Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.
Ülésnapok - 1927-390
Az országgyűlés képviselőházának 390. ülése 1930 május 13-án, kedden. II lembe vesszük a 4%-os kötvényfizetést, a húszszázaléknak alatta marad. De kérdezem, ahol százból már nyolcvanat elvettek, hogy akarnak abból még huszonötöt elvenni? De tegyük fel, hogy ezt a 25%-ot a maradványra érti. Felvetem az előbbi kérdést, mily jogcímen akarja a csonka maradékot még tovább csökkenteni, hiszen egészen világos, hogy akkor 90%-os vagyoni csökkenés áll elő. Ügy tudóim hogy t. képviselőtársam a baloldali polgári pártokhoz tartozik s azok között — ha szabad ezt a kifejezést használnom —a konzervatívok közé, akiről fel kell tételeznem, hogy a magántulajdon híve. Felvetem azt a kérdést, hogy egy 90%-os vagyoni igénybevétel nem olyan természetű-e. ami legalább is súrolja a magántulajdont 1 ? (Ügy van! jobbról. — Farkas István: Az emberi életet nem kell annyira védeni, mint a vagyont? — Zaj.) Méltóztassék megfontolás tárgyává tenni, hogy ez tulajdonképpen vagyonelkobzás, amely vagyonelkobzáshoz nekünk segédkezet nyújtani nemcsak jogi és erkölcsi, hanem politikai szempontból sem lehet. (Zaj. — Peyer Károly: A vak katonának havi 20 pengőt adni. ez a politikai szempont! — Elnök csenget.) Elég baj, hogy egyes a háborúval kapcsolatos igények kielégítést nem tudtak eddig nyerni, de ebből a sajnálatos körülményből nem lehet ezt a logikai következtetést levonni, (Folytonos zaj a szélsőbaloldalon.) De én továbbmegyek a politikai szempontok vizsgálatában. Méltóztassék csak megfontolás tárgyává tenni azt, hogyha keresztül is vitetik ez a meg vagy onadóztatási rendszer, amely javasoltatott ezekkel a vagyoncsonkosokkal szemben, vájjon ennek számtani eredménye mi lenne? (Nagy Emil: Erkölcsi eredmény!) Az csak egy csepp, egy kanál víz lenne a tűzhöz. (Zai és ellenmondások a szélsőbaloldalon. — Malasits Géza: Önök mindég ezt hangoztatják! — Elnök csenget.) De továbbmegyek, ez nem is víz lenne; én félek, hogy olaj lenne, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) mert csak újabb igények emelését hozná oly pillanatban, amely mllanatban ezeknek az idényeknek kielégítéséről nem tudunk gondoskodni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — NÍÜÍTV Emil: Tehát nem kell adni senkinek semmit!) Vigyázni kell ezeknél az indítványoknál, (Zaj s felkiáltások a szélsőbaloldalon: Igen! Vigyázni kell!) mert hiszen lehetséges, hogy ezek alkalmasak bizonyos hangulat keltésére, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) de a hangulatkeltés nagyon gyakran olyan természetű, hogy nem áll meg annál a hangulatnál, amely intendáltatott. (Ügy van!) Mindezeknél a szempontoknál fogva, amelyeket említettem, nagyon kérem, méltóztassék még egyszer mérlegelés tárgyává tenni ennek a határozati javaslatnak a gondolatát- Ezt annál inkább merem kérni, mert hiszen kisebbségi vélemény formájában fenn sem tartották. (Rassay Károly: Majd én most beadom!) Ha újra be méltóztatik adni, fogjuk várni az újabb és jobb érveket. (Rassay Károly: Annál jobbat találni, mint amit az előadó úr mondott, nehéz lesz! — Farkas István: Nagyon jól meg van indokolva ÍVZ ellenkezőié 'annak, mint amit ön akar! — Zaj. — Halljuk! HaVmk! a jobboldalon) T. Ház! Megkíséreltem, hogy a beszédem elején megjelölt hármas feladatot teljesítsem. (Malasits Géza: Nem sikerült! — Egy hang a jobboldalon: Nagyon is jól sikerült!) Az anyag komoly áttamulmányozójának — ami nem kis dolog — lehetetlen, hogy ne legyen az a véleménye, mint az együttes