Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-395

Az országgyűlés képviselőházának 8 így azután rendkívül súlyos az arányszám, ami annak tudható be, hogy rendkívül magas a tisztviselők létszáma az állami üzemekben. Ezt nem azért említem meg, mintha ezzel azt a célt akarnám elérni, ihogy az állam szállítsa le üze­meiben a tisztviselők létszámát, lianem éppen azért említem meg, hogy olyan üzleti politika folyjék az állani üzemeiben, amely üzleti poli­tika következtében mindig több és több munkát kell szerezni az üzemek részére, hogy a mun­káslétszám ne folytonosan csökkenjen, hanem olyan magas nívón álljon, ihogy arányban le­gyen 'az alkalmazott tisztviselők létszámával, meTt csakis í^v lehet rentábilisan vezetni az állam üzemeit s mert egyébként túlságosan nagy összeget emészt fel az adminisztráció, amit azután a termelés fog megsínyleni. Ez ki­fejezésre jut az alacsony munkabérekben és i>ban a rendezetlen munkaidőben, ami főkép­pen a diósgyőri vasgyárban észlelhető, tapasz­talható. Amidőn a cím tételeiből azt lehet megálla­pítani, hogy végeredményben az állami vas-, acél- és gépgyárak nem ráfizetéssel, hanem fe­lesleggel dolgoznak és 1,072.000 pengő a feles­leg, akkor joggal lehet megkövetelni azt, hogy az állam igenis többet áldozzon munkásaira, és akkor, amikor itt az államtitkár úr a munkás­védelemről tett említést, akkor, azt hiszem, teljes joggal mutathatok rá erre a hibára és feltételezhetem, hogy az állam, vagyis a kor­mány csakis akkor várhatja a magánmunkál­tatóktól, a magánvállalkozástól azt, hogy mun­kásaival megfelelően bánjék, megfelelő mun­kabéreket állapítson meg számukra és a mun­kaidőt is helyesen állapítsa meg, ha az állami is megteszi ezen a téren -azokat a szükséges intézkedéseket, amelyeik kifogásokra alkalmat nem adnak. Itt 1,072.000 pengő felesleg van. Nem akarom azt mondani, hogy tessék ezt a pénzt minden körülmények között elkölteni, de ha egy üzemnek felesleg áll rendelkezésére és munkásai kielégítő módon ellátva nincsenek, akkor, igenis, mód és alkalom van arra, hogy munkásait megfelelően díjazza és ne bánjék velük olyan mostohán, mint amilyen mostohán ezidőszerint bánik és — ismételten hangsúlyo­zom — ne bánjék úgy, mint ahogy ez a diós­győri vas- és acélgyárban tapasztalható, Az államtitkár úr volt szíves megemlíteni azt is, hogy az állami üzemekben a kommün bukása után, az ellenforradalmi idők elején el; bocsátott munkások, tisztviselők ügye revízió alá kerül és erre vonatkozólag nemsokára egy rendelet fog napvilágot látni. Legyen szabad akkor az államtitkár úr figyelmét felhívnom arra, hogy hasonlóan az államvasutakhoz, az állami gépgyárban is történtek ilyen elbocsá­tások még 1920-ban. Tudomásom szerint körül­belül 400 ember került elbocsátásra anélkül, hogy ügyük kellő megvizsgálást nyert volna, pusztán a bosszú és az akkori idők ihlete alapján. Tudom nagyon jól, kezeim között voltak an­nakidején az, adatok, hogy a mintegy 400 főnyi elbocsátott, kellő végelbánásban nem részesí­tett munkás között nagyon sokan vannak olya­nok, akik 20—25, sőt 35 esztendei szolgálat után kerültek elbocsátásra, anélkül, hogy egyetlenegy fillér végkielégítésben, nyugdíj­ban, kegydíjban, vagy bármiben részesültek volna, és éppen ezért, mert ügyük igazságtala­nul nyert elintézést, teljes joggal appellálok az államtitkár rirnak ama megértésére, amelyet tanúsított az államvasúti munkásokra vonat­kozólag, hogy ezzel kapcsolatban az államvas­úti gépgyárban elbocsátott munkások ügye is kerüljön revízió alá és szüntessék imeg az igaz­: . ülése 19SÔ május 21-én, szerdán. 