Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-395

182 Az országgyűlés képviselőházának olyanformán, hogy a kereskedelmi minisztérium volna az a hivatal, amelyben általában az egész tanonckérdést nyilvántartanák. Ide kellene összefutniuk az összes tanioncsizerződéseknek, és éhben a minisztériumban kellene a tanoneszerződések megkötésénél a szükséges felülgyletet gyakorolni. Itt kellene annak a bizonyos elosztásnak is megtörténnie, hogy melyik iparágban lehet még, és melyik iparágban nem szalbad már tanoincszerzőldléscket kötni, és ezáltal kellene szabályozni azt a ma fennálló visszás állapotot, hogy míg egyes iparágakban a tanoncok száma túlteng, addig az más iparágakban hiányokat mutat. Ezzel kapcsolatosan arról is gondoskodni kellene, hogy a tanonc a tan viszony, a tanoncszerződési idő alatt a mesterséget tényleg tanulja is ki, és ne lehessen őt felhasználni olyan munkálatokra, amelyek egyáltalában nem a szakmába vágók, hogy ne következzék be az az eset, amely most nagyon gyakran tapasztalható, hogy eltelik a tanidő, felszabadítják a tanoncot, aki most már fiatal segéd lesz, (Rothenstein Mór: Az utcára kerül!) aki azonban nem tanulta meg (mesterségét kellő módon, és mestere természetesen éppen e miatt iparkodik rajta mihamarabb túladni, úgyhogy az a fiatal segéd kikerül az utcára. Felszabadult fiatal segéd pedig senkinek sem kell, mert a munkáltatók úgy gondolkoznak, hogy ha ott sem kellett, ahol a mesterséget kitanulta, miért kelljen másutt, ahol még nem ismerik, nem bajlódnak tehát vele. S az ilyen fiatalember belekerül az élet forgatagába, egy-két-három esztendő múlik el, azt a kicsinyke kis szaktudását is teljesen elfelejti és teljesen hasznavehetetlen lesz, úgyhogy nupszámoskodással lesz kénytelen életét fenntartaná, tengetni. El kell ismernem, hogy ez tarthatatlan állapot, amely^ rendezésre szorul, és éppen ezért én szükségét látom annak, hogy valahogyan nyúljon bele ebbe a kérdésbe a kormány. Szabályozni kell a tanonckérdést minden tekintetben, nemcsak a tekintetben, hogy az egyes iparágakban mennyi lehet a tanoncok száma, hanem a tekintetben is, hóigy a tanviszony ideje alatt milyen feltételeket tartozik betartana a munkáltató és milyeneket a tanonc, illetőleg annak gyámja. Itt különösen arra kell a figyelmet felhívnom, hogy ezen a téren a legnagyobb visszaélések tapasztalhatók. Azt a három esztendőt — egyes esetekben három és fél, sőt négy évig is tart a tanviszony — nagyrészt nem használják fel arra, különösen a kismestereknél, hogy a tanonc megtanulhassa ^ mesterségét, másrészt pedig nincsen gondoskodás arról, hogy a tanonc valamelyes díjazást kapjon, úgyhogy a leghitványabban díjjazzák a tanviszony ideje alatt a tanonookat. Igen gyakran az első esztendőben semmit sem kapnak, később pedig egy-két pengő ihetibért fizetnek nekik, úgyhogy még '-.özlekedésre is alig elegendő az az összeg, amelyet a tanonc a tanviszony ideje alatt kap. Mindezek a dolgok szabályozásra szorulnak és nem volna szabad a szülőket teljesen kiszolgáltatni a munkáltatók kénye-kedvének a feltételek megszabásában, és kell hogy legyen fórum abban a tekintetben is, hogy a mester felelősségre vonható legyen, ha a tanonc nem tudja kellő módon kitanulni mesterségét. Hiszen a szerződéstben a mester, vagy a gyáros valójában kötelezi magát arra, hogy a megjelölt mesterségre azt az ifjút kitanítja! Végeredményben azonban nincs erről kellő gondoskodás, úgyhogy eltelik a tanidő, — amint mondtam — bekövetkezik a felszabadulás s