Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-395

200 Az országgyűlés képviselőházának fontolóra ezeket a megjegyzéseket és azokat a komoly felszólalásokat, amelyek a vasúti mun• kásság helyzeitének megjavítására vonatkoznak. Ez a helyzet ugyanis nagyon is megérett a javításra, mert azzal a hatalmas teljesítménnyel .szemben, melyet az állam vasúti műhelyek munkásai végeznek, azzal a produkcióval szemben, amely velük és munkájukkal kapcsolatos, az ellenérték gyanánt kifizetett munkabér oly am csekély, hogy egész nyugodtan és teljes felelősséggel mondhatom, szégyenletes egy olyan állami üzemre nézve, mint amilyen az Államvasutak. Ismételten kérem tehát úgy a kereskedelemügyi kormányza

tot, mint az Államvasutak igazgatóságát, hogy minél hamarabb foglalkozzék az államvasúti munkásság bérkérdésével és igyekezzék • ezt a teljesítőképesség legmesszebbmenő határáig elmenve, megjavítani. Ezzel kapcsolatban legyen szabad igen röviden azt a felhívást intéznem az Államvasutak igazgatóságához és a kereskedelemügyi kormányzathoz is, hogy tegyen eleget végre annak az ígéretének, melyet annakidején! a létszámcsökkentés alkalmával elbocsátott vasúti munkásoknak tett. Nagyon sokan voltak tudniilik ezek között a munkások között annakidején olyanok, — hogy magam is éljek ezzel a borzasztó magyar szóval — akiket leépítettek, akik fiatalok voltak, teljesítőképességük és munkaerejük teljében voltak, így tehát semmi egyéb ok- nem lehetett vollna az elbocsátásukra. Én nem is kutatóim, hogy miért bocsátották el őket az említett ok avagy • egyéb okok következtében-e, mindenesetre azonban valamennyien azt az ígéretet kapták, hogy úgy ne mondjam, olyan fogadkozásokat produkáltak illetékes helyen, ihogy amennyiben az Államvasutaknak munkásra lesz szüksége, a B-listák útján elbocsátott vasúti munkásságból fogja pótolni. Ezek a munkások többé-ikevésbbé megnyugodtak ezekben az Ígéretekben, azóta azonban már eltelt jó hat-hét esztendő és még nem történt meg egyetlen egy esetben sem, hogy az Államvasutak vagy az állami gépgyár ezekből az elbocsátott; munkásokból egyetlen egyet is visszavett volna. A létszámcsökkentésről szóló törvény módot ad arra, nem imperative, de azt a hajlandóságot fejezi ki, hogy az elbocsátottakat ve^gyék vissza, ha létszámszaporításra szükség van. Es ismételten kérem a kormányt és az Államvasutak igazgatóságát, tegyenek eleget ennek az ígéretnek és amennyiben munkásokra lesz szükség, — hiszen sokszor előfordul, hogy szükség van szakmunkásokra a vasúti műhe

