Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-390

s 22 Az országgyűlés képviselőházának Rassay Károly: Kérem képviselő úr, én egészen őszintén megmondom, hogy most nem a képviselő úrra gondoltam. (Lakatos Gyula: Minthogy igen t. képviselőtársam már iá bizottságban is aposztrofált, ezen megjegyzéseit magamra kellet vennem!) Elnök: Lakatos képviselő urat kérem, tessék csendben maradni! Rassay Károly: Két különböző dologról van szó. En a képviselő úrnak ebben az ügyben való képviselői szereplését nem tartom szerencsésnek érdekeltségénél fogva, az egy más lapra tartozik és megint egy más lapra tartozik, hogy a képviselő úr rendelkezik-e diólevelekkel és nem tudom hány százalékos díj levelekkel. Nekem a t. túloldalról egyik képviselőtársam mondotta el, hogy megjelentek nála ilyen díj levelekkel. A képviselő úrnak szívesen megmondom a nevét. Nem a képviselő úr nevéről van szó. Hiszen a képviselő úr sem vonta kétségbe a saját ügyeiben a díjkikötést, csak a százalék ellen van kifogása. (Lakatos Gyula: Csak igen t. képviselőtársamról kell feltételezni az altruizmusnak azt a mértékét, hogy díjtalanul dolgozik!) Elnök: Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék közbeszólásait folytatni. Módjában áll a képviselő úrnak személyes kérdés címén felszólalásra engedélyt kérni. Rassay Károly: T. Ház! Azt hiszem, hogy ez egészen mellékvágányra való terelése ;a dolognak. En ezt azzal zárom le, hogy nem érdekel, hogy képviselőtársamnak milyen anyagi érdekeltsége van, nem érdekel, hogy milyen százalékot kötött ki, vagy nem kötött ki ezen ügyekben való eljárásnál. Ettől függetlenül meg tudom állapítani, hogy ennek a pernek megnyerésében kéDviselőtársám sokat dolgozhatott, de hogy ezt a pert kizárólag a magyar állam nyerte meg, azt t. Fép viselőtársam sem vonhatja kétségbe s hogy a kártérítést a magyar állam fizeti, azt sem tagadhatja t. képviselőtársam. (Lakatos Gyula: Azt már tagadom!) Ha csak azi elsőt elfogadja képviselő úr, (Lakatos Gyula: Az elsőt elfogadom!), akkor se méltóztassék azt mondani, hogy én a magyar állam segítségével megszerzett kártérítésből nem kívánhatok semmit a hadikölcsöntulajdonosok segélyezésére. T. Ház! Ezek után legyen szabad nekem, miután elmondottam kritikámat a javaslatra, annak egyes rendelkezéseire nézve, (Zaj. — Halljuk! HalljukJ), beszélnem arról, hogy micsoda aggodalmak töltenek el engemet ezzel a javaslattal szemben a jövőre nézve. Vannak jogi aggodalmaim s vannak politikai aggodalmaim. Készséggel elismerem azt, hogy ennek a javaslatnak, az egyezménynek, de magának a megegyezés tényének és nem ennek az egyezménynek, vannak előnyei. Az egyik előnye az, hogy bizonyos bizonytalanságokat megszüntettünk. Megszüntettük Magyarországgal szembenlévő azt a bizonytalan helyzetet, hogy új keresetekkel támadhatnak meg bennünket. Ez kétségkívül egy érték. Van még egy érték. Ez az érték az, hogy a nemzet^ visszakapta pénzügyi szuverenitását. Ez az érték azonban csak annyi érték, amennyi a polgári életben valakire beáll akkor, ha nagykorú lesz. Aiz a kérdés, hogy. az elért nagykorúságával mit fog csinálni. Ha azt fogja csinálni, aminek kontúrjait mi már előrelátjuk, hogy a magyar állam javait újra zálogba lekötjük, akkor ez a pénzügyi szuverenitás nagyon is veszedelmes ajándék és érték. Hiszen ott tartunk, hogy a pénzügyminiszter úr, mielőtt a tárgyalások le lennének zárva, már