Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.

Ülésnapok - 1927-381

Az országgyűlés képviselőházának 381. bérek megállapítása lehetetlenné teszi vagy legalább is igyekszik lehetetlenné tenni azt, hogy a munkás a megélhetés életszintje alá süllyedjen, mint ahogy ma Magyarországon — sajnos — a munkásság a megélhetés életszintje alá süllyedt. T. Ház! Amikor ezt a törvényjavaslatot átolvastam, önkénytelenül eszembe jutott az a sok ígéret, amely tíz év óta, különösen a kurzus nászkorában a munkásokkal szemben elhangzott. Akkor még élénk emlékezetében élt a^ kurzus vezéreinek mindaz, amit valamikor Ivetteler, Leó pápa, Windhorst és ezek a nagy német keresztény vezérek összeirkáltak és összebeszéltek a szociális kérdésről. Tíz év előtt a magyar munkásságnak még mennyországot ígért a keresztény kurzus és tíz év alatt sikerült a magyar munkás életét pokollá tenni, mert a legfontosabb hiányzik, ami a munkásságot meg tudná védeni a kapitalista kizsákmányolás ellen. Hiányzik Magyarországon az a szervezkedési szabadság, amelyet az osztrák, német, cseh-szlovák vagy bármely európai államban — az oroszt, olaszt és a magyart kivéve — a munkásság élvez. Itt is az a helyzet, mint Angliában a múlt század negyvenes éveiben; hiába hoznak az urak talán egy jóakaratú felbuzdulás folytán törvényt, amely kimondja, hogy olyan eljárásokat létesít vagy tart fenn a magyar kormány, amelyek lehetővé teszik a legkisebb munkabérek megállapítását olyan iparokban stb. Ennek legelső feltétele az, hogy az önsegély lehetősége meglegyen a kapitalista önzés, a kapitalista kizsákmányolás ellen. A kereskedelemügyi miniszter úr beterjesztett egy ilyen törvényjavaslatot, az urak nagy hozsannával fogadják: íme, egy szociális alkotás. Igaz, hogy nem kerül pénzbe, a kapitalistáknak nem fáj, ha a munkásoknak jól esik, hogy mi róluk gondoskodunk, hát, ám legyen ebből törvény, de ugyanakkor az urak tapsolnak a belügyminiszternek, amikor kapitalista érdekekből akadályozza intézkedéseivel >a munkások szervezkedését. Ne méltóztassék azt mondani, hogy ez politika. Nem, ez nem politika, vagy legalább is nem magasabb politika, hanem szimpla gazdasági politika. A múlt században az angol kormányok azért ellenezték a munkások szervezkedését, mert féltek a forradalomtól és minden sztrájk mögött, mint ezt Bloody Jack, a híres angol író mondotta, ott van a forradalom hidrája, tehát a forradalmat nem szabad felülkerekedni engedni, meg kell akadályozni a munkások szervezkedését. A nagy francia forradalom nagyon messze van tőlünk, a magyar forradalom is, a magyar kormány tehát ezzel nem érvelhet, hanem a 10 év előtti bolsevista kísérletet használja fel ürügyül arra, hogy a munkások szervezkedését lehetetlenné tegye, vagy legalább is törekedjék lehetetlenné tenni és azt mondja, hogy hiszen jogosulta munkásságnak az a törekvése, hogy emberséges béreket kapjon, elismerem a jogosultságát a munkásság azon törekvésének, hogy a legkisebb bérek megállapíttassanak, de nem engedhető meg a szervezkedés, mert ez — így meg úgy — kommunista veszedelem- De akkor miért nem engedik meg a keresztényszocialisták szervezkedését*? A keresztényszocialista munkásokat a szervezkedésért éppúgy üldözik, mint • a szociáldemokrata szakszervezeteket. Dunántúlon egy pár keresztényszocialista szakszervezet megpróbálkozott a kőbányamunkások megszervezésével: alaposan megütötték a sarkukat, hamarosan megismerték a keresztény szervezet testvérei, hogy mi az a híres magyar közigazgaülése 1930 április 11-én, pénteken. 5 tás, nagyon hamar megismerték a szolgabíró úr recsegő hangját és a csendőrőrmester úr kemény öklét és ez nemcsak Dunántúlon, hanem egész Magyarországon így van. Itt van például a miniszter úr által anynyira hangsúlyozott gyufagyártás. A svéd gyufa-kar teli, Kreuger úr kitűnő üzlete, mar tíz milliót vitt ki az országból. Annakidején a miniszter úr felállott és azt mondotta: már csak azért is jobb, hogy egy kézben legyen a gyufagyártás, mert akkor a kormány jobban tudja szociálpolitikai szempontból a gyufagyárakat ellenőrizni. Azóta egy gyufagyár sem alakult s a meglevők talán még brutálisabban zsákmányolják ki a munkásokat, mint az azelőtti gyufagyárak, de hogy a miniszter úr valamit is kiküldött volna a gyufagyárakban dolgozó — hangsúlyozottan mondom — keresztény munkásnők és gyermekek szociálpolitikai helyzetének felülvizsgálására, erről a krónika hallgat, de hiszen nem is volna személyzet hozzá. Legalább is tartüffösködésnek kell tartani, hogy hoznak törvényjavaslatot a legalacsonyabb munkabérek megállapításáról s ugyanakkor lehetetlenné teszik a munkások szervezkedését, és azt, hogy a munkás szervezetekben védekezzék legdrágább kincsének, munkaerejének túlzott igénybevétele és kizsákmányolása ellen. Magyarországon nagyon ellentétes fogalmak uralkodnak a munkáskérdést illetőleg. Most napok óta folyik a Jogászegyletben egy ankét, hogy miképpen lehetne a belső tőkét gyűjteni. Azt hangoztatják, hogy az ország közgazdasági helyzetén rendkívül sokat segítene, ha a tőke-akkumuláció, a tőkegyűjtés kissé erős*bb tempóban menne s ugyanakkor majdnem ugyanazok az urak, megspékelve pár mágnással, minden alkalmat felhasználnak arra, hogy elsírják bánatukat azon, hogy a cselédek selyemharisnyát viselnek, a mesterlegények lakkcipőbén járnak... Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a tárgynál maradni. Malasits Géza: A tárgynál vagyok. Elnök: Amit a képviselő úr fejteget, az nem tartozik a tárgyhoz. Malasits