Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.
Ülésnapok - 1927-398
Az országgyűlés képviselőházának 8\ Ha Anglia a kontinensre néz, akkor túlnyomó részben Szovjetororszország bolsevikoimperialisztikus törekvései foglalkoztatják. Ma Oroszországot nem kötik már a régi entente emlékek, Oroszország számára elmultak a régi ancienne regime diplomáciai úzusai és Anglia riadtan figyeli, hogy egykori szövetségese vad agitációval robbantja az angol világhatalmat minden eresztékében, ahol útját állja az orosz terjeszkedésnek, akár Indiában, akár a Földközi-tengeren. Franciaország ma szintén egészen más szemmel nézi Németországot, mint a háború előtt. Balkáni kérdés sincs mint volt a háború előtt. Nincs olyan balkáni probléma, amely minden pillanatban tüzes csóvával fenyegetné Európa békéjét; a Bosporus beteg embere helyén, akivel a háború előtti, sőt a háború alattt európai diplomácia^ teljesen leszámolt, egy érdekes lább adózót látunk, új török birodalmat, amelynek jövője és szava lesz a keleti politikában. Bizony a régi Európa teljesen megváltozott körülöttünk. A régi Európa helyett új Európa áll előttünk,' amelynek teljesen más a gondolkozása, mások az aspirációig és más az egész szemlélete, mint a régi Európáé volt. Ha a XIX. század nagy államszabdalói, Napoleon, Metternich, vagy Bismarck ma életre kelnének, egyáltalában nem ismernének rá erre az ideológiájában és céljában egyaránt megváltozott Európára. A régi rendnek, a régi adottságoknak csak reflexeivel találkozunk és ha vannak ma is ellentétek az egyes hatalmak között, ha vannak ma is elmúlhatatlan, örökké vérző nemzeti aspirációk, ezeknek nincs megváltozitathatlan karakterük. Tudomásul kell tehát vennünk, hogy a háború vér- és vasfürdőjéből egy egészen új Európa bontakozott ki. A délelőtt folyamán előttem szólott Wolff Károly t. képviselőtársam velem együtt és mindnyájan, akik a háború előtti nemzedékhez tartozunk, meglehetősen szkeptikusan nézzük ezt az új Európát, pedig ez az új Európa van, létezik, követelőzik és döngeti a mi kapuinkat is. Ezt az Európát, amely most van keletkezőben és (kibontakozóban nem az ideológusok és jogászok létesítették, ez nem dőre utópia, mint ahogyan Beck igen t. képviselőtársam jellemezte, ennek az új Eurónának kialakulását és kifejlődését a gazdasági kényszerek parancsolják és a fejlődésnek az a kérlelhetetlen logikája, amely az emberiség eredendő kapzsisága, mohósága, gyűlölete és bárgyusága ellenére is dolgozik az emberiség nagyobb üdvéért és nagyobb boldogságáért. En is azon az állásponton vagyok, amin a t. előttem szólott Wolff Károly képviselőtársam és többre becsülöm az erkölcsi fölényt, mint a kultúrfölényt. TTgy érzem, hogy mindenekfelett van egy metafizikai erő, a világtörténelemnek igazi logikája, amely véres utakon, krisztusi megpróbáltatásokon, tévelygéseken keresztül mégis viszi az emberiséget előre az egyetlen cél: a nagyobb tömegek nagyobb boldogsága felé. El nem vitatható, hogy az utóbbi hat évben a béke gondolata, a nemzetközi kooperáció gondolata és a Népszövetség gondolata hatalmas tért hódított Nyugat-Európában. Megengedem, hogy különösen nekünk, mafrvaroknak lehetnek kiábrándító kifogásaink a Népszövetség ellen, de tény. hogy ha a Népszövetséget nem csinálták volna meg, vagy ha a^Népszövetség megszűnnék, az európai civilizáció s az európai kultúrtársadalom úgy érezné, hogy a világ egy nagv erkölcsi tőikével, egy nagy erkölcsi erővel volna szegényebb. Hiszen ha nézzük azokat az államokat, amelyek velünk szembenállottak a háborúban, — tehát az entente-ra, . ülése 1930 május 26-án, hétfőn. 