Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-397

294 Az országgyűlés képviselőházának 397. ülése 1930 május 23-án, pénteken. Nagyrabeesüljük a közigazgatási tisztviselői karnak óriási munkáját. Aki objektíve ítéli meg az állami tisztviselői kar munkáját, annak okvetlenül kalapot kell emelnie az állami közigazgatási tisztviselők előtt, .mert az országban a legnehezebb szerepet viszik. Mélyen t. Képivselőház! Azt látom a

r közigazgatás egész fejlődéséből, nemcsak nálunk Magyarországon, hanem Európa minden államában is, hogy az érdeklődés kezd átalakulni és átterelődni ,a kommunális — megyei és községi — életre. A kommunális élet sokkal nagyobb hivatást teljesít és fog teljesíteni a közeljövőben, mint amilyet akármelyik centrum vagy közigazgatási központ teljesít; Az egész élet arra irányul, hogy a közigazgatás decentralizálod j ék, mert az állami feladatok oly tülnagyok és oly súlyosak ma már, hogy áz állam maga csak úgy lesz képes megoldani az^ ő uralmát saját polgárai felett, ha decentralizál és rábíz közigazgatási egységekre minél több feladatot, amelyeket az állam az ő központjában nem. képes teljesíteni. Ezért figyel fej. erre a kérdésre úgyszólván az egész emberiség, amely rendezett állami életben él, és ezért igykszik az állam maga szétosztani a nagy közigazgatási feladatokat. Nálunk most egy átalakulás folyamatában vagyunk. S amikor a belügyminiszter úr a közigazgatási reformmal jött ide a Ház elé, akkor szerintem az első utat, az első nagyszabású lépést tette meg ebben az irányban. Amikor a belügyminiszter úr bejelenti — azt hiszem, a közvélemény nagy megnyugvással fogadta — a községi háztartások rendezését is, rá kell mutatnom arra, hogy a községek közigazgatásának rendezésével szorosan összefügg a községi háztartások rendezése is, mert hiszen ma már az óriási közigazgatási feladatok mellett a községek anyagi ügyeinek rendezése egyike a legfontosabb kérdéseknek. A községeknek a jövőben sokkal nagyobb szerepük lesz, mint a múltban volt. Itt hallottuk e kérdésben kiváló szakemberek felszólalását. Hallottuk például Eri Márton és Csák Károly t. képviselőtársaim felszólalását. Felszólalásaikból látszik, hogy amit mondanak, az az életből származik, ök az életből levont tanulságokat mondták el nekünk, s ezért az általuk megjelölt irányban kell haladnunk, ha azt akarjuk, hogy a község képes legven az ő feladatait teljesíteni. En is *azt gondolom, hogy a községi élet központjába a jegyzőt kell helyezni. Amikor az állami feladatoknak olyan nagy tömegét hozta létre a törvényhozás, jó úton jár a belügyminiszter úr, amidőn azt akarja, hogy maga a jegyző legyen a jövőben a tengelypontja a községi életnek, akire minden felelősség ráhárul. Nem szabad azonban azt tenni, hogy a jegyzőt tegyük felelőssé mindenért, a nélkül, hogy lehetővé tennők prosperitását, nyugalmát, vezető képességét abban a községben. Minden rendelkezés, amely a központból kiindulj óriási nagy szorgalmat igényel a jegyzők részéről, mert azokat át kell tanulni ok. Él tudom képzelni a jegyző hivatását és munkáját, amikor napnap után új törvények hozatnak, új rendelkezések adatnak ki. Nem szabad engednünk, hogy az a jegyző összeroppanjon a rettenetesen sok, szétágazó feladat súlya alatt. Utóvégre, emberekről van szó, akik éppen olyanok, mint mi. Ha mi szorgalmasok vagyunk, képesek vagyunk a törvényhozás elé kerülő javaslatokat alaposan áttanulni, de annak a jegyzőnek nemcsak a törvényalkotásokat kell figyelemmel kísérnie, hanem a