Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-397

296 Az ország gyűlés képviselőházának hetőségét. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon*) Az a hangulat, az a meggyőződés, az az elkeseredés, az ,a kritika, amely nem tud legális módon megnydlvlánulni, felgyülemlik, elmérgesedik s valamikor égy erőszakos kitörés veszélvével fenyeget. Erre a históriában számtalan példa van.. (Ügy van! Ügy vun! a szélsőbaloldalon.) Minden forradalom története az előzményekről egy fejezetet tartalmaz, amelyre rá van írva: Késő, elkésés a szükséges reformokkal. (Ügy van! Ügy van! Elénk taps a balés a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház! En erkölcsi lehetetlenségnek tartom, hogy tmégegyszer^ válasszunk az eddigi választási módszerrel. (Elénk taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ennek ia mai választási eljárásnak három szarvas hibája van: az egvik a nydltszavazlás fenntartása az ország legnagyobb részében, ami — akárhogyan forgatják — végre mégis csak arra jön ki, hogy a célja az, hogy a választó ne úgy szavazzon, ahogy Ő akar, hanem úgy, ahogyan más valaki akarja. (Ügy van! Ügy van! a balés a szélsőbaloldalon.) Ennél sokkal jobbnak tartom >a szavazati jog megtagadását. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldaloű.) Ebben legalább őszinteség van, de az megmérgezi ia hangulatot, mert azt a tudatot viszi be a, közönség lelkébe, hogy a törvény, az alkotmány nem őszinte. A második az ajánlási rendszer, (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) amely a nemhivatalos jelöltre nézve úgyszólván lehetetlenné teszi a helyzetet, vagy legalább is megkétszerezi a nehézségét annak, hogy egyáltalában a küzdelembe beléphessen. Két szavazáson kell keresztülmennie annak a jelöltnek s akii tudja, hogy a nemhivatalos, különösen az ellenzéki jelöltnek minden akadályt útjába gördítenek, hogy meg ne szerezhesse az .aláírásokat, az méltányolni fogja azt, hogy ez a fellépését is olyan mértékben megnehezíti, amely a fair küzdelemnek minden látszatát is megszünteti. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A harmadik pedig az agitatórius szabadságnak olyan korlátozása, amelyre én egész hosszii ellenzéki pályám alatt nem emlékszem. Nekünk ellenzékieknek, a szabadelvű párti időben is igen sok panaszunk volt a választási szabadság szempontjából,. abban azonban sohasem voltunk gátolva, .hogy a közönség előtt kifejthessük álláspontunkat. Éhben a tekintetben teljes szabadságot élveztünk. Most ez is annyi korlát közé szoríttatik, hogy ez is olyan egyenlőtlenséget és olyan méltánytalanságot idéz elő a küzdelemben, amely lehetetlenné teszi, hogy az ilyen választás eredményében mindenki bona fide megnyugodjék s azt perdöntőnek elfogadja. Ismétlem, én közveszélyesnek tartom ennei.- a rendszernek fenntartását, (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) mert eredményében is mi állhat elő? Az az erő, amely esetíeg ke resztülvágja magát mindenféle akadályokon. csak az extrém-tanításoknak demagógiája lehet. Akik tudnak olyan tüzes lávát önteni a lelkekbe az extrém-tanításokkal, azok esetleg nekimennek a pressziónak, félreteszik a félelmet és éppen az az elem záratik ki, melynek megszaporodása pedig hazánk érdekében^ állana, hogy tudniillik guvernementális, mérsékelt gondolkodású elemek jöhessenek kellő számban az ellenzéki oldalra is. Ez magának az igen í. kormánynak is nagyon érdekében állana, mort tapasztalásból tudom, milyen veszedelmes egy olyan kormány helyzete, amellyel szemben nem áll erőteljes ellenzék. 7. ülése 1930 május 23-án, pénteken. Mindezekből a szempontokból én igazán lelkiismereti kötelességemnek tartottam, hogy felszólaljak és az igen t. kormányt arra kérjem, hogy e tekintetben — nem is mondom, hogy mó dosítsa szándékait, hanem — vegye tekintetbe azt, hogy mikor a miniszterelnök úr azt mondotta, hogy a legközelebbi időben nem szándékozik ezzel a kérdéssel foglalkozni, azóta egy év már eltelt, tehát a legközelebbi idő már úgyis ki van zárva, és vegye tekintetbe sokaknak azt a meggyőződését, — az egész országban elterjedt azt a meggyőződését — amely felháborodnék azon a gondolaton, hogy a választás mégegyszer változatlanul a jelenlegi rendszer alapján történhessék. (Hosszantartó élénk helyeslés éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Br. Kray István! Br. Kray István: T. Képviselőház! A belügyi tárca részleteinek tárgyalásánál szóvá I akarok tenni egy kérdést, amely a magyar • labdarúgósportot közelről érinti. (Fábián Béla: Éljen, Apponyi beszéde után a labdarúgósport! — Zaj. — Halljuk! Halljuk! — Udvardy János: Ez egy más témakör! Hogy lehet ezt megróni?) Elnök: Csendet kérek. Méltóztassék a beszédet folytatni. Br. Kray István: Amikor a legutóbb reánknézve olyan gyászos eredménnyel végződött magyar-olasz labdarúgómérkőzés lezajlott, a közvélemény és a sajtó kutatta ennek a súlyos vereségnek okát. (Zaj. —- Halljuk! Halljuk!) A belügyminiszter úr, akit — sajnos — ritkán látunk labdarúgómérkőzéseken, az egyik fővárosi estilapban olyan nyilatkozatot tett, amely elsősorban a labdarúgósport vezetőségét okolta ezért a katasztrofális vereségért és enrek a vezetőségnek távozását kívánta. Engedje ! meg a belügyminiszter úr, hogy ebben a kérj désben neki tisztelettel ellemnondjak. A magyar foütballt a Magyar Labdarúgók Szövetsége irányítja, amelynek elnöke, Dréhr Imre népjóléti államtitkár űr évekkel ezelőtt a belügyminiszter ár egyik elődjének, Rakovszky Iván igen t. képviselőtársunknak kérésére vállalta el a magyar labdarúgósport vezetését. Ez a vezetőség, amelynek én is egyik szerény tagja vagyok, önzetlenül dolgozik a magyar sport érdekében. Hogy kellő eredményt nem tud elérni, annak oka elsősorban az a szinte ellenséges hangulat, amely az illetékes vezető köröket ezzel a sporttal szemben eltölti ós amelynek folytán ez a sportág támogatás helyett olyan terhekkel van, megróva, amelyek egészséges fejlődését szinte lehetetlenné teszik. Ezeket a kérdéseket részletesebben az illetékes kultusztárca tárgyalása alkalmával akarom és óhajtom fejtegetni. Most azonban a belügyi tárcánál rá akarok mutatni egy-két dologra, amely a belügyi tárca hatáskörébe tartozik és amely szintén megbénítólag hat a magyar labdarúúgósportra. Mind az amatőr, mind a professzionista football részéről a rendőrséghez benyújtandó kérvényeket mérkőzésenként illeték fejében Budapesten nyolc, vidéken pedig négy pengő terheli. Látszólag csekély teher, de ha azt vizsgáljuk, hogy mit tesz ez ki egy évben, akkor arra az eredményre jutunk, hogy csak a budapesti amatőr sportnál ez körülbelül I 32.000 pengőre rúg egy évben, holott köztudo! mású tény, hogy a Budapesten lejátszott amaI tőr mérkőzéseket egy év alatt alig látogatja j ennek a szárnak 10%-a, tehát 3200 fizető néző. j A szövetségek évek óta küzdenek ezeknek az i illetékeknek leszállítása, illetőleg eltörlése érI dekében, de mindeddig siker nélkül és pedig ' azért, mert az amatőr football — amelyre pedig