339 a győztes, diadalmámoros államokra igondolok — igen halaványan, de mégis meg kell látnunk, hogy a győzelmi, mámort, a bosszúszomjat, a kapzsiságot, a rablás vágyát, amely a háborúból öröklődött át a békekötések idejére, sőt még azon túl több évre, mégis csak, mintha kezdené felváltani az igazi béke és az igazi engesztelődés utáni sóvárgás. Nagy és markáns külpolitikai személyiségek, világhatalmak vezető államférfiai, mint például Poincaré, aki évekig a csökönyösségét összetévesztette a jellemszilárdsággal és a konokságot a következetességgel, hogyan változott a miliő hatása alatt, hogyan változtatta meg eddigi engesztelhetetlen felfogását. De a anai francia iminiszterelnök, Tardieu, aki a háborús politikának, a békeszerződések feltétlen fenntartásának egyik éltető szelleme volt, aki hét évvel ezelőtt lapot alapított Párizsban egyedül a versaillesi béke fenntartiátsára; ő is megváltozott a miliő és az európai közhangulat hatása alatt. T. Képviselőház! Sokkal jobban kiütközik ez, ha a francia gazdasági életet nézzük : a francia nagyipart és a francia nagytőkét; mind keresi a közeledést és a kooperációt* nyíltan, egyenesen, döngő léptekkel megy a német nagyipar és a német nagytőke felé, amellyel együtt kíván dolgozni, lojálisán és igazam, megosztani a fogyasztópiacokat és kooperatív, kontingentációs alapon az áruk termelését és kicserélését megindítani Németország és Franciaország között. Kettős igyekezet látszik ma Európában. Az egyik a háború abszurddá tétele, és pedig kémiai háborúk útján és a légiháború útján, amelyek nemcsak a frontok számára jelentenek ousztítást és pusztulást, hanem még inkább a Hinterlandokra. Ugyanakkor egy másik eszközzel is dolgoznak: a békegarainciáiknak és a békepalktumoknak szövevényével, hogy a háhorút — .mint ők mondják — egyszersmindenkorra lehetetlenné tegyék. De ki ne venné észre, hogy eltűntek a nagy nemzeti szövetségek, ikoalíciók? Minden nagy háború után nemzeti koalíciók alakultak. A napóleoni háborúk után a Szentszövetség, azután jött a Hármasszövetség, azután az entente. Ma a. háború során született szövetségek, rendre felbomlottak. Anglia és Amerika mereven vonja ki magát minden koalíciós gondolat alól és mindegyik inkább a Népszövetség univerzális gondolatát istápolja. Van Európában egy nemzetcsoportosulás, amely a régi szövetségekre emlékeztet. Ez a kisentente. de ezt sem konstruktív gondolat, pozitív célkitűzés tartja öszsze, hanem egy negatívum: meggátolni Magyarország erőrekapását, meggátolni azt, hogy Trianonon sérelem essék. A negatívum azonban sohasem lehet igazán Összetartó erő. A kisentente három állama ebben a vonatkozásban rám azt a benyomást teszi, mint három egymásnak támaszkodott kártyalap: ha megmozdul valami alatta, az elég arra, hogy ez az egész kártvavár összedőljön. A kisentente pszichológiai lényegében, mint államok szövetsége egy másik sokkal jelentéktelenebb, lefegyverzettt és tehetetlen állammal szemben önmagában is súlyos abszurditás, amely lehetetlen, hogy meg ne torolja magát. De képtelenség a kisentente gazdasági vonatkozásban is, mint gazdasági koncepció is nonszensz, amint ezt iái romániai és jugoszláviai gazdasági viszonyok mutatják. A kisentente tehát mint szövetség anakronizmus 1 , mint gazdasági koncepció pedig merőben tarthatatlan. Egy negatívum, egy agyrém tartja ö«sze: a Magyarországgal szemben való bizalmatlanság.