akkor túladnak rajta és új tanonookat vesznek fel, akik teljesen meg3 95. illése 19$0 május 21-én, szerdán. felelnek a munkáltató céljainak. Hiszen neki nem lis kell egyéb, auert azokat a primitív munkálatokat, amelyeket ő vállal, azokat az esetleg egyoldalú munkálatokat már a másod-, harmadéves tanonc is el tudja végezni, akit egykét pengővel lehet díjazni, míg ha segédet kellene fizetnie, az neki drága volna. Ezért túladnak a felszabadult tanoncon, és ezáltal szintén a munkanélküliek száma szaporodik. Azt hiszem, méltóztatnak talán emlékezni rá, milyen sok szó hangzott itt el a különböző értelmiségi osztályok tagjainak túlsaaporodása ellen. Voltak felszólalások abban az irányban, hogy az egyetemeken ne képezzenek ki több tanárt, orvost, ügyvédet, mint amennyire az országnak feltétlenül szüksége van, nehogy ügyvéd-, mérnök-, tanár-, orvos-nyomor legyen ebben az országiban, oníg ellenben az iparosok túlszaporodása ellen egyáltalában nincsen semminemű intézkedés. Valójában nem is ez ellen emelek szót, hanem azért, hogy a tanonckérdés végre helyesebb megoldást nyerjen. Elismerem, hogy vannak állami üzemeik, mint például akár a magyar államvasuti gépgyár, vagy akár a magyar államvasutak északi főműhelye, — javítóműhelye — ahol a tanoncok — elismerem — igen nagyszerű szakoktatásban részesülnek, s amikor onnan kikerülnek az életbe, hasznos tagjai a társadalomnak, mert mesterségüket kellő módon elsajátították. Miért? Azért, mert egészen külön tanoncműhelyekben jól képzett szakiparos-mesterek mellett kifejezetten mesterségükre vannak rászorítva. Ott megtanítják ezeket a fiatalembereket, tanoncokat a mesterség minden fogására, míg ellenben tapasztaltam azt is, hogy egész sereg helyen teljes hiánya van az ilyenirányú szakoktatásnak. Éppen ezért az ilyen oktatáshiánynak az a következménye, hogy azok a fiatalemberek nem jutnak azoknak a mesterségeknek teljes birtokába, hanem azokat rosszul vagy sehogy sem sajátítják el, és használni őket azokban az iparágakban nem lehet, ama által értékük is alászáll. Ez azután befolyásolja a munkabérek kialakulását, mert ha sok olyan fiatal segéd kerül a munkanélküliek sorába, aki nem érzi magát eléggé önálló mesterembernek, aki tehát félénkebb, és a munkabért is alacsonyabban szabja meg, illetőleg alacsonyabb munkabérfeltételeket fogad el, ha — mondom — sok van ilyen, ez nagyon erősen befolyásolja a munkabérek kialakulását s ez is nagymértékben járul hozzá azokhoz az alacsony munkabérekhez, amelyeket ma mindenfelé tapasztalunk és amelyek a megélhetést egyenesen, veszélyeztetik. Mindezeket figyelembe kell vennie a kereskedelemügyi kormánynak és nem szabad elintézve látnia az ipari szakoktatás kérdését azzal, amit itt az indokolásban is olvashatunk, hogy állami iparoktatási intézetek vannak; így például van felsőipariskola Budapesten, Szegeden, felső építészeti ipariskola Budapesten, ahol téli tanfolyam is van, fa- és fémipari szakiskola Debrecenben, Győrött, Miskolcon, építőipari téli tanfolyammal Pécsett, Szolnokon és Újpesten, faipari szakiskola Szegeden, fémipari szakiskola, építőipari téli tanfolyammal Nagykanizsán, mechanikai és elektromosipari szakiskola Budapesten, texjtilipariskola Budapesten, női ipariskola, fiákintézettel Budapesten. Ezzel azután a szakoktatás kérdése ki is van merítve és elintézési; nyer, legalább is a kormány tervei szerint. En ezt nem látom kielégítőnek, (Ügy van! Ügy van!) de nem azt sürgetem, hogy tessék 1 még több szakiskolát felállítani, mert nem tar-