Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.
Ülésnapok - 1927-395
210 Az országgyűlés képviselőházának vagyon, azt az államnak és a kereskedelmi kormánynak tisztelnie kell. Elnök: Szólásra következik 1 ? Petrovics György jegyző: Nincs senki feljegyezve. Elnök: Kérdem, kíván-e még valaki szólani? r (Nem!) Miután az Államvasutak közüzemének költségvetését senki meg nem támadta, azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a XXII. fejezet, az állami vas-, acél- és gépgyárak költségvetése. Kérem annak felolvasását! Petrovics György jegyző (olvassa a XXIL fejeset címét): Kabók Lajos! Kabók Lajos: T. Képviselőház! Az állami vas-, acél- és gépgyárak üzleti politikáját nem tartom helyénvalónak s éppen ezért a tárgyalásnak ebben az előrehaladott órájában is szükségét érzem annak, hogy észrevételeimet elmondjam. Igen röviden rá kell mutatnom azokra a kifogásokra, amelyeket e téren megállapítani kívánok Elsősorban kifogásolom azt az üzletpolitikát, amely ennél a vállalkozásinál úgy látja kielégítőnek a maga munkáját, hogy a legfőbb ágazatokban az üzemi, a gyártási és termelési költségeket lecsökkenti mintegy három és félmillió pengővel. Jóllehet az indokolásban az található, hogy a várható rendelések lecsökkenése kényszeríti az igazgatóságot arra, hogy ennyivel csökkentse az üzemi, gyártási és termelési költségeket, azonban én ezt mégsem találom elfogadható indoknak. Meg kell említenem, hogy itt tagadhatatlan a kereskedelmi kormánynak az az intézkedése, amely ma kényszerült állapotot terem't s ennek következményeként állott elő ez a csökkentés s éppen ezért a kereskedelemügyi kormányzatot hibáztatom; mert amikor ilyen nagyfokú munkanélküliséget lehet tapasztalni, amilyen napjainkban van, akkor nem lehet helyes üzletpolitika az, hogy éppen a gyártásig üzemi és termelési költségek ilyen nagy mértékben csökkentessenek, mert ez azt jelenti, hogy az állam legnagyobb üzemeiben kénytelen lesz ennek következtében a munkáslétszámot lecsökkenteni. A termelési költségekre majdnem három és félmillió pengővel kevesebb van előirányozva. Ez számításom szerint oda fog vezetni, hogy mintegy 500—600 munkással kevesebbet lehet ezekben az üzemekben foglalkoztatni, mint amennyit ezideig foglalkoztatni lehetett. Ezít nem lehet helyeselni, sőt ezt erősen kifogásolni kell. Szerintem a kereskedelemügyi kormánynak mindent el kellett volna követnie arra vonatkozólag, hogy az ilyen tételt ne csökkentse, mert ha csökkenti, ezzel a munkanélküliséget fokozza és növeli. Elsősorban az állani^ gyárait kellett volna úgy ellátni, hogy ha már egyebet nem tud tenni, legalább a múlt esztendei összegeket tudja előirányozni, hogy ne legyen rákényszerítve az állam a maga üzemeiben a munkáslétszám csökkentésére. Itt rámutatok arra is, hogy a kereskedelemügyi államtitkár úrnak előbb elhangzott kijelentése az t állami üzemekre vonatkozólag nem vigasztaló. Megemlítette, hogy 30 millió pengőt fordít az államvasút beruházásokra, ez a 30 millió pengő már el is van osztva és kiderült, 'hogy másfél millió pengő van 'mozdonyokra előirányozva és mintegy hét és fél millió pengő vasúti sín-rendelésekre. Ez összesen mintegy kilenc millió pengő, amely az állami vas-, acél- és gépgyárakat érinti és ha ebből még levonom azt az Összeget, amelyet az ózdi vasgyár kap éppen sínrendelésekből, akkor még ez az Összeg is erősen összezsugo3 95. ülése 1930 május 21-én, szerdán. rodik, és ha ezzel szembeállítom az állami vas-, acél- és gépgyárak üzemi és termelési költségeit, ameyek 34,800.000 pengővel vannak kerek összegben előirányozva, akkor igen könnyen megállapítható, durva számítással is, hogy az az összeg, amelyről az államtitkár úr beszélt, igen csekély mértékben járul hozzá ahhoz, hogy az állami vas-, acél- és gépgyárakban nagyobb foglalkoztatást lehessen előidézni. Ahogy én itt durván kiszámítom, alig az évnek egyötödét ^ teszi ez ki, legfeljebb háromhónapi munkát jelent az az összeg, amelyet az államtitkár úr. megjelölt. (Kállay Miklós kereskedelemügyi államtitkár: A magángyáraknak is kellett adni!) En most az állami vas-, acél- és gépgyárakról beszélek és fi házszabályok rendelkezésénéi fogva nem térhetek ki a magánüzemekre vonatkozó rendelkezésekre. Ez az, amit hibáztatok és kifogásolok és e kifogásom alapján éppen azt kell kérnem, hogy a kereskedelemügyi kormány kövessen el mindent, ihogy a saját üzemeit, gyárait foglalkoztassa elsősorban jobban és lássa el jobban rendelésekkel. Szerintem igenis van munka bőven, 'mert az a 30 millió pengő, amelyről az államtitkár úr beszélt, úgyis olyan rendelés, amely majd később kell, hogy kifizetésre kerüljön, ezt az összeget a kormánynak most nem kellett előteremtenie, mert ezt tudomásom szerint a magánipar előlegezi a kormánynak és csak két esztendő múlva kerül ennek kifizetésére sor. Éppen ezért feltételezem azt, hogy a kormány lehetett volna abban a helyzetben, hogy saját üzemeit jobban ellássa munkával, mert az ellátásinak ebb en a mértékben való meghagyása, a munkáslétszám csökkentését fogja magaután vonni, ami pedig minden tekintetben káros és hibáztatható. Rá kell mutatnom arra is, hogy az állami gépgyárak munkabérpolitikáját sem tudom helyeselni. Esztendők óta minden évben e költségvetés vitájánál szóvá kell tennünk ezta kérdést és mégsem történik komoly intézkedés, amely a munkásokat e téren kielégítené, pedig a panaszok egész sorát más úton is eljuttattuk már közvetlenül a vezetőséghez és a minisztériumba. A munkások helyzete mégis nemcsak hogy nem kielégítő, hanem igenis sok jogos panaszra ad okot. Az államnak — ismételten hangsúlyozom — a munkabérpolitikában jó példával kell előliárnia. Amit azonban a diósgyőri vas- és acélgyárban lehet tapasztalni, arra ezt éppen nem (mondhatjuk, mert éppen ebben a gyárban lehet a legsúlyosabb állapotokat találni és éppen ebben a gyárban találhatunk olyan munkabéreket, és találhatjuk a munkaidőnek is olyan rendezetlen állapotát, amely jogos kifogásokra ad alkalmat. Ezt a kereskedelemügyi minisztériumnak nem szabad engednie, és mindent el kell követnie, hogy ezek a visszás állapotok, amelyek jogos kifogásokra adnak okot orvosoltassanak. Az állami üzemek létszámánál, sajnos, nem tudom megállapítani azt, hogy mi vonatkozik valóban a munkásokra, ellenben az összeg előirányzásánál^ azt kell tapasztalnom, hogy míg az üzemi, gyártási és termelési költségekre 34,800.000 pengő van kerek összegben előirányozva, addig a személyi r járandóságokra, vagyis a tisztviselők fizetésére 2,950.000 pengő van előirányozva. Ezt nem tartom helyes aránynak az üzemi, gyártási és termelési költségekkel szemben, mert 34 millió pengőből szerintem tisztán ä munkabérre ali- számítható több, mint talán 15%, mert a többi anyagra és egyebekre megy, úgyhogy
