Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-390

Az országgyűlés képviselőházának $90. ülése 19È0 május lS-an, kedden. m a jogcímben is felsorolni azokat a követeléseket, amelyeket mi a jelenlegi helyzet alapján joggal támaszthattunk volna, de nem fogadom e<l mindenekfölött azért, mert azok a tételek, amelyek itt fel vauinak sorolva, az én szempontomból, az én megítélésem szerint nem bírják ki a jogosultság bírálatát. T. Ház! Tizenegy pontban sorolja fel a magyar kormány — ismétlem, összeg megjelölése nélkül, csak az állítólagos jogcímre való hivatkozással — azokat a követeléseket, amelyeket velünk szemben az utódállamok támaszthattak volna. Ezek közül a követelések közül, ha méltóztatnak elolvasni, rögtön szembeötlik, hogy van egy-kettő, amely már a megjelölésben magán hordja azt a jelleget, hogy semmi köze az úgynevezett egyéb tartozásokhoz és kizárólagosan a reparáció számlájára intézendő el. Itt vannak, t. Ház, azok a követelések, amelyeket Jugoszlávia támaszt bizonyos le nem szállított szénmennyiségeik címén. Maga a javaslat indokolása megmondja, hogy ezt a követelést a békeszerződés VIII. részéhez tartozó függelék alapján támasztja Jugoszlávia. Ha méltóztatnak elolvasni a békeszerződés VIII. részét, meg fogják látni, hogy ez a reparációra vonatkozik. Itt van a másik követelés, amelyet Görögország támaszt, az indokolás szerint is a békeszerződés VIII. részéhez tartozó függelék alapján. Ha egyszer reparáeiót nem fizetünk, akkor semmiféle jogosultsága nem lehet annak, hogy a kormány az elvállalt 13 és fél millió tartozás indokolásául, egyéb tartozások címén elvállalt kötelezettségünk indokolásául olyan követeléseket hozzon fel, amely követelések a saját megjelölése szerint is a jóvátétel fogalma és rendelkezése alá esnék. Vannak azonban itt egyéb tételek is. Vannak olyan tételek, amelyekre már bátor voltam utalni, amelyekre nézve 1924-ben Genfben megállapodás történt, amely szerint a reparációs összegből lettek volna fizetendőik, mint békeszerződésbeli terhek. Ezek elsősorban a különböző úgynevezett adminisztrációs kötelezettségek. Hogy mennyi ez az adminisztrációs kötelezettség, hogy miből ered, hogy származik, ezt nem tudja senki sem. Amikor a kormány elénk terjeszti végső megállapítását, hogy szaldót fizetünk, nem veszi magának azt a fáradságot, hogy ma, már az egyesség aláírása után, mégis valahogy közelebbről megjelölte volna, hogy micsoda követelések voltak azok, amelyek velünk szemben de facto érvényesíttetnek. Vannak azonban itt olyan követelések is ezek között a tizenegy pontban felsorolt követelések iközött, amelyeket a kormány egyszerűen kétszer számol el Magyarország terhére. (Farkas István: Régi szokása.) Ide tartoznak azok a követelések, amelyeik a 8. pontba vannak felvéve és amelyek abból állanak elő, hogy az utódállamok támasztanak követeléseket^ a trianoni^ szerződés megfelelő szakaszai alapján alapítványok, alapok, összességek, erkölcsi testületek vagyonának felosztása iránt. T. Ház! Ha ezt a megállapítást méltóztatnak összevetni az ehhez^ a szerződéshez csatolt pótegyezmények szövegével, akkor méltóztatnak; látni, hogy itt ugyanaz a

