Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.
Ülésnapok - 1927-390
26 Az országgyűlés képviselőházának dozat — tehát ez nem diadal —, amelyet hoztunk, financiális szempontból önmagában akkora volna, hogy ez veszélyeztetné majd 1944 után Magyarország gazdasági létét vagy sorsát. Sajnos, ha csonka ország maradunk és a gazdasági létfeltételeink nem lesznek meg, akkor lehet, hogy nagy katasztrófák jöhetnek, ezt én nem tudom, de bizom benne, hogy nem lesz így. De hogy nem fog jönni a katasztrófa ezen vállalt teher és áldozat folytán, azt az én financiális dolgokban utóvégre nem nagyon járatos elmémmel is meg tudom ítélni. A politikai mérlegkészítéssel, a politikai mérlegegyenleggel sem akarok sokáig foglalkozni, csak azt mondom, hogy én az előzményeket és a körülményeket, amelyek között a hágai és párisi egyezmény köttetett, tényleg olyanoknak látom, hogy a kormánynak, a delegátusoknak vállainiok kellett ezt a terhet és meg kellett kötniök az egyezséget, főleg azért, mert olyan általános hangulat nyilvánult meg a vezetőn atalmak és általában az európai hatalmak részéről a tárgyaláson, hogy nyugvópontra jussanak a versailles-i és trianoni szerződéssel kapcsolatos követelések, hogy ezt megakadályozni a mai Ma^varország erejéhez mérten a felelősség tudatában nem tartottam volna lehetségesnek. Rassay Károly t. barátom is elismeri, hogy a kormány nem kapcsolta össze a két (kérdést, az optáns-pert és a jóvátételt, hanem úgy találta, hogy — mondja — a kormány szereplése és az ő tényei alkalmul vagy indokul szolgálhattak arra, hogy ezek a kérdések összekapcsoltassanak. En itt is csak azt látom, hogy ezeket a kérdéseket tényleg ellenségeink kapcsolták össze, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) és látom, hogy mikor dönteni kellett azokkal a követelésekkel szemben, amelyeket azok, akik ezeket összekapcsolták, felállítottak, a magyar kormány úgy járt el és felelősségében úgy döntött, hogy szerintem először nem csorbította sem Hágában, sem a világ közvéleménye előtt a magyar állam presztízsét; másodszor. ho°*v lényeges jogelvet à maga álláspontjából nem adott fel, sőt kijèlentettee, hogy még a peres kívüli békés megegyezéshez is csak úgy járul hozzá, ha a békeszerződésben foglalt rendelkezések érintetlenek maradnak. Továbbá látom azt is, hogy amikor döntött, még nagyobb és enormisabb követeléseket is legalább elhárítani és visszautasítani tudott. Amikor tehát a kormánynak felelőssége tudatában dönteni kellett és amikor a megegyezést megkötötte, nézetem szerint ezeket a szempontokat megvédte, (Peyer Károly: Mi volt az a nagyobb veszély, amelyet el kellett hárítani?) nagyobb veszélyt jelentettek azok az ismeretlen követelések, amelyeknek nagysága teljesen a jóvátételi bizottságtól függött és a világon semmiféle más fórumtól nem függött volna, (Ügy van! jobbfelől.) hanem ha hatalmi szóval kimondják, nekünk el kellett volna fogadnunk. (Peyer Károly: Minden követelést ismertünk már!) T. Ház! Legyünk igazságosak ia hágai egyezmény bírálatánál és ez abban fog állani, ha részleteket nem szakítunk ki. (Ügy van! jobbfelől.) Részleteket kiszakítani nagyon könnyű dolog, amint tegnap is olvastam egyik újságban, amely ellenzéki szempontból ítéli meg a kérdést és azt mondja: hogyan mert lemondani egy előkelő gesztussal a kormány a középosztálynak járó alapítványokról, a két Pálffy-féle felvidéki alapítványról 1 ? Felelőtlen állásban író vagy beszélő ember ezt \ 