benyújtott egy javas390. ülése 1930 május 13-án, kedden. latot, amelyben még egy függi kölcsönnél is engedélyt kért Magyarország javainak elzálogosítására. Ez azt mutatja, hogy ezzel a pénzügyi szuverenitással nem tudunk élni, ez azt mutatja, hogy ez a pénzügyi szuverenitás olyan játékajándék nekünk, mint az éretlen ember számára a korán megadott nagykorúsítás. Míg az egyik oldalon bizonyos biztonság, mint előny! írható ennek az egyezménynek számlájára, addig a másik részen súlyos bizonyta-, lanságok maradnak és perpétuáltatnak. Ezek között mindenekelőtt az ú. n. 250. §->szal akarok foglalkozni. A 250. § tekintetében a helyzet a következő. A 250. § alapján megindult egy csomó per, amelyekben senki sem vonta kétségbe a perlés jogosultságát, ezek voltak azok az úgynevezett egyéb perek. Ahol kétségbevonták a 250. § alkalmazhatóságát, ezek az agrárperek voltak. Mi történt most? Az agrárpereket, megkerülve a nagy elvi kérdést, a már előbb általam elmondott utón igyekeztek rendezni, a múltra nézve likvidálni. Mi lesz azonban a jövőre nézve? önök hallották, a kormányelnök kijelentette sajtójában és az ünnepi banketten elmondották, hogy megmentették a 250. §-t a jövő számára. Ha azonban elő méltóztatnak venni ezt a javaslatot s elolvassák ia zárójegyzőkönyvet, de csak magának az egyezmiény szövegének bevezető részében elolvassák az ott kifejezett fenntartásokat, akkor rá fognak jönni arra, hogy ebben a kérdésben a legjobb esetben a status QUO ante áll fenn. Ez az igazság. Hát ez diadal 1 Hogy amikor, minit Önök mondják, a békeszerződésnek egy kedvező szakasza van, amelyért hét év óta harcolunk a világ előtt, akkor ez a harc azzal végződik, hogy ia múltra nézve a peres kérdéseket megkerüljük, súlyos áldozatokkal likvidáljuk, a jövőre pedig nyitva hagyjuk a kérdést, a két részre szakadt szakértők, a világ legkiválóbb szakértőinek két részre oszlott véleményeivel? Bocsánatot kérek, én úgy látom, hogy ebben a tekintetben sikerre nem lehet hivatkozni. Azt mondotta a miniszterelnök úr, hogy követelték tőlünk, hogy mondjunk le erről a szakaszról. En ezt egy pillanatig sem vagyok hajlandó komolynak venni, mert ha tő&m követelik, mint miniszterelnökitől, akkor nekem erre csak egy feleletem lenne: lemondok^ akkor, ha az egész békeszerződés revíziójának kérdése felvetődik s akkor azt hiszem, megéri Magyarországnak a 250. $-ról való lemondás a hozott áldozatot. Azt hiszem azonban, van itt még más is, amit úgy kell megítélnem, hogy a bizonytalanság szellemét viszi be a jövő kérdéseibe. Ebben a tekintetben hivatkozom a II. egyezménynek 10. pontjára, amely a nem agrárperekben fellebbezési fórumként kreálja a hágai döntőbíróságot. Ez igen szerencsés konstrukció volna, amely pillanatban valóban mint egy a felek rendelkezésére álló bíróság lenne kreálható. Nagy megdöbbenéssel olvasom azonban azt, hogy a felek ehhez a fellebbezési bírósághoz nem vihetik ügyeiket, ehhez a fellebbezési bírósághoz csak az állam fellebbezése^ utján kerül az ügy. Engedelmet kérek, itt kérdezem Apponyi Albert gróf mélyen t. kéDviselőtársaimat, akii a legnagyobb szaktekintély ezekben a kérdésekben, micsoda politikai bizonytalanságot jelent ez a jövőre nézve, amikor egy állam egy másik állammal szemben nem a nagy külpolitikai szemoqntok .mérlegelése alapján lesz kénytelen fellépni, hanem kénytelen lesz ügyében, amely arra kényszeríti, hogy a hatá-