( követelés kétszer van elkönyvelve Magyarország terhére. (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon. — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Dupla számítás! — Friedrich István: Kettős könyvvitel!) Mert bocsánatot kérek, vagy bent van már az egyéb tartozások között felsorolt kötelezettség a 13 és fél millió évi átalánnyal megváltott kötelezettségek között, amikor semmi jogosultsága sincs annak, hogy itt további egyezkedések legyenek, semmi jogosultsága sincs annak, — amire különben vissza fogok még térni — hogy a »kormány a területi elv alapján nagy vagyontárgyakról egyszerűen lemond, vagy nincs benne, amikor tehát ezek a követelések nem tartoznak ide, és akkor nagyon átlátszó az a taktika, amely beállítással csak plauzibilissé, elfogadhatóvá akarja tenni a redukált saldo elmé-letét. T. Ház! Talán legjellemzőbb ezek között a 11 pontban felsorolt követelések között az úgynevezett németországi megtérítések kérdése. Ez az indokolás, amely a magyar követelések előterjesztésére egy fél mondatnál több helyet nem tudott találni, (kétszer visszatérve foglalkozik azzal, hogy milyen nagyszerű megegyezést kötött Magyarország a háború alatt Németországgal szemben vállalt fizetési kötelezettségeinek rendezése tárgyában. Azt mondja az indokolás, hogy másfélmilliárd márka névértékű kincstári váltó feküdt Németország kasszájában . és ezt a másfélmilliárd márka névértékű váltót át kellett adni a versaillesi szerződés értelmében a győztes államoknak, amelyek jogot nyertek arra, hogy ezt a követelést Magyarországgal szemben érvényesítsék. Elsősorban már a Young-planban el volt intézve, r hogy mindezek a követelések a volt ellenséges szövetségesek közt egyszersmindenkorra nullifikáltatnak. (Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Ha aláírják! — Sándor Pál: Hát nem írják alá?) Méltóztassék tehát ezt kikapcsolni a saját harci érdemeik közül, mert ez el volt intézve, mielőtt az urak tárgyaltak. De nem erről van szó, miniszter úr, hanem arról, hogy én a bizottsági ülésen kérdést t intéztem az előadó úrhoz, amikor a maga részéről is erősen aláhúzta ennek a követelésnek fennállását, hogy miféle követelés ez, aranymárka követelés, vagy papínmárka? Akkor az előadó úr azt mondotta, hogy aranymárkakövetelés.' (örffy Imre előadó: Azóta korrigáltam! Erős, magasértékű márka, nem papírmárka!) T. előadó úr, én is korrigálom rögtön az előadó urat. Ne méltóztassék számadási műveleteket^ végezni, nagyon egyszerű a módja a kérdés eldöntésének. Tessék elővenni az 1930/31. évi magyar állami költségvetést, amelyben a pénzügyminiszter úr ezt a borzasztó terhes másfélmilliárd márkát beállította tőkeértékben körülbelül 140.000 pengővel, az évi kamatszolgáltatás tekintetében pedig nem egészen évi 7000 pengővel. (Peyer Károly: Ez a nagy eredmény, a nagy győzelem! Lássa, milyen jó volt megtanulni számolni! Ha jogból is így megbukik, akkor készen van! — Elnök csenget.) T. Ház! Azt hiszem, nemcsak nekem, hanem t. képviselőtársamnak is önkéntelenül az a gondolatuk vetődik fel, hogy tulajdonképpen ez a zsonglőrködés (Peyer Károly: Súlyemelés!) ezeknek a terheknek beállítása terén, megtagadva Magyarország nagy külpolitikai érdekeit, belpolitikai okokból történik, és csak egyet céloz» azt, hogy el lehessen fogadtatni a redukált szaldó felállított elméletét. (Örffy Imre előadó: Azt mondja meg, hogy a márka mit ért, amikor kaptuk, nem pedig, hogy mennyire értékeli a költségvetést! — Peyer Károly: Mennyit kell érte fizetni? Fizetni nem kell érte jóformán semmit!) A nagyentente lemondott erről a követelésről, az egyezményben mi is lemondottunk róla, Németország is lemondott róla, kizárólag az előadó úr ragaszkodik hozzá, hogy ez óriási értékű követelés. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Ne méltóztassék nyugtalankodni... (Friedrich István: Örffy a gházi! i