Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-393

Az országgyűlés képviselőházának 393, misszió bizonyos nővédelmi forrásokat a pri­vilège alól fel old és ezek azután a kontrahált kölcsön javára zálogként leköttetnek. Reá ke­rültünk a köles önszerzésnek egv olyan lejtő­jére, amelyen úgy látszik, nincs megállás, mert hiszen most, amikor a privilège de pre­mier rang megszűnik, akkor bár marad bizo­nyos korlátok között privilège, a zálogjog, amely ennek kapcsán előállhat, bizonyos szű­kebb területre szoríttatik, még mindig nem vagyunk képesek máskép szerezni kölcsönt, csak úgy, ha jövedelmeink egy részét a hite­lezőknek zálogként lekötjük. Ez méltatlan, az ország presztízsével össze nem ep-veztethető feltétel és az egyik hitelező adja tovább a má­siknak^ és egyik hitelező sem akar — az új hitelező sem — biztonság dolgában mögötte állani egy előtte való hitelezőnek és így egy balkáni nem is háború előtti, hanem a régi 1870-es éveknek megfelelő balkáni állapotba kerülünk, amely szégyenletes az országra s amely az ország pénzügyi szuverenitásának a teljességével, ennek fogalmi teljességével merő ellentétben áll Mi segít ki minket ebből? Egy komoly pénz­ügyi munka, csak egy komoly gazdálkodás: ha mi a külföld előtt ország-világ előtt dokumen­táljuk, hogy gazdaságilag annyira rendben tud­juk tartani ügyeinket, annyira megerősödtünk, hogy a személyi hitelre érdemesek vagyunk, adhatnak nekünk a személyi bizalom, az ország jövőjébe, az ország komolyságába vetett biza­lom alapján és nem kell tőlük szégyenszemre zálogot követelni. T % Ház! Eljöttem végső következtetéseim levonásához. Azt mondják, —hozzájárulok ma­gam is — hogy ezzel az egyezménnyel két kor­szak mesgyéjére kerültünk. A letűnő korszak­ban nem intézhettük ügyeinket — a pénzügyi szuverenitás hiányában — teljes erővel, teljes belátással, teljes akarattal s intencióink szerint, ügyeinknek intézésében kifelé is, befelé is gá­tolt minket az az úgynevezett ellenséges at­moszféra is, amely bennünket körülvett és most eljött volna az a korszak, amelyben megszűnt a pénzügyi szuverenitásnak ez a fogyatékossága és amelyben azzal bíztatnak minket, hogy egy melegebb légkör fogja lehetővé tenni, hogy ki­felé is, befelé is ügyeinket az eddiginél nagyobb eredménnyel, vagy teljes eredménnyel intéz­zük. Érdemes^ megállani ezen a mesgyén s nem­csak visszanézni, hanem előretekinteni s elgon­dolni azt, hogy nem szárnyaló várakozások, ha­nem csak szilárd, komoly eltökélések tudják biztosítani a mi reményeink töretlenségét. (Ügy van! Ügy van!) Külügyi szempontból a jövőre csak egyet­len egy megjegyzésem volna. Szövetséges, he­lyesebben: szövetségesek nélkül megélni s meg­állani egy ország nem tud, de kegyes figyel­mébe ajánlom a, miniszterelnök úrnak Talley­randnak egy eléggé ismert mondását, amelyben két államnak szövetségét a lovasnak és a lónak viszonyával hasonlította össze s nem mulasz­totta el hozzátenni: «quant à moi je préfère d'être le cavalier.» Ami engem illet, én szíve­sebben viselem a lovas szerepét. En kívánom a miniszterelnök úrnak, hogy Talleyrandnak ezt az elvét sikerrel alkalmazza önmagára. Belpolitikai vonatkozásban a korszakválto­zást követnie kell egy rendszerváltozásnak: a kormányzati rendszer megváltozásának. Kell, hogy a józan szerénység, az erkölcsi és gazda­sági puritanizmus, az egyéni tényezők gazda­sági és kulturális szabadsága lépjen a tékozló őrületnek, az erkölcsi és gazdasági nie^téve­lyedésekre alkalmat adó és sokszor eltűrő kor- ' ülése 1930 május 16-án, pénteken. 