Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-390

T 24 Az országgyűlés képviselőházának 390. ülése 1930 május 13-an, kedden. gyón kívánom, hiszen éppen ez egyik fő indító oka felszólalásomnak, hogy ebben a kérdésben ne történjék megint olyan rendelkezés, amelyet majd utólag kétféleképpen magyaráznak és az én jogi felfogásom szerint feltétlenül ellenünk fognak majd magyarázni. A jogi indokokon és jogi aggodalmakon kívül éles politikai aggodalmak is élnek bennem azok miatt a komjmentárok miatt, amelyek ezt a javaslatot a hazai és a világsajtóban kísérték. Méltóztatnak visszaemlékezni, hogy amikor a* igen t. miniszterelnök úr hazajött, beköszöntőjében mindig visszatérő refrén volt, hogy az atmoszféra megváltozása egyik előnye ezeknek a .javaslatoknak, és a kienge^sztelődés szelleme lesz majd úrrá köztünk és az utódállamok között. Igazán nehéz megállni bizonyos irónia nélkül, hogy az egyik egyezmény, amely itt becikkelyezésre nem kerül, a nagyhatalmak áldozatkészségét azzal indokolja, hogy a kiengesztelőd és szellemének érdekében még külön tartalékalapot is alkottak. Megmondhatom, nyolc millió magyar van ezen a területen, négy millió magyar él szerteszéjjel a világban, de ezek a magyarok semmiféle külön tartalékalap dotálásával nem fognak kiengesztelődni, legfeljebb _azok, akik közvetlenül érdekelve vannak. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mert miközöttünk, függetlenül a hivatalos politikától, sokkal mélyebben fekvő nehézségek és akadályok vannak a kiengesztelődés útjában, mint amelyeket ez az optánskérdés, ez az optáns-per rejtett magában. Es iiogy ilyen beállítás milyen lelki hatással járhat a megszállott területeken ottmaradt magyarokra, ezt, azt hiszem, nem kell bővebben indokolnom. Már maga az a tény, hogy amikor a trianoni békediktátum után 10 év múlva a magyar nemzet abba a helyzetbe került, r hogy leülhetett tárgyalni, hogy ennek a tárgyalásnak egész anyagát azoknak az ügyeknek tárgyalása merítette ki, amelyek azokat érdekelték, akik elmentek a régi területről, de szóba sem kerültek sem vagyoni, sem kisebbségi jogaikban, sem erkölcsi érdekeikben azok az emberek, akik ott maradtak, (Malasits Géza: Szegény csiki székelyek, megfeledkezett a miniszterelnök úr róluk, atyafiairól!) olyan romboló hatású tény. amelyet hosiszú évek munkájával kell majd jóvátenni. (Györki Imre közbeszól. — Pakots József: Kérdezze meg az erdélyieket! — Zaj. — Propper Sándor: Elég volta saját birtokát kikaparni!) Ne méltóztassék azt hinni, hogy talán én ultrirozom a kérdést, amikor így beállítom. Itt van előttem a Timesnek egy cikke, amely április 29-én jelent meg, amikor Parisban a megegyezéseket aláírták. (Malasits Géza: Tehát a Festbankett után.) A Times, a nagy konzervatív világlap, amelyre nem lehet azt mondani, hogy talán a csehek, vagy a románok zsoldjában állana, a következőket írja. (Olvassa): «Azoknak, akik ezen a szigeten laknak — Angliában — amelyek határai a háború után is változatlanok maradtak, még ma js nehéz teljesen átérteni és felfogni azokat a na^v eltolódásokat, amelyeket egyéneknek és közösségeknek az európai konfliktus okozott. Férfiak és asszonyok új rezsimek alatt kénytelenek élni, teljesen megváltozott feltételek között, megváltozott nemzetiséggel és ezer meg ezer esetben nemzeti határ választja el őket birtokuktól, vagy foglalkozásuktól. Ennek az elszakított lakosságnak egy nagy része évekig vonakodott elfogadni az új rendet. Az agitátoroknak mindenütt rengeteg