390. ülése 1930 május 13-án, kedden. könnyen felvetheti, de amikor a kormánynak az összes kérdések felett egyszerre kell dönteni, amikor döntésétől a kérdéseknek nemcsak egész komplexuma, hanem az országnak sorsa és jövője függ, akkor az ilyen kérdés feltevése nem igazságos. A részletek kiszakítása nem helyes. (Ügy van! jobbfelől.) Hiszen tudjuk, hogy belső erőgyűjtés politikája, ami fundamentumnak készül a megerősödés a jövő szempontjából, áldozatokat kíván. Ha • részletkérdéseket igazságos volna felvetni, hát, én sorra felvethetném: hogyan mert a kormány olyan politikát követni, hogy a menekülteknek, az erdélyi és más menekülteknek sorsát a szívén viselte és érte áldozatokat hozott- Hogyan merte ezt megtenni 1 ? Azért, mert a magyar fajnak egyik integráns és értékes részét meg akarta menteni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Azt kérdezik: hogyan merünk mi áldozatokat hozni a kultúrpolitikáért, amely igyekszik a magyar szellemi nívót Európában mindenképpen megtartani? Hát, azért merünk és azért hozunk áldozatot, mert bízunk abban, hogy jön még idő, amikor ez a magyar szellem és tehetség érvényesülni lesz képes, ha addig el nem lankad és el nem sorvad. — Azért kell tehát most is áldozatot hozni a hágai egyezményben, mert gazdasági életünk feltételét: a zálogjog eltörlésével gazdasági szabadságunkat és függetlenségünket akarjuk visszanyerni. Azt is olvastam egyik ellenzéki kritikában — mert én nagyon szeretem, ha az ilyet számba vesszük, pedig, sajnos, az utóbbi időben a magyar parlamentből kiveszett a magyar publicisztika figyelembevétele —, hogy eddig tíz esztendőn keresztül ez a jóvátételi és optánskérdés dominálta és horgonyozta le a kormány egész politikáját. Nem mondom, hogy ezek a kérdések nem irányították a külpolitikát, mert hiszen szervesen összefüggtek azzal, hogy további lépéseket hogyan tegyünk, — de ha igaz volna is, hogy ez a két szempont bírt döntő jelentőséggel, akkor legalább örüljünk annak a politikai eredménynek, hogy ez most kikapcsolódik, hogy ezen a holtponton túljutottunk és foglalkozhatunk nagyobb erővel a külpolitikának ama kérdéseivel, amelyeknek ezek már nem állják útját. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) Minthogy én a politikai mérleget, egyenleget így látom, magam és pártom nevében, amelyhez tartozni szerencsém van, az egyezményt a helyzet szükségességénél fogva elfogadom. (Elénk helyeslés a bal- és a jobboldalon.) Egészen más kérdés azonban s a kormány eljárásától független, ihogy mit ér ez a hágai vagy párisi egyezmény a nemzetközi jognak és a nemzetközi jogot kiépíteni akaró és arra ráhelyezkedő nemzetközi politikának mérlegén, En főleg ezzel a kérdéssel szándékozom foglalkozni, amennyire az idő megengedi. Hogy mit értek én azalatt, hogy milyen a hágai egyezmény mérlegegyenlege a nemzetközi jog szempontjából, azt másképpen úgy mondhatnám: ez-e az az út, amelyet a hágai egyezmény kijelöl, amely ténylegesen az igazi konszolidációhoz, kiengesztelődéshez és azokhoz az új állapotokhoz vezet ahol a nemzetközi jogtiszteletét és érvényesülését fogjuk látni, és amelyre egy jobb Európát és a nemzetek egy jobb társadalmát akarjuk felépíteni? Ebben a megegyezésben a kisantant,, a mi ellenségeink, ellenfeleink büszkén hivatkoznak a második egyezmény bevezetésében arra, hogy Ők, a három állam, csupán a szóbanforgó vitában nem érdekelt barátságos nagyhatalmak felszólításának engedve, és csupán a kiengesz\
