Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-390

Wzággyűlés képviselőházának 390. ülése 1930 május 13-án, kedden. n Ëzek a kötelezettségek, amelyek valorizációja tekintetében az innsbrucki és párizsi egyezmények rendelkeznek és amelyek a valorizáció mérve tekintetében még vitássá tehetők. Terhelik Magyarországot a különböző clearing-egyezményekben elvállalt kötelezettségek, amelyek nagy terhek, hiszen az 1930/31-iki költségvetésben közel 200 millió aranypengőt tesz ki az a teher, amelyet Magyarországnak e téren viselnie kell. Voltak egyéb kötelezettségeink is, amelyek azokból a szerződésekből eredtek, amelyeket a kormány az 1918 november 1. előtti államadósságok hátralékai fedezésére különböző államokkal, így főleg Franciaországgal és Olaszországgal kötött. T. Ház! Ezek voltak azok a terhek, amelyeket, minthogy azok a jóvátételi bizottság határozatából kifolyólag, minthogy azok a trianoni sezrződésre való utalással megkötött egyezmények alapján terhelték Magyarországot, jogi szempontból vitathatlanoknak kell tekintenünk. (Mozgás a baloldalon.) Vitathatatlanoknak tekintendők, minthogy ezek szerződések alapján terhelik Magyarországot. Voltak azonban olyan követelések is, a trianoni szerződésből kifolyólag, amelyeknek jogcímük vagy Összegük vitás. Ezek közé tartozik elsősorban az 1944 után fizetendő reparáció kérdése. A jóvátételi bizottság annakidején határozatában nem mondotta ki, hogy 1944 után Magyarországnak jóvátételt nem kell fizetnie. Egyezmények sem voltak, a trianoni szerződés rendelkezései sem adtak alapot arra, hogy Magyarországnak 1944 után nem kell fizetnie. Ez az objektív beállítás. Ezzel szemben azonban a t. miniszterelnök úr hivatkozott arra, hogy 1924-ben megkötötték az úgynevezett gentleman agreement-et, arnuy szerint Magyarországot 1944 után jóvátételi kötelezettség nem terheli. Hogy kivel kötötték meg ezt a megegyezést, azt nem tudom, mindenesetre azonban ennek erejét el kell ismerni, annyival is inkább, mert a miniszterelnök úr a külügyi bizottságban utalt arra, hogy amikor kiment a hágai tárgyalásra és ezt a megegyezést a tárgyaló felek elé tárta, attól kezdve Magyarország ellen tovább egyetlen pillanatig sem követeltek jóvátételt. E követelést tehát, a párizsi egyezmény előtti időpontban beállítva, mindenesetre objektíve legalább is vitatható követelésnek kell minősítenem. Voltak azonban más követeléseik is a külföldi államoknak és állampolgároknak Magyarországgal szemben. E kötelezettségek a békeszerződés különböző rendelkezéseire támaszkodtak, mint jogcímekre és azoknak természetére^ bizonyos tájékoztató felvilágosítást nyújt, habár csak általánosságban és csak az állítólagos jogcímek felsorolásával az előttünk fekvő törvényjavaslat. E követelések közül 4'5 millió aranykorona a javaslat indokolása szerint bírói ítélettel meg lett állapítva, tehát összegszerűség szempontjából vitathatatlan követeléssé vált. Körülbelül 20 millió aranykorona erejéig keresetet indítottak a magyar állam ellen, mondja a javaslat indokolása, amelyet azonban a magyar állam összegszerűség szempontjából sem ismert el. Azután voltak egyéb tartozások, amelyeket a törvényjavaslat indokolása 11 pontban sorol fel. A nélkül, hogy már most rátérnék ezeknek az egyéb tartozásoknak kritikájára, csak megállapítom, hogy mindezek a követelések, a megítélt 4 és fél millió aranykorona kivételével, még Összegszerűség szempontjából sem voltak vitán kívül emelve, végeredményben