bizottságnak. Az együttes bizottság mérlegre tett mindent, mérlegelte azokat a nem kedvező momentumokat is, amelyeket — be kell vallanunk — ebben a pillanatban el kell intéznünk, le kell nyelnünk. Mérlegelt mindent és amikor ezt a szaldót, ezt a mérleget megcsinálta, megállapította -- és itt megint csak más, nálam jóval tekintélyesebb és nem a többségi párthoz tartozó férfiúra kell hivatkoznom (Egy hang a jobboldalon: Ez Apponyi volt!), — hogy elkövetetett emberileg minden lehető, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el. (Úgy van! jobbtól.) E mellett az objektiv megállapítás mellett meg kell azonban állnunk más tényeik mellett is, ebben az — merem állítani — ünnepélyes pillanatban. Egy lélektani momentumról szereti:ék beszámolni, amely lélektani momentum szoros összefüggés1 ben van azzal a kétségtelen megkönnyebbüléssel, amely ezeknek a kérdéseknek elintézése után be kell hogy álljon az egész vonalon, úgy politikai, mint gazdasági tekintetben. Hiszen talán ez lehetett a döntő momentum azokra a képviselő urakra nézve is, akik az egyezményt elfogadták, nem a többségi indokokbal, hanem más indokolással. Amikor tehát bizonyos örömteljes momentum áll be, (Mozgás a szélsőbaloldalon ) magam is elismerem, hogy ez az örömérzés nem lehet teljesen zavartalan. (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: örömérzés? Ürömérzés!) Nemcsak azért, mert ez a mostari rendezés összeesik egy hallatlanul súlyos gazdasági (krizissel. Ez mindenesetre zavaró, nem előnyös momentum. Talán még mélyebben fekvő zavaró momentum azonban az, hogy ez az egész kérdéskomplexum, amelyet most rendezünk, — mindnyájunknak nagy megkönnyebbülésére — tulajdonképpen mégis csak Trianon anyaga, és állandóan társulva van Trianon kérdésével, amely eszmetársulás addig, amíg magyar ember van, azt hiszem, mindig csak fájó lehet. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — (Farkas Isiván: Tehát csak örüljenek! 1914-ben is örültek — Malasits Géza: 1914-et elfelejtették! Az idézte Trianont! — Zaj. — Elnök csenget.) i Amikor ezt megállapítom, lehetetlen egy további megállapítást nem tennem. Csak víszszaidézem ennek a teremnek tíz évvel ezelőtti képét. Vagyunk itt nagyon sokan, akik akkor itt voltunk. Nem hiszem, hogy vo ] t a világ nemzeteinek törvényhozásában meghatóbb, nehezebb pillanat, mint a trianoni diktátum megszavazása. (Sándor Pál: A legnagyobb ostobaság volt!) A háborúban megkérgesedett szívű emberek sírtak és ezt ma sem szégyenlik megmondani. (Ügy van! jobb felől.) Ezen ma már túl vagyuník. Ma már sírnunk nem szabad, legfeljebb néíha és csak belül. Ma már le kell vetkőznünk a kétségbeesés ernyedtségét. Ma már tanújelét kell adnunk az élni akarásnak és annak az elpusztíthatatlan életerőnek, amely a magyar fajnak tulajdonsága volt mindig. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Malasits Géza: Azért örüljünk, hogy fizethetünk? — Rothenstein Mór: Es a mellett tönkremegyünk!) Ebben az elpusztíthatatlan élniakarásban nekünk magunknak is hinnünk kell. (Ügy van! Ügy van! jobb felől. — Zaj a szélsőbaloldalon.) Eszembe jut Pauler Ákosnak egy mély filozófiai jelentőségű mesallapitasa, (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Azt mondja Pauler Ákos: a hit egy élettani szükséglet Talán konkrétebben: ha nem hiszünk abban, hogy ha kimegyünk az utcára a házunkból, nem sülylyed el az utca, akkor nem merünk kimenni; ha nem hiszünk az élet fenntartásához nélkülözihetetlenül szükséges feltételek beállásában, akkor nem merünk cselekedni, nem merünk élni. A hit 2*