lehetőségük nyílt és ők rosszhiszeműen éltek is vele. Am a lelkek lassan mégis csak kezdték belátni a békemegállapodások lényegi fairségét. A megbékíthetetlenek reménytelen kisebbséggé lettek. A megbékélés csatát nyert A párizsi aláírás mutatja, hogy a helyreállítás munkája hivatalosan immár tökéletes.» Ha idebenn halljuk, hop-y a kiengesztelődés megtörtént, hogy a jó atmoszféra megteremtődött, odakint a külföldön, a nagy világlapok így értékelik a párisi megegyezést, akkor le kell szállítani a miniszterelnök úrnak azt a dicséretet, amelyet ugyanebben a cikkben' az ő személyének szolgáltatnak. (Propper Sándor: Mikor lesz a győzelmi bankett! —Malasits Géza: Már egyszer volt Festbankett!) Nyilvánvaló, hogy ebben az elgondolásban jelentkezik valami komoly veszedelem, nemcsak a közfelfogást illetőleg, hanem a magyar kormány pozíciója szempontjából is a revízió tekintetében. Fel kell vetnem a kérdést, nem mint pártembernek, hanem mint egyszerű magyar polgárnak, alkalmasnak érzi-e magát^ a miniszterelnök úr ezek után ezeknek a tárgyalásoknak menete után (Peyer Károly: Van erre lehetőség még valaha?) — függetlenül attól, hogy teljesítette-e a miniszterelnök úr kötelességét, még akkor is, ha legjobban teljesítette — hogy az országnak ebben a súlyos idejében továbbra is vigye az ügyeit. (Zaj a bal- és szélsőbaloldalon. — Esztergályos János: Dehogy, nádornak akarja magát választatni. — Györki Imre: Űj honfoglalást csinál! — Zaj a jobboldalon. — Propper Sándor: Könnyű neki, már yan egy póthazája!) A miniszterelnök úr hívei sietnek tiltakozni. En a miniszterelnök úr iránt való nagyrabecsülésemnek adok kifejezést, ha azt hiszem, hogy a miniszterelnök úrban is feltámadtak már ezek a r kétségek. (Zaj. — Kun Béla: Menjünk az ország elé titkos választással!) Vannak zárókövek, amelyeknél meg kell állni és mérleget kell vonni. Azt hiszem, ez a hágai és párizsi egyezmény egy-egy ilyen zárókő. Amikor hat évvel ezelőtt, 1924-ben a szanálási javaslatot tárgyaltuk, felállott gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam és elmondván a kormény külső, de főleg gazdasági és főleg belpolitikájáról véleményét, azt mondotta: Önbeismerés és megfordulás, megfordulás vagy felfordulás. Ezek között kell választani. Mi történt ezalatt a bat év alatt? A kormány változatlanul megmaradt régi politikája alapján, megmaradt a gazdasági politika terén is, megmaradt a 'belnolitika terén is és ha ma sommázni akarom ennek a politikának eredményét, akkor azt mondhatom, hogy^ ez a hágai eredmény, ez a hágai megegyezés ennek a politikának eredménye. (Propper Sándor: A belső gazdasági felfordulás! — Rothenstein Mór: Es a szuronyok szaporítása.) Sajnos, nem vagyok abban a helyzetben, hogy különösen az egyházi javak tekintetében beállott különleges kétely mellett ezt a javaslatot elfogadhassam. Ezt a javaslatot Önöknek kell elfogadniok, ezért csak önök viselhetik a felelősséget, mert az önök politikája eredményekép fekszik itt. (Jánossy Gábor: Ez igaz!) Megelégszem, ha csak viselni tetszik, ha nem is szívesen viselik. Nehezen tudom elképzelni, hogy valaki szívesen viselje ezért a felelősséget. Önöknek kell viselniök a felelősséget. De megmondom őszintén, ha meg is tudnám akadályozni, ma már nem akadályoznám meg a javaslat elfogadását. Nem osztozom a felelősségben, de nem akadályoznám meg

; elfogadását. N^iltan megmondom, hogy miért. Azért, mert az ország sorsát olyan helyzetbe hozták, hogy élet-halál kérdése, hogy az ország azokat