azonban kivétel nélkül vitásak voltak abból a szempontból, hogy joga volt-e Magyarországnak ezeket a kötelezettségeit, mint a békeszerződésből eredő kötelezettségeit, levonni az általa jóvátétel címén 1944-ig fizetett jóvátételből. A magyar kormánynak az volt az álláspontja, — és hivatkozott a genfi megegyezésre, annak szellemére — hogy joga volt ezeket az úgynevezett békeszerződésbeli terheket az 1944-ig fizetendő jóvátételbe betudni, és a fizetéseket annak terhére eszközölni. Ez a vita mindenesetre a követeléseket kizárja azok közül a követelések közül, amelyek Magyarországot mint feltétlen követelések terhelték a párizsi tárgyalások megindítása előtt, Maga Korányi, a magyar fődelegátus, úgy, amint azt méltóztatnak olvasni az ehhez a javaslathoz csatolt zárójegyzőkönyvben, ihivatkozott a genfi megegyezés szellemére. A miniszterelnök úr a külügyi bizottságban maga is megerősítette, hogy ez a hivatkozás helyes, a jognak és méltányosságnak megfelelő, de maga Loucheur úr sem vonta kétségbe a kiadott jegyzőkönyv szövege szerint ennek a jognak a múltra való fennállását, csak megállapította, hogy az 1930. január 20-án Hágában megkötött megegyezések után a magyar reparáció felhasználása tekintetében kérelemelőterjesztésnek és módosításnak helye nincs. Ez a tisztázott álláspont, úgy amint azt t. kéüviselőtársaim a javaslathoz mellékelt zárójegyzőkönyvből olvashatják. T. Ház! Fel kell vetni az érem másik oldalát is. Mi volt Magyarország követelése ezekkel szemben? Mert ne méltóztassanak azt hinni, hogy Magyarországnak nem voltak követelései. Ezek közé a követelések közé tartoztak elsősorban a fegyverszünet megkötésétől kezdve egészen a jóvátételi bizottság 1924-ben hozott határozatáig a magyar állam által természetben tett nagy szolgáltatások; a magyar nemzet vitathatatlan követelése volt a ibiens cédés ellenértéke, amely horribilis összeget tett ki. (Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hiszen a kormány hivatalos sajtójának előadása szerint a francia becslés szerint, ellenséges becslés szerint is 17.600 millió francia frankot tett ki, semleges becslés szerint talán 7170 millió aranykoronát tett ki, míg a magyar kormánynak az utolsó alkalommal felállított követelése 9542 millió aranykorona volt a hitelező hatalmak ellen. Ide tartozott azonban a román károk kérdése^ is, (Ügy

r van! a szélsőbaloldalon.) amely károk végső összegét a kormány íhivatalos sajtója több, mint 3 milliárd aranykoronára értékelte. Igaz, hogy a miniszterelnök úr ezeknek a károknak megtérítéséről, amire bátor leszek más vonatkozásban visszatérni, 1924-ben Londonban ellenérték nélkül lemondott, de amely pillanatban egyszer egy kompenzációs tárgyalás céljából a tárgyaló felek asztalhoz ülnek és velünk szemben a gentleman agreement félretételével követeléseket támasztanak, természetes dolog, hogy az a követelés, amelyet a magyar kormány a békeszerződés 181. Va alapián érvényesített, mint kompenzációs anyag feltétlenül feléledt volna. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Hogyan alakul mármost a helyzet a párizsi egyezményekben lefixirozott megállapodás szerint? Mi fizetni fogjuk az 1943-ig már elvállalt jóvátételi fizetéseket. Érintetlenül maradnak mindazok a kötelezettségeink, amelyek a békeszerződésből és az azok alapján megkötött egyezményekből kifolyólag a háború előtti adósságokra és ezeknek az adósságoknak 1918. november l-ig esedékes kamataira vonatkoznak.