Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-398

340 Az országgyűlés képviselőházának T. Ház ! Ha így van, akkor vessük fel a kérdést: mi hát Magyarország szerepe, mi az az új külpolitika, amelyet Magyarországnak, a magyar politikának követnie kell? Ha a magyar politika, szerény véleményem 'szerint, az ország sorsán és a polgárság helyzetén javítani^ akar,^ akkor fokozottabb mértékben kötelessége előrelátni, kiszimatolni Európa jövő igazodását és hozzáalkalmazkodni ebhez a .lövőhöz, dolgozni érte, előkészíteni annyira, hogy amikor ez a jövő itt mint valóság jelentkezik Európában, aűokor mi annak ölébe üljünk, mint annak integráns része legyünk. A magyar politikánaik, úgy a külpolitikának, mint a belpolitikának nem lehet más feladata,.mint ezért az új, most kialakuló Európáért dolgozni. Hiszen nagyon fájdalmas kimondani, hogy mi isúlybeli lényegtelenségünk miatt — csak függvényei lehetünk Európának. Nem vagyunk Európának központi problémája, mint ahogy azt az igen t. Wolff Károly t képviselőtársam itt olyan meggyőző erővel és olyan megrázó és lebilincselő ékesszólással kifejtette. Nem vagyunk központi problémája Európának, nem vagyunk Pharosz Európa horizontián, nem ^vagyunk Európa tengelye, hiszen^ ha körülnézünk etnikumunkban, Olaszországon kívül egyetlen egy barátunk sincs és még Németország is, amelyet a múlt közös yéráldozatiai, úgy hittük, elmúlhatatlan kötelékekkel" fűznek hozzánk, ha Magyarország van, ha Magyarország nincs, tovább kereskedik a Duna völgyében, eladja ipari termékeit, megveszi nyersterményeit a sacro egoisimo parancsai szerint. (Fábián Béla: Lehetőleg nem Ma* gyarországtól.) Nem vagyunk már védőbástya a Kelet barbarizmusa ellen sem, ami századokig nemzeti hivatásunk és dicső elhivatottságunk volt, de kicsinységünk és a rajtunk esett súlyos sérelmek tudatában mégis úgy vélem, nem szabad a duzzogok politikáját csinálnunk. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Nem szabadj duzzognunk, nem szabad a maikon tensek gárdájához tartozni (Gáspárdy Elemér: De megalázkodni sem.) Megalázkodni sem, de duzzogni sem! Maeryaroszág jelentősége az alakulóban lévő Európában csak olyan mértékben nőhet, mint amilyen mértékben mi ezért az új Európáért küzdünk a szellem, a politika és gazdasági tevékenységünk minden lehetséges eszközével. (Jánossy Gábor: A magyar igazságért küzdünk és nem az új Európáért!) Mivel küzdhetünk tehát, mivel állhat ki ez a kis ország erre az európai frontra? (Jánossy Gábor: Összefogással!) Igenis Összefogással, másodszor pedig, hogy mindazoknak a gondolatoknak, amelyek úrrá lettek az európai közvéleményen, megmérettek és súlyosaknak találtattak, ezeknek legyünk a zászlóvivői. Elementáris gazdasági okok nyomása alatt ma már egész Európa belátja például, hogy a védővámpolitika és protekcionizmus mérge és megölője a gazdasági életnek. (Bródy Ernő: Közös érdek!) Ha átmenetileg erősítője is a nemzeti iparnak és nemzeti gazdasági életnek, ez a jótékony hatás a doppingoláshoz hasonlít, pillanatnyilag ' erőt ad a futásiban, de később annál inkább érezteti nyomasztó és gyengítő, ernyesztő hatását. T. Képviselőház! Szóltam a német-francia elelntétek elmúlásáról, ós most néhány szót az olasz-francia viszonyról, amely úgy vetíti árnyékát főkép a mi fantáziánkra, minthogyha volna egyetlen lehetősége háborúnak a két ország "között. Ügy vélem, hogy ez a