Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-390

10 Az országgyűlés képviselőházának a beállítása azonban szükségessé tette egy külön pénzügyi alapnak a létesítését, mert ez az utólag felmerült kategória nem volt eredetileg bekalkulálva az A-alapba. Ez az oka a XX, cikk rendelkezésének, amely külön tartalékot rendel, s amely tisztán csak két hatalomnak, Francia- és Olaszországnak az anyagi segítségével állíttatik fel, és amely külön tartaléknak az összege 13,150.000 pengő. Ezzel és talán a jogvitára vonatkozó utolsó szakasz megjelölésével, analógiában az előbbivel, be is fejeztem a három leglényegesebb szerződés isimertetését. (Zaj a .jobboldalon.) Nagyon fontos mellékletei is vannak ezeknek az egyezményeknek. Az idő előhaladása folytán, nem kell nekem ezeket a mellékleteket minden részletében ismertetni, csak megjelölöm őket. E mellékletek közül különösen kettő az, amely a három egyezményben figyelemreméltó s amely megmagyarázza a harmadik egyezmény első cikkének 2. bekezdésében említett 310 milliós összeget, hogy hogyan kalkuláltatott ki ez az összeg. Az Ä) melléklet tehát egy kalkuláció, amelyet a magyar megbízottak előterjesztés formájában adtak be. A^ másik egyezmény az agráralap külön tartalékáról szól, amelyet most említettem. Ez az úgynevezett harmadik és r negyedik cseh kategóriának fedezésére szolgái s amelynél, mint bátor voltam jelezni, a két nagyhatalom gondoskodik a megfelelő anyagi erők nyújtásáról. Az utolsó a negyedik egyezmény. Ennek jogi természete tekintetében meg vagyok győződve róla, itt a padsorok között vita is fog megindulni, sőt tudomásom van róla, hogy konkrét határozati javaslat is fog beadatni. Ennek a negyedik egyezménynek jogi természete tekintetében én csak a bizottság álláspontját szögezhetem le. Két szélső álláspont küzdött ott. Az egyik szélsőséges álláspont volt, hogy ne törődjünk vele, ne nyomassuk ki s egyáltalában ne^vegyünk róla tudomást. A másik szélsőséges álláspont azt mondta, hogy vannak indokok, amelyek szükségessé tehetik, hogy ez a negyedik egyezmény formálisan be is cikkelyeztessék. Ez utóbbi állásnont nyilván helytelen, hiszen ebben a. negyedik egyezményben a magyar állam sem jogoknak, sem kötelezettségeknek nem alanya, tehát nagyon vigyáznunk kellett és vigyáznunk kell, hogy a negyedik egyezménnyel olyan közjogi tény ne történjék, hogy abból a magyar államra nézve kötelezettségek konstruáltassanak a jövőre nézve. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ez a lényeges. A negyedik egyezménynek egyébként tartalmi lényege, mint méltóztatnak tudni, az a kiindulás, hogy az agrárvagyonon kívül vannak igények, amely igények a vegyes döntőbíróságról szóló 250. § alapján jogos kielégítésre tarthatnak számot. E célból konstruáltatik egy 100 milliós aranykoronás alap, amely ezenkívül táplálást kap az előbb említett Â) alapból is. Itt is megvan a cezúra, hogy 1944-ig miből táplálhatik az alap és 1944 után. Az utóbbira nézve a konstrukció az, hogy az ismert 13'5 millióból ^utaltatták át 7*4 millió, ellenben az első fizetés -— erre bátorkodom felhívni az igen t

