Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-396

242 Az országgyűlés képviselőházának rendreutasítom. Egyben figyelmeztetem a képviselő urakat, hogy ha nyugalmukat nem őrzik meg és folyton zavarják a szónokot, kénytelen leszek az ülést felfüggeszteni. (Farkas István: Legfeljebb kivezetnek bennünket! — Propper Sándor: Volt már egy kivezetés, lesz még egy! Nem olyan nagy baj!) Meg vagyok győződve róla, hogy a képviselő urak maguk sem kívánják erősebb eszközök alkalmazását. Méltóztassanak a házszabályokat tiszteletben tartani. Csák Károly: Egyik-másik tételével igen t. képviselőtársamnak igenis, foglalkozni fogok beszédem további folyamán, mert ezek az én konceptusómban is benne vannak. Nem olyan erős kifejezésekkel és talán nem olyan megvilágításban, azonban foglalkozni kívánok a szabadságjogok kérdésével is (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) és foglalkozni kívánok a falu tehetetlenségének a problémájával is. Ezt a kifejezést használta Malasits igen t. képviselőtársam, s ezt a tehetetlenséget igenis, én is redukálni tudom a falu anyagi tehetetlenségének tényleg fennálló helyzetére. T. Ház! Az az ember, akinek: nincs biztosított otthona, akinek nincs rendben a házatája, akinek az életmódjában nines rendszer, a környezetében nincs szolidaritás, az az ember rendszeres munkára képtelen, az a sors megpróbáltatásait nem bírja el békességes tűréssel, az nem tud várni, szenvedni, lemondani és áldozatot hozni. Es az a nemzet, amelynek nincsen biztosított belső rendje, amelyben nem tud az államhatalom vagy a kormányzat olyan kereteket fenntartani, amelyek a társadalmat a széteséstől megóvják, természetesen erőinek kifejlesztésére, koncentrálására, sőt válságos időben még a lét fenntartására ds képtelen. Ezért minden államnak és minden kormányzatnak elsődleges feladata és kötelessége a belső rendnek megteremtése és fenntartása, (Helyeslés.) Ezért nem a világraszóló problémák fejtegetései, hanem a mindennapi élet apró-cseprő feladatainak megoldása képezi a robotmunkát. Erre kevés a vállakozó, és amikor a mi kis országunkban, a mi kis iszűkkörű politikai életünkben nagyszabású, világraszóló, szociális, politikai, közgazdasági problémákról hallok és olvasok, mindig eszembe jut és mindig elgondolkodom a felett, hogy mennyivel több embert lehet ezekre kapni, mint a részletmunkára, arra a mindennapi robotra, a rendfenntartásra, a belső rend, a háztáj rendbentartására. Éppen ezért nemcsak multamnál fogva, — hiszen a közigazgatást szolgáltam hosszú időn keresztül — hanem azon meggyőződésemnél fogva is, hogy különösen válságos időben a legelsőrendű feladata minden országnak és minden nemzetnek belső rendjének megteremtése, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) tekintem én ezt a feladatkört sokszor még a kenyérnél is fontosabbnak. (Fábián Béla: Csak összefüggő feladat!) Elismerem, hogy: paupertas maxima meretrix, azonban mégis kell a társadalomnak olyan osztályának is lennie, amelyet még a paupertas, még a^ puperizmus^ sem nyűgöz a mindennapi kenyérnek a kérdéséhez, hanem még mindig • ismeri a magasabbrendű erkölcsi, etikai igazságot. (Fábián Béla: Az egész országnak olyannak kellene lennie!) Nem változtat ezen a meggyőződésemen az, hogy sokszor egy ország, egy nemzet létének vagy nemlétének kérdése gazdasági vagy külpolitikai kérdéseken dől el. Semmit sem változtat rajta azért, mert kell lenni olyan embernek is, aki nem akar magának dicsőséget szerezni nagy problémák elméleti feszegetésével, hanem megelégszik a minj. ülése 1930 május 22-én

} csütörtökön. dennapi élet kicsi problémáinak szolgálatával. Azt tapasztaltam, hogy a nagy bajok rendszerint «sok kis apró okok összehatásának és elhanyagolt, kicsi sebek elhanyagolásából származó, keletkező éktelen kelevényeknek a következményei. Ha felhánytorgatjuk a mi belügyi bajainkat, találunk ezerét és ezerét egymás mellett. Ena legnagyobb belügyi bajokat nem abban találom, • hogy megfogyatkozott a kenyerünk, még kizárólag nem is abban, hogy — fájdalom — talán időlegesen megfogyatkozott az országunk, .hanem «abban, hogy megfogyatkoztak a mi erkölcsi erőink és értékeink. Hol van ma Deák Ferenc emelkedett önzetlensége! Hol van ma a társadalom áldozatkészsége? Hol van az a minden hiúságtól mentes, sokat megcsúfolt táblabírói közmorál? A reálpolitikusok, akik rendszerint nagyon jól tudják magukat adminisztrálni, minket talán csak frázisgyártóknak tekintenek, definiciógyárosoknak, elméleti embereknek, papos prédikátoroknak, akik hoztunk magunkkal egy csomó idealizmust, — hála Istennek, hivatkozhatunk erre is — önzetlenséget és áldozatkészséget, akik nem tudjuk magunkat beleélni egy olyan dekadens korba, ahol az aranyborjú a minden, ahol a mammon körül táncolnak az emberek, (Propper Sándor: Dekadenskor: rádió és repülőgép!) akik még a mindennapi kenyeret is nemcsak azért követeljük minden ember részére, hogy fizikai életszükségleteit kielégítsük, hanem azért is, hogy ideális célok szolgálatára képessé tegyük. Tudjuk, hogy ezek a magas politikai nívón lévő urak bizonyos lekicsinyléssel, bizonyos lemosolygással néznek ránk, de bizony mondom, t. Ház, hogy bejönnek ők még a mi boltunkba épúgy, mint ahogy a kommün alatt bejöttek a templomba az istentagadók. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) Én akkor, amikor a belügyi kérdésekkel nagy i vonalakban foglalkozom, vagy akarnék foglalkozni, rendszerint ezeket a magasabb etikai elvéket szeretem szem előtt tartani. Hogy menynyiben sikerül majd ez a fórumon, nem tudom; hogy az életemmel bizonyítékot tudok rá szolgáltatni, ezt a vizsgálatot akárkinek készséggel felajánlom. (Ügy van! Ügy van! a\ jobboldalon) T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy ezek után a nagy általánosítások után most már foglalkozzam egy kicsit a belpolitikának szintén általános körvonalaival, annak rendszerével és irányával. Elismerem, hogy sok a jogszabály, elismerem, hogy sok a korlát, és felvetem magamnak azt a 'kérdést, hogy vájjon a háború és a forradalmak után elérkeztünk-e most már ahhoz az időponthoz, amikor a korlátokat meg kell szüntetni, amikor szabadabb mozgást kell biztosítani a társadalomnak, a gazdasági életnek épúgy, mint a politikai és kulturális vonatkozásoknak, stb., az élet minden vonatkozásának. Én megfeleltem magamnak rá, t. Ház! Igenis, azt állítom, így vagyok meggyőződve, hogy elérkezett az az idő, amikor nekünk azokat a korlátozásokat, amelyeket az élet a háború és forradalmak után ránkparancsolt, és ránkkényszerített, lassan-lassan eltávolítsuk. (Ügy van! balfelől.) Itt kapcsolódom bele, t. Ház, a szabadságjogok kérdésébe is. Én nem gondolom, hogy azok a követelt szabadságjogok, amelyeket a t. ellenzék hangoztat, meghozzák Magyarországnak a mennyországot. Én például az egyesülési és gyülekezési jogot más szemmel nézem és másként értékelem, mint a t. ellenzék, mert az ellenzkének ezzel az a célja, érthető és világszerte tapasztalt célja, hogy a politikai