211 ságtalanságokat, amelyek ezen a téren történ­tek. Azt hiszem, ennek különösebb akadálya nincs % amiért is legyein szabad remélnem, hogy az ígért rövid időn belül ennél a kérdésnél is meg történnek a szükséges intézkedések. Ennek megemlítése után visszatérek ismét az üzemek kérdésére. Hangsúlyozottan kijelen­tem, hogy helytelen az az üzemi politika, amely éppen a legfontosabb árakat, gyártási, termelési költségeket csökkenti, és éppen ezért ismételten appellálok a kereskedelmi kormány helyes érzékére ós megértésére, hogy tessék az állam üzemeit megfelelően munkával ellátni, hogy ne kerüljenek az állami üzemek is abba a helyzetbe, hogy úgy, mint a magánkapitaliz­inus, a munkanélküliek számát, szaporítsa az elbocsátásra ítélt munkások számával. Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Feliratkozva nincs senki. Elnök: Kíván-e valaki szólani? Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. És miután az állami vas-, acél- és gépgyárak üzemének költségvetését meg nem támadták, azt elfoga­dottnak jelentem ki és egyben kijelentem, hogy ezzel a Ház a kereskedelmi tárca költségveté­sét és evvel kapcsolatban az állami üzemek költségvetésének XX., XXI., és _XXII. fejeze­tét részleteiben is letárgyalta. (Éljenzés.) Az idő előrehaladván, előterjesztést teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy a legközelebbi ülésünket holnap délelőtt tíz órakor tartsuk és annak napirendjére tűzessék ki az 1930/31. évi költ­ségvetés egyes tárcáinak folytatólagos tár­gyalása. ^Méltóztatnak napirendi javaslatom-' hoz hozzájárulni? (Igen!) Ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Most pedig áttérünk az interpellációkra. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék Grál Jenő képviselő úr interpellációjának szövegét felolvasni. Petrovics György jegyző (olvassa): «Inter­pelláció az igazságügyminiszter úrhoz. 1. Eszleli-e a miniszter úr azokat <a vissza­éléseket és^ bűntetteket, t amelyek az utóbbi idők­ben közszállításokkal és vállalkozásokkal kap­csolatban megdöbbentő magy számban jutottak nyilvánosságra 1 ? 2. Ertesült-e arról a köztudatban élő meg­állapításról, hogy az effajta bűnök nem ma­radhattak volna ily hosszú időn keresztül ti­tokban, ha teljes sajtószabadság és esküdt­széki bíráskodás volna Magyarországon? 3. Hajlandó-e a miniszter úr a közéleti tisztaság fokozottabb védelme érdekében intéz­kedni, hogy politikai vonlatkozású sajtópörök­ben az esküdtszék késedelem nélkül visszaállít­tassak 1 ? Budapest, 1930 május 20. Gál Jenő.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Gál Jenő: T. Hází Mindennap, ahogy ki­nyitja az ember az újságot, azt olvassa, hogy letartóztatások történnek állami szállításokkal kapcsolatban, panamavádak emeltetnek, és ezeknek megtorlása úgyszólván az egész napi­sajtót állandóan foglalkoztatja. (Br. Podma­niczky Endre: Egész rovat van mindig!) Na­gyon helyesen mondja t. képviselőtársam, egész rovatokat tölt ki annak ismertetése, hogy az^ állami üzemekkel kapcsolatban, az ál­lami szállításokkal kapcsolatban megvesztege­tések, akirathasmisítások, csalások, hűtlen keze­lések követtetnek el. Objektíve megállapítaná kívánom, hogy a megtorló lépések az utóbbi időben teljes szigo-

Next

/
Thumbnails
Contents