% Ház figyelmét — az 1944-ig tartó fizetés tisztán csak a három nagyhatalom fizetése alapján történik, amelyből., 20%-ot Nagy-Britannia, 40%-ot Franciarország és 40%-ot Olaszország vállalt. Amint tehát látható, az első időszakban a nagyhatalmaknak tisztán a saját erejükből történő fizetésből egészítődik ki ennek az alapnak adminisztrációja, úgymint az A) alap. Egy lényeges különbség van, hogy tudniillik, az igé390. ülése 1930 május 13-án, kedden. nyéket megállapító ítéletek nem váratnak össze, tehát azok mindjárt kielégítést is nyernek. Itt is van egy bizottság, amelynek összetétele nem érdekel bennünket, azonkívül van a 11. pontban még egy stipuláció, amely hasonlóan az előbbi három egyezményhez, az egyezményből kifolyólag netán támadható viták tekintetében a bírósági elvet tartja fenn. Ezzel most már végeztem az egyezmények tartalmával. (Zaj a jobboldalon.) Már most rá kell térnem röviden arra a határozati javaslatra, amely az egyesített bizottságban tétetett s amely határozati javaslatot a bizottság nagy többsége nem is fogadott el. (Halljuk! Halljuk!) Mint méltóztatnak tudni, ezt a határozati javaslatot Sándor Pál képviselőtársam és társai adták be, amely határozati javaslatnak lényege az volt, hogy körülbelül 25%-os vagyonadóval sújtassanak az optánsok azon összeg után, amely tényleg kezeikhez fog befolyni. Ennek a határozati javaslatnak két indoka volt. Az egyik indok, amelyet már előbb érinteni bátor voltam s amelyet, úgy érzem, az általam felhozott indokokkal erőtlenítettem, az volt, hogy tudniillik itt a magyar adófizetők filléreiről van szó. Bátor voltam kifejteni, hogy ezek az összegek teljesítés után eredeti jogi természetüket teljesen elvesztik. Lehetetlen ugyanis valamely tulajdonjogig átruházásnál a megelőző tulajdonjogi átruházást, az előző tulajdonos személyére visszamenni, hiszen ad absurdum lehet ezt az okoskodást vinni, (Zaj a, szélsőbaloldalon. — Sándor Pál közbeszól. — Zaj.) ezzel az okoskodással kifogás tárgyává lehetne tenni és az adózók filléreire lehetne visszavezetni minden olyan fizetést, amely időközben már elvesztette az adófizetővel való kapcsolatát. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Felkiáltások jobbfelől: Halljuk! Halljuk! — Farkas István: A szomszédunk fog fizetni! — Jánossy Gábor: Majd támadhatják egyenként!) Ezt a jogi konstrukciót nem én állítottam fel, ezt gróf Apponyi Albert képviselő úr állította fel és állította fel mindenki, minden jogászember. (Farkas István: Elég rosszul állították fel! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urakat, méltóztassanak a közbeszólásoktól tartózkodni! Őrffy Imre: Alaposabb érvnek látszott Sándor Pál képviselőtársamnak az az érve, hogy ha minden magyar vagyon a háború és forradalmak után lerótta a maga vagyonváltságát, rójja le tehát ez is. Ezzel az indokkal szembe kell állanom. Meg kell állapítanom, hogy valóban helytálló-e, vagy sem. Először is megállapítom, hogy vannak magyar vagyonok, amelyek edd'~ sem fizettek vagyonváltságot. Ertem itt először a magyar háztulajdont, amelynek tudvalevőleg teljesen sikerült a vagy onátmentés^ és amelyet a vagy on válts ág bizonyos okoknál fogva, amelyet képviselőtársaim éopen úgy tudnak, mint én, nem ért. A házvagyon az átmeneti időben jövedelmezőség tekintetében nagy veszteséget szenvedett, tehát kíméletet érdemel. De felvetem a kérdést, hát az optánsvagyon mit vesztett? Ez elvesztette nemcsak időközi jövedelmét, de elvesztette a tőkeállagát is. (Ügy van!) De továbbmegyek. A vagyonváltság tudvalevőleg maximálisan százból húsz volt. Elvétetett tehát százból 20. Ha pedig meg próbáljuk állapítani azt, hogy vájjon mennyi vagyont, vagy mennyi értéket kapnak az optánsok azon reális értékek után, amelyeket tényleg elvesztettek, akkor t. képviselőtársam is meg fogja állapítani, hogy az az érték, amelyet most kapnak, különösen ha figye-