésére, a pompás csatornákra. Ezzel azonban csak félmunkát végeztünk. Most következik az öntözési, a^ vízmegtartási munkálat. Erre azonban az érdekelteknek nincs pénzük. Pedig így a vízi munkálatok még nem teljesek. A csatornamunkálatok lényege nemcsak az, hogy mederbe tereljük, levezessük a vizet, hanem az is, hogy kézben tartsuk, odavezethessük, ahol szükség van reá. Szükség van tehát öntözésre, a víz megtartására vízfogókkal, zsilipekkel. A tudósok egyhangú álláspontja szerint ugyanis a dolog úgy áll, hogyha elvittük a vizet, kopár mező, szahara támad ott. (Ügy van! Ügy van!) Gondoskodnunk kell tehát annak megtartásáról is, ( hogy ahol szükségem 400. ülése 1930 május 28-án, szerdán. van rá, oda áraszthassam. Enélkül a gazdasági művelés csődöt mond. Tehát még a vízimunkálatok sincsenek készen s tényleg a csatorna tervezője próbaöntözésekkel igyekszik is erről meggyőzni az érdekelteket. De hát ez újabb pénzbe kerül. Mindezeknél még nagyobb baj az, hogy ez a^ 78.000 katasztrális hold területű föld gazdasági \ n 'megmunkálásra, átmunkálásra szorul. A művelhetővé tétel külön tudomány és külön költség. Nem várható a kisgazdáktól, hogy megműveltessék, mert hiszen egyrészt nem is értenek hozzá, másrészt pénzük sincsen hozzá. Például a zsombékos és nádas területeken egy katasztrális hold megműveléséhez 100 pengőre van szükség. Honnan van 100 pengője egy kisgazdának ma erre? Szóval nemcsak azért van baj, mert nem vált ennek a lecsapolt földnek kétharmadrésze termőterületté, de 'baj van azért is, mert még a vízimunkálatok sincsenek teljesen elvégezve és ezen felül talajjavítási, kémiai javítási munkálatok is szükségesek, amelyhez pénz is, a szaktudásuk is hiányzik a birtokosoknak. Eezeket a bajokat már három év előtt észrevették az érdekeltek. Már három év előtt hangoztatták, hogy míg a föld termővé nem lesz, addig egyrészük még a kamatot sem tudja fizetni. 1927 óta állandóan sürgetik, hogy valamilyen mesroldás történjék, de eddig nem történt semmi. Végre a társulat véleményező bizottsága 1929 december 13-án a kormánynál egy memorandumot terjesztett elő % kérve, hogy a tőketörlesztés kezdete kitolassék, legalább a kamat engedtessék le 7'5 százalékról 5 százalókra és azonkívül hosszú lejáratú amortizációs kölcsönné változtassák át ez a tizenöt év alatt visszafizetendő kölcsön. December 13-ika óta azonban a kérelem tárgyában máig sincsen döntés, ellenben ott áll a Dunavölgye népe, hol ez a kérdés hét választókerületet érint a legnagyobb bizonytalanságban és nyugtalanságban. Fizetni nem tud, kérelmük tárgyában döntés nincs. Pedig ez a derék nép megérdemli, hogy egyébként is nehéz helyzetében e létérdekét érintő kérdésben sürgős, kedvező döntés történjék. Aki tud, fizet, mert kötelességét teljesítő nép ez, de sokuknak adófizető képességét támadja meg az ártéri járulék. Országos érdek az, hogy adóalanyok el ne pusztuljanak s ezért hozom a kérdést a képviselőház elé. Kérem a kormányt, sziveskedjék sürgősen cselekedni, (Helyeslés.) mert a nép nyugtalan,^ a nép izgatott és intézkedést vár. Ma már az, amit a véleményező bizottság 1929 december 13-án kért, az érdekelteket nem elégíti ki. — Hiszen sokan vannak, kik nem termő földjeik után kamatot sem tudnak fizetni! Pár év alatt földjük sem lesz termő. Vakszíkek, zsombékok, nádasok művelhetővé tétele sok időbe ikerül. Ez a nép fizetni alkar, de most egy részük fizetni nem tud. Joggal hivatkoznak arra, hogy országos érdek, hogy ne menjenek tönkre. (Jánossy Gábor: Igazuk van!) Azt kívánják tehát, hogy a lecsapolásra adott kölcsönösszeg, fele nekik talaj javítási segélyként engedtessék el, mert 123.000 katasztrális hold olyan föld, melynek nagy része szikes, homokos, zsombékos nádas, mocsaras föld, nem bír el 5,700.000 aranykorona terhet Nem bírja még akkor sem el, ha termőföld lesz belőle. Túlnagy ez az 5,700.000 aranykorona ilyen minőségű földre. Pelét tehát államsegélynek kellene törvényhozásilag minősíteni s mint talajjavítási segélyt elengedni. Éppen elég teher az 5,700.000 aranykorona fele is, mondják az érdekeltek. Hisz ehhez holdanként