lehetőség 398. ülése 1930 május 26-án, hétföri. j fantáziák birodalmába tartozik, teljesen el. képzelhetetlen. Olaszországnak mindennél kí' vánatosabb, hogy változatlanul megtarthassa a békebeli beszivárgást Tuniszba, Észak-Afrikába és Franciaország más gyarmataiba, mert nyilvánvaló, hogy legnagyobb problémája Olaszországnak és Mussolini kormányának a túlnépesedés. T. Képviselőház! A német-lengyel viszony ' surlódhatik ugyan, de azok nem lehetnek olyanok, hogy konfliktusra adhassanak alkalmat. ' Németországot vegyük példának, amellyel szintén rendkívül nagy igazságtalanság és méltánytalanság történt, ha össze sem lehet^ is hasonlítani azokkal a sérelmekkel és igazság; talanságokkal, amelyek rajtunk estek. (Bródy Ernő: Azzal nem!) Németország már nem kö: veti annak a régi hetyke politikának szólamát, hogy Macht geht vor Recht, ma már ezeket a szerteszövődő békepaktumokat és garanciális szerződéseket egy Bethmann-Hollweg 'sem nevezhetné papírrongynak. Németország reális, céltudatosan nyugateurópai politikát követ, úgy tesz, mintha hinne, sőt lehet, hisz is a Népszövetségben, dolgozik érte, hogy az is tegyen ő érette. (Gáspárdy Elemér: Dehogy hisz, sokkal okosabb annál!) Három nagy preokkupációja van a mai Európának. Az egyik, amint kifejtettem, a háborús lehetőségek gúzsbakötése és megsemmisítése, a második a bolsevizmus elleni küzdelem, a harmadik, amely Franciaországból indul ki, amelynek Briand az apostola: a gazdagodás politikája. Akárcsak a harmadik császárság idejében, olyan hallatlan gazdagság és fellendülés van Franciaországban. Egy "gigantikus mértékű «enrichissez vous», amely lehetőleg függetleníteni akarja földrészeinket a shylocki Amerikától. Ez a három cél dominálja ma az európai politikát: közeledést keresni egymáshoz, és folyton céltudatosan állandó munkával növelni a népjólétet. Meggyőződésem, t Képviselőház, hogy a jó magyar külpolitika az, amely minél több módot ad Magyarországnak arra, hogy szervesen beintegrálódjék az új Európába. Ha nagyobbak lennénk, mint a hatalmas Anglia, a nagy szigetbirodalom, egy hallatlan gazdag hatalom^ vagy fantasztikus nagy kiterjedésű és nagynépességű állam volnánk, mint Oroszország, akkor talán kacérkodhatnánk Európával ellentétes felfogással, ellentétes gondolatkurzussal, megengedhetnénk maguknak akkor azt a fényűzést, hogy elkülönbözzünk a többi Európától és szellemben, fölfogásban, irányban mások legyünk,- mint Európa.•. Ma azonban, amikor csak parányi, tehetetlen részek vagyunk Európában, a reális politika az, hogy ebben a kicsinységünkben, Európa geográfiai közepén, bele kell törődnünk abba, hogy csak függelékei vagyunk egy nagyobb szervezetnek. A külpolitikában bizonyos mértékben telítve vagyunk azokkal az eszmékkel, amelyeket Ibsen éltető hazugságoknak nevezett; borzadunk a realitásoktól s borzadunk a tényektől. Donquihotteria lángol bennünk, amely hol kialszik, hol magasra'lobban, de parazsai folyton izzanak. Ez az a donquihotteria, amelyet Széchenyi oly kegyetlen őszinteséggel vallott. Az ő nyomán haladunk, ha a reális külpolitikai tényekkel és viszonyokkal számolva csinálunk külpolitikát, amikor azt mondja (olvassa): «Adót kell vetni minden ábrándra, ámításra, elfacsart ideára, misztifikációra, szemfényvesztésre és efféle tulajdonra, amely oly nagyszámú a régi álmaiból felébredt magyarnál, aki meg nem szíínőleg csalja "magát'és csal mást*»'