Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-390

14 Àz országgyűlés képviselőházának í Megmaradnak a döntőbírósági ítéletekben meg- \ állapított fizetési kötelezettségeink, azzal a vái- '• toztatással azonban mégis, hogy ezeket továbbra imár nem tudjuk betudni az 1944-ig fizetendő jóvátétel összegébe. Azonkívül elveszett a román károk megtérítése címén támasztható 3 milliárd aranyikorona, a biens oédés: az elvett államjavak címén támasztható közel 9 milliárd aranykorona; azután elvesztek az azokon az egyéb jogcímeken támasztható követeléseink, amelyek közül csak egyet emelek ki, a nyugdíj teher .kérdését, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) amelyet egy nyilatkozatában a miniszterelnök úr maga 5—600 millióra értékelt. T. Ház! Fel kellett állítani ezt a mérleget. Igyekeztem teljesen objektíven felállítani, mert a kormány belpolitikai, taktikai okokból lassanként úgy állította be a^ kérdést, mintha mi a párizsi és hágai tárgyalásokra valami irtózatos passzív tétellel, passzív szaldóval mentünk volna ki. Ez jut kifejezésre a t. előadó úr előadásában és a bizottság jelentésében is. Valami csodás rezignációval Magyarországnak nem a legnagyobb történelmi r igazságtalanságot elszenvedő áldozat szerepét, hanem annak az alperesnek szerepét juttatták, aki boldogan surran ki a bíró szobájából, dörgöli a kezét, mert sikerült egy szerencsés alkut, egy szerencsés megegyezést kötnie. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) De vájjon nem ugyanezt a gondolatot fejezi-e ki ennek a javaslatnak indokolása és az igen t. előadó úr előadói beszéde is?_ A javaslaton keresztülvonul, és különösen a javaslat indokolásában jelentkezik egy folytonos harc a külpolitikai és a belpolitikai szempontok és elgondolások között, és, sajnos, meg kell állapítanom, hogy igen sokszor a belpolitikai érdekek és tekintetek győzedelmeskednek a külpolitikai magasabb szempontok felett. Itt van ennek a javaslatnak az indokolása, amely plauzibilissé, elfogadhatóvá akarja tenni, hogy a magyar nemzetnek 1944—1966-ig, a már el valait súlyos terheken kívül, érintetlenül maradt, sőt bizonyos

1 tekintetben szaporodó terheken felül még további 13 és félmillió aranykorona terhet kell elvállalnia. Csodálatos, hogy a javaslat indokolása egy szót sem szól a biens cédés-ről, szót sem szól a román károkról, a magyar nyugdíjkövetelésekről, de hosszan és bőven indokolja, hogy mit tartozik Magyarország fizetni, mi Magyarország számlája. Érd eines, t. Ház, felolvasni az indokolásnak ezt a részét. A t. kormány javaslatának indokolása megállapítja, hogy Magyarország meg fog szabadulni a jövőben a jóvátételi címén és egyéb címeken támasztható követelésektől, «ezzel szemben viszont megszűnnek mindazok a követelések, amelyeket a magyar állam támaszthat a szövetséges és társult hatalmak ellen». A magyar követelések tehát mindössze egyetlenegy mondatban vannak elintézve, sem értékelve, sem felsorolva nincsenek, de még csak megjelölve sincsenek, még a legközelelbibi megjelölést is nélkülözik. S akkor ezzel a mondattal folytatja tovább az indokolás (olvassa): «E követelések és viszontkövetelések szaldója, és pedig a redukált szaldója, 1944-től 1966-ig fizetendő 13*5 millió évi átalány.» Azt mondja tehát az indokolás, hogy: «redukált szaldója». Kell-e ennél nagyobb cinizmus? Nem mondja meg közelebbről, micsoda tételekből állt elő az a szaldó, ki volt az a kegyes lény, aki Magyarország tartozásait redukálta? Nem kegyetlen irónla-e az, hogy a magyar parlamenttel törvénybe iktatják-e ezt