99 mányzati rendszernek és az egyéni szabadságot gúzsba kötő, túltengő etatizmusnak helyébe. (Sándor Pál: Nagyon igaz! Ügy van!) Ezt kí­vánja nemcsak a mi végzetesen nyomorúságos és válságos állapotunk, hiszen egyik tragiku­munk az, 'hogy amikor visszanyerjük a mi pénz­ügyi szuverenitásunk, a mi akciónk szabadsá­gát, ezt a szabadságot akkor nyerjük vissza* amikor gazdaságunk oly nyomorúságban van, hogy szinte a végszükség állapotában hiába beszélünk szabadságról, mert nem a ml szabad elhatározásunk, hanem a végszükség helyzete parancsol. De a rendszerváltozást követeli nem­csak a válságból való kibontakozás, de azt kö­veteli tőlünk a nemzet jövője. Mert ha akarjuk, hogy a magyar nép és a magyarok országa álljon tovább ezen az ezer év szenvedései által megszentelt földön, akkor ne­künk gondoskodnunk kell róla, hogy egy lélek­ben ép, gazdaságában erős, & maga nemzeti és emberi kötelességének tudatában csüggedetleri magyar éljen e földön és hogy egy lelkileg ép, egy gazdaságilag erős, egy akaratban r szilárd ország várja a sorsdöntő óra elérkezését. Mert ez a sorsdöntő óra jönni fog, mert jönni kell, és el fog következni akkor, iáimkor az orosz kolosszus ebben vagy abban az alakban, megint elfoglalja helyét a politikai, gazdasági és^ kato­nai nagyhatalmak között és ezzel együtt élni és hatni kezd újból a pánszlávizmusnak, az északi és déli szlávok egyesülésének eszméje. Es ak­kor kerülnek majd Nyugat kultúrországai és ekkor kerülnek majd Nyugat hatalmai a di­lemma elé, mit vállalnak inkább: vállalják-e a Jeges-tengertől a Földközi-tengerig töretlenül, egységesen meredő szláv fal veszélyét, amely nyomni fogjia Keletről. és Nyugatról es meg­semimisitéssel fogja fenyegetni, vagy védekezni alkarnak s akkor a védelemnek egy biztos módja van csupán: ha visszaadják a magyart annak az ezer éven át sok kínok, áldozatok, de dicső­ségek között teljesített történelmi rendeltetésé­nek, hogy legyen a Nyugatnak védőbástyája Keleten. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a jobb­oldalon.) De t. Ház, ha akarjuk, hogy^ akkor, amikor a döntés pillanata a Nyugat számára elérkezik, a döntés a mi javunkra történjék, ismétlem, nem kell-e, hogy egy olyan magyart lásson maga előtt, amely csonka határai között is és a sors minden mostohasága ellenére erősnek bizonyult, politikailag komolynak és megbíz­hatónak? Es még egyre hívom fel a t. Ház figyelmét. Ebben az órában nem csupán Nyu­gat, politikai érdekei fogják eldönteni a kér« dést a mi javunkra. Emlékeztetem önöket Len­gyelország példájára. Lengyelország egy kü­lönleges szerencsés konjunktúrába került a há­ború után, mert bármelyik hadviselő fél győ­zött volna, annak érdeke — akár a mienk, akár az ellenségé — megkövetelte volna azt, hogy Lengyelország feltámasztassék, mint biztosí­téki effioiens Oroszország ellen. De ezenkívül közrehatott Lengyelország mellett 130 esztendő óta a szabadságszerető, de mondjuk csak em­berséges nyugati nemzetek együttérzése, mert ezek mindig nemzetközi becstelenségnek, a Len­gyelországot^ körülvett államok hatalmi, kap­zsi zsarnokságának áldozata gyanánt tekintet­ték volt Lengyelországot. T. Ház! Nem eszmélnek arra, hogy ugyan­ebben a helyzetiben vagyunk, nem eszmélnek arra, hogy nekünk is tudatába kell hoznunk a Nyugatnak azt, amit mi tudunk, hogy mi is egy nemzetközi szörnyű igazságtalanságnak, szom­szédok kapzsi zsarnokságának lettünk áldoza­tai. Ügy amint Kossuth Lajosnak sikerült

Next

/
Thumbnails
Contents