Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.

Ülésnapok - 1927-381

4 Az országgyűlés képviselőházának i kapitalizmus eme lelkes apostolának figyelmét teljesen elkerülte. Denikve a szervezkedést üldözték, az angol kormány lehetetlenné tette a szervezkedést es Ausztrália vadonjai népesültek meg azokkal, akiket Angliából a szervezkedés, a munkasok tömörítése miatt deportáltak. Mi lett ennek az eredményei Körülbelül az, ami a magyar kor­mány munkássellenességének, illetőleg a ma­gyar kurzus 10 éves szociálpolitikai érzéket­lenségének következménye. Angliában a mun­kásokat megfosztották a szervezkedés lehetősé­gétől, kényére-kedvére kiszolgáltatták az éhes és profit-mohó kapitalizmusnak. Az eredmény az volt, hogy nők, gyermekek, férfiak, aggas­tyánok és ifjak 14—16—18 órás munkaidon at voltak kénytelenek dolgozni s olyan bért kaptak, amelyből még a legelemibb táplálko­zásra sem jutott. Mikor végre az angol köz­vélemény felháborodott ezeken az állapotokon s az angol alsóház egy tanulmányi bizottságot küldött ki ezeknek az állapotoknak megvizsgá­lására, akkor az egész angol közvélemény fel­háborodása mellett ezekből a kénkövekbol olyan pokoli dolgok derültek ki, hogy még az egyébként kapitalista beállítottságú és edzett angol közvélemény is megbotránkozott. Találtak eseteket, amikor három-négy éves gyermeke­ket az árvaházakból és a dologházakból száz­számra szedtek össze s százával dolgoztattak egy munkahelyen naponta 14 órát olyan táplá­lék mellett, amelyet talán még a sertés sem evett volna meg. Megvizsgálták a munkások lelki és fizikai állapotát és megállapították, hogy száz 16—17 éves leány közül egy is alig tudott írni-olvasni. A gyárakban foglalkozta­tott gyermekek között ezerszámra voltak ilyen esetek. Ezerszámra találtak ilyen gyerekeket, akiket kihallgatott ez a bizottság. Ebben a bizottságban anglikán és komformista papok voltak, (Jánossy Gábor: Mikor volt ez?) 1840 körül. (Jánossy Gábor: Száz évvel ez­előtt!) Mindjárt rátérek a magyar állapotokra, itt sem találni különb dolgokat. Kihallgatták a gyermekeket, hogy ki volt Mózes, ki volt Jézus, kik voltak a szentek. Ezekről a gyer­mekeknek fogalmuk sem volt. De hogy ki volt ez vagy amaz a híres rablóvezér, azt tudták s azok élettörténetét kitűnően ismerték. (Krisz­tián Imre: Most meg Oroszországban Marx életét ismerik!) Mélyen t. képviselőtársam, né­melykor jobb volna, ha nem szólna. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Malasits Géza: Ezek a lelketlen rabszolga­tartók mesélőket vettek fel és amikor a munka­padok mellett százszámra dolgoztak a gyere­kek, s végezték apró kézimunkájukat, amelyek a textilgyárban adódnak, a gombolyítást és a maradékok legombolyítását, akkor, hogy a gye­rekek a fáradtságtól el ne aludjanak, rablótör­ténetet meséltek nekik. Ma megváltozott a vi­lág, ma nem mesélőket, hanem rádiót állíta­nak be, hogy a 11—12, órai munkaidő mellett agyoncsigázott munkás el ne aludjék. (Jánossy Gábor: Most munkáskormány van Angliában!) A bizottság jelentései egyébként megjelentek Engels világhírű művében, az angol munkások helyzetéről szóló könyvében. Az eredmény az lett, hogy az angol kormány belátta, hogy ezek ellen az állapotok ellen törvényes védel­met alig tud nyújtani a munkásságnak, mert bevezették ugyan a 10 órai munkaidőt, de a kapitalisták ki tudták vinni, hogy ez a 10 órai munkaidő azonban nem vonatkozik azokra,, akik a gyárakban kapnak lakást és élelmezést. Minthogy az ifjú munkások, serdületlen lányok fi. ülése 1930 április 11-én, pénteken. és fiúk a gyárakban kaptak lakást és élelme^ zést, ennélfogva a 10 órai munkaidő rájuk nem vonatkozott. Az angol kormány belátva ezt, fokozatosan szabaddá • tette a munkások szer­vezkedését és a munkások szervezkedése, az az önsegély, amelyet a szervezkedés ereje nyújt, akadályozta meg a kapitalisták további rabló­gazdálkodását. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztas­sék a parlamentáris kifejezések mellett ma­radni. Malasits Géza: T. Képviselőház, semmiféle törvény nem tudja a munkást a kizsákmányo­lástól, bérének leszállításától, munkaidejének felemelésétől annyira megvédeni, mint a szer­vezkedés, az az önsegély, amelyet neki a szer­vezkedés nyújt. Ami mármost a túloldal által, különösen a kisgazdaközönség, a kisgazdák képviselői által annyiszor aposztrofált szakszervezeteket illeti, Magyarországon a nyomdász szakszervezet már a múlt század 60-as éveiben megvolt. Ez volt már akkor is a legfejlettebb szervezet. A többi országos szervezet, amint a kormány lehetővé tette az országos szervezkedést, körülbelül 28 évvel ezelőtt, már hozzálátott a legalacsonyabb munkabérek megállapításához. Amikor ennek megvolt a lehetősége, amikor a gazdasági vi­szonyok erre alkalmasak voltak, a munkások egymásután kötöttek egész iparágakra vonat­kozó megállapodásokat, amely megállapodások­ban pontokba van foglalva az a legkisebb munkabér, melyet ebben a szakmában fizetni kell. Ilyen megállapodások pl. a grafikai ipar­ban évtizedek óta fennállanak s a magyar grafikai ipar nemhogy tönkrement volna, ha­nem, merem állítani, hogy az Összes magyar iparágak között a legelső helyet foglalja el munkateljesítmény, munkaszépség és egyéb te­kintetben. Ilyen megállapodások voltak a la­katosiparban, a bádogos- és szerelőiparban, a rézművesiparban, sőt a gyárakban is. 1913-ban én magam kötöttem a Weiss Manfréd-gyárral — amely akkor 10.000 munkást foglalkoztatott — kollektív szerződést, amelyben a leg­kisebb munkabérek megállapítást nyertek. Ha tehát ma a törvényhozás elé hoz a miniszter úr egy törvényjavaslatot a legalacsonyabb munka­bérek megállapításáról, akkor megint azt me­rem mondani,^ hogy ennek a törvényjavaslat­nak lépéscsinálói mi, szocialisták voltunk, akik már 28—30 év előtt^ 'hangoztattuk azt, hogy a kapitalista kizsákmányolás ellen hathatós vé­delmet csak a szervezkedés és a szervezkedés ál­tal kötött megállapítások, kollektív, vagyis társas szerződések nyújtanak, amelyekben a legkisebb munkabér meg van állapítva. T. HázJ Egyébként a legkisebb munkabér megállapítása nem is annyira szocialista köve­telés, mint talán inkább keresztény követelés. Nem kisebb ember, mint Ruskin világhírű mü­vében «Az utolsónak is annyit, mint nekem» című művében egyenesen síkra száll a legala­csonyabb munkabérekért. XIII. Leó pápának, a kereszténypárt által szocialistának nevezett pápának, szociálpolitikai sugalmazója Ketteler mainzi püspök volt, aki, mint .Lassalle kor­társa, a múlt század 60-as éveiben már hangoz­tatta a németországi textilkapitalizmus kizsák­mányolása ellen szolgáló óvszerként a legala­csonyabb munkabérek megállapítását. A legala­csonyabb munkabérek megállapítása humanitá­rius kérdés is és amellett szociálpolitikai kér­dés. Humanitárius kérdés azért, mert alkalmas megóvni az embert embertársainak kapzsisá­gától és kizsákmányolási vágyától; szociális követelés azért, mert a legalacsonyabb munka-

Next

/
Thumbnails
Contents