végrehajtási utasításoknak is egész könyvrendszerét kell megtanulnia. Ha ezt figyelembevesszük, valóban a legsürgősebb teendőnek kell tartanunk azt, hogy mi a jegyzők tehermentesítésére komolyan gondoljunk. Azt látom, hogy az egész közigazgatás sok olyan formalitással van túlterhelve, amelyeken sürgősen változtatni kellene. En magam, aki figyelem a közigazgatást, —'bár nem vagyok szakember, de figyelem magát az életet — tudom, hogy az ember először mindig a közigazgatással áll szemközt. Ha figyeljük a népmozgalmakat, a községek életét, azt látjuk, hogy ott futja ki magát az állam, s ott — mintegy az ostor végén — látjuk az állami törvényhozásnak, állami intézkedéseknek hatását. Látom, hogy a jegyző reggeltől-estig tanul, mert hiszen folyton tanulnia, folyton olvasgatnia kell, folyton igyekszik az állam intézkedéseit megtanulni. Elmúlt az ideje annak, hogy a jegyző csupán közigazgatási munkákkal foglalkozhassak s magára a falu vezetésére is kevés ideje marad. Pedig az a hitem és meggyőződésem, hogy a jegyző a jövőben nemcsak a község Írnoka, nemcsak^ a törvények és rendeletek szigorú végrehajtója kell, hogy legyen, hanem módot és időt kell adnunk, neki a falu vezetésére is. A jegyzőnek a község szellemi vezetőjének, szociális irányítójának, gazdasági útmutatójának kell lennie. Hiszen minden igazgatási ág a végén a jegyzőt állítja oda, őt teszi felelőssé, őt teszi oda, mint végrehajtót. Ha ezt kívánjuk a jegyzőtől, akkor a belügyminiszter úrnak sürgősen kellene gondolkoznia a fölött és módot találnia arra, hogy a jegyzőket mentesítsük az olyan feladatoktól, amelyeknek nem kell okvetlenül a kezükben maradniuk, és ezáltal lehetővé tegyük számukra azt, hogy jegyzői hivatásukat teljesíthessék. A jegyző ma már nemcsak a falu jegyzője, hanem ma már hivatva van .arra, hogy vezesse az egész község ügyeit, nemcsak közigazgatási szempontból, de szociális, gazdasági, pénzügyi, kereskedelmi és sokszor egyéb szempontból is. Ezért arra kérem a belügyminiszter urat, hogy közigazgatási reformjavaslatainál" ^okvetlenül hasson oda rövidesen, hogy a jegyzőt magát mentesítsük a különböző felesleges terhektől. Legyen szabad itt megemlítenem a sok felesleges jelentéskérést. Sok olyan sablonos jelentéskérés tér vissza minduntalan, amely nélkül az állam nagyon szépen megvan, és amely nélkül a felettesek is megvannak. Semmiféle olyan momentum nincs, amely indokolttá tenné, hogv folyton és folyton visszatérő jelentéstételre hívják fel a jegyzőt. Itt van egy másik kérdés, a statisztika kérdése. En ismerem a statisztika nagy jelentőségét és tudom jól, hogy az életet. magát statisztikával lehet megmérni, de a statisztikában sem* szabad túlozni. Azt látom ugyanis, hogy a jegyzőt túlságos nagy statisztikai anyag összeírásával terhelik meg, túlságosan részletesen végzik az ilyen adatgyűjtést, ami sem -nem szoroz, sem nem oszt, sok felesleges kérdést tesznek fel a jegyzőnek, amelyekre nem is tud válaszolni. Jelenthetem a t. belügyminiszter úrnak, — amiről különben azt hiszem, tudomást szerzett már sokszor, — hogy ez a statisztikai adatgyűjtés sokszor tisztán csak hasból történik. En nem akarom a jegyzői kart -bántani, — eszemágában sincs, — csak arra mutatok rá, hogy azok, akiket a jegyzők megbíznak, akikre számítanak, tesznek ilyen jelentést, úgyhogy végeredményben teljesen hamis jelentések futnak be a központba. A jegyzők azért bíznak^ meg ezzel másokat, mert maguk ezt EL munkát el nem bírják. Pl. a mezőgazdasági statisztikánál sok olyan rész-