1 lyekben — ezek közül az elbocsátott munkások közül vegyenek fel munkásokat. Még igen röviden szóvá kívánom itt tenni az Államvasutak betegségi biztosító intézetével kapcsolatban^ most végrehajtott bizonyos fejlesztési politikát. En méltányolom azt a szándékot, hogy az Államvasutak igazgatósága a betegségi biztosító intézethez tartozó kórházakat ágyakkal akarja szaporítani, a beteg vasüti munkásnak fél táppénzét egész táppénzre akarja kiegészíteni, elismerem ezt ós hálával is fogadnék minden ilyen cselekedetet az Államvasutak igazgatósága részéről, ha maga az Államvasutak igazgatósága is hozzájárulna éhhez valamivel. A helyzet azonban az, hogy egy talán nem terrorisztikus, de a terrorhoz majdnem közelálló eljárással kényszerítették à vasúti betegsegélyző intézet tagjait, az államvasúti munkásokat, hogy fizetésük félszázalékát tíz éven keresztül adják le és majd ebből a félszázalékból fogják a tervezett kórjiázfoővítéseket és a táppénz feljavítását végrehajtani. 395. Ütése 1930 május 21-én, szerdán. Itt az a helyzet, hogy mindezt azoknak a munkásoknak rovására akarják megcsinálni, akiknek keresete amúgyis olyan szegényes, olyan nyomorúságos, hogy mélyen alatta van &gy egészen minimális életnívóniak, az élet minimális feiintantáisániak. Ha ilyesanit akar csinálni az Államvasutak igazgatósága, helyeslem, elismeréssel veszem, de járuljon hozzá ő is vagy az egész összeggel, vagy pedig a kívánt összegnek kétharmad részével és legfeljebb az egyharmadot hárítsa át a vasúti munkásságra, lamiöly, el kell ismernem, egy ilyen kevésbbé súlyos terhet maga is szívesen fogad, mert maga is szívesen látja azt, ha az államvasutiaík ikerházát kibővítik, ha üdülőházakat teremtenek és a fél táppénzt egész táppénzre egészítik; ki. Módja van még az Államvasutak igazgatóságának ezen a helyzeten változtatni. Tíz év az az idő, amelyre köteleztetnek a betegsegítő intézetek tagjai, hogy ezt a fél százalékot leadják. Módjában van a vasutak igazgatóságának e tíz évnek már első fél esztendejében ennek a fél százaléknak beszedését beszüntetni és a tovább szükségelt összegeket a sajátjából folyósítani. Erre kérem az Államvasutak igazgatóságát, és kérem a kereskedelemügyi minisztériumot is, hogy ebben az ügyben hasson közre az igazgatóságnál, mert egyáltalán nem méltányos, hogy minden ilyen terhet, a fejlesztésnek minden ilyen terhét az amúgyis szűk viszonyok között élő munkásságra akarják hárítani. Csak ennyit kívántam mondani. Elnök: Á kereskedelemügyi államtitkár úr kíván szólani! Kállay Miklós kereskedelemügyi államtitkár: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassa: nak megengedni, hogy az elhangzott felszólalásokra, mind azokra, amelyek az általános vita keretén belül, mind azokra, amelyek a részletes vita keretén belül hangzottak el, az akadályozott kereskedelemügyi miniszter úr helyett én adjam meg a szükséges felvilágosításokat. (Halljuk! Halljuk!) Igyekezni fogok természetesen a legszigorúbban csak a felmerült kérdésekhez ragaszkodni, hiszen a kereskedelemügyi minisztériumnak, a kereskedelemi kormányzatnak programmját nem én szabom meg, arról én nem nyilatkozhatom, azután meg tudom is, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr alkalmat fog találni arra, hogy elgondolásait más alkalommal közölje az igen t. Képviselőházzal. Mégis mielőtt belemennék az egyes felszólaló uraknak adandó válaszokba, méltóztassanak megengedni, ihogy néhány kérdésről, elsősorban a kereskedelem kérdéséről általánosságban is nyilatkozzam. (Halljuk! Halljuk!) A kereskedelem kérdése ma gyűléseken, érdekképviseletek körében általános panasz tárgya. Ne felejtsék el azonban mindazok, akik panaszkodnak és mimt kereskedők érzik az időknek nagyon súlyos voltát, mind azok, akik szócsövei ezeknek a panaszoknak, hogy ezek teljesen ismertek a kereskedelmi kormány előtt. De nekünk, akik foglalkozunk a dologgal, nem lehet hivatásunk az, hogy ismételjük a panaszokat, aláhúzzuk, hangsúlyozzuk azokat, mert ezzel elsősorban maguknak a kereskedőknek nem használnánk. Mert igen t. Ház, ahhoz, hogy a panaszok elhangozzanak, csak a tény; állásnak felismerése ikell, a nehezebb feladat akkor következik, amlikor segítésre kerül a sor s ez a nehezebb rész az, ami a kormányra 1 vár és ez a nehezet «b rész az, amit a kormány