a mondatot, amely, legyenek meggyőződve, a háborús felelősségnek kifejezésére jobban alkalmas, mint a 90. ülése 1930 május 13-án, IcemÈm. trianoni békeszerződésnek bármely rendelkezése, amit parancsra törvénybe iktattunk. Itt áll egy nemzet, amely elvesztette területének 72 százalékát, lakosságának 67 százalékát, amely a fegyverszüneti szerződések felrúgásával területére betolakodott hadseregek kifosztását végigszenvedte és lemondott ellenérték nélkül ezekről a milliárdos károkról; amely beledobta az alkudozások mérlegébe a biens cédés-k horribilis, milliárdos értékét; amely lemondott a békeszerződésből esetleg általa támasztható követeléseknek sok száz és száz mii lió értékéről. Es most ezt a nemzetet mindezeknek az irtózatos veszteségek után arra hívják fel, hogy további, még a mi elmúlásunk után jövő generációkat is terhelő adósságot vállaljon: de ezt a kormány nem a kényszerhelyzettel indokolja, hanem belpolitikai okokból azt mondja, hogy ez a követelés Magyarország jogos számlájának redukált szaldója. (Kun Béla: A vidékről meg hozsannákat zengedeztetnek maguknak! — Halljuk! Halljuk! balfelöl.) T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy ennek az indokolásnak szövegével szemben, amelyet a miniszterelnök úr írt alá, én emlékezetbe idézzem a miniszterelnök úrnak egy másik tényét. A miniszterelnök úr 1922 november 21-én Hódmezővásárhelyen, tejlát nyolc évvel ezelőtt, a következőket mondotta (Halljuk! Halljuk! balfelöl, (olvassa): «Mi aláírtuk ugyan a trianoni szerződést, amelyben a reparáció kérdése szabályozva van, ennek dacára azt mondjuk, hogy Magyarország nem bír reparációt fizetni.» De a trianoni szerződés sem írja elő a reparáció kérdését, csupán annyit mond, hogy azokért a károkéra amelyeket Magyarország a háború folyamán más nemzeteknek és országoknak okozott, felelős. Ezeket a károkat azonban nem Csonka-Magyarország, hanem Nagy-Magyarország köteles megfizetne Csonka-Magyarország nagy területeket adott át a győző államoknak. Állami erdőségeket, vasutakat, birtokokat, állami épületeket, amelyekkel meggyőződése szerint Magyarország régen megfizette azt, amivel tartozott. A román hadsereg erőszakkal elégítette ki magát, de ha ez nem is volna így, akkor is tiltakoznunk kellene az ellen, hogy a reparációs komité a maga feladatát úgy fogja fel csupán, hogy azt tekintse, milyen szolgáltatások teljesítésére szoríthatnak még pusztulásunk árán is. Mert nemcsak a humanitás és az emberszeretet, hanem még a megkötött szerződésünk szavai és betűi is ellenkeznek ezzel.» (Friedrich István: Akkor még más atmoszféra volt!) Azt kérdezem én, mi történt 1922 óta, hogy jutottunk el a redukált szaldó elméletéhez? Mit teljesített 1922 óta Magyarország? Megszámlálhatatlan milliárdokat fizetett ellenségeinknek s pénzben, természetbeni^ szolgáltatásban, kötelezettségek vállalásában és jogokról való lemondásban. Es most a miniszterelnök úr mégis aláírja azt az indoklást, amely ilyen irtózatos áldozat után nem a kényszerhelyzetre való utalással, hanem a redukált szaldó elmélete alapján javasolja Magyarországnak, hogy teljesítsen még ő is és teljesítsenek utódai is fizetéseket. Ezt a redukált szaldó-elméletet és a redukált szaldót nem vagyok hajlandó magamévá tenni. Nem vagyok hajlandó magamévá tenni nemcsak azért, mert a kormány elfelejtette elénk tárni, úgy, amint erre már ráutaltam, legalább globális számokban azokat a tételeket, amelyekből ez a redukált szaldó létrejött. Nem vagyok hajlandó elfogadni nemcsak azért, mert a magyar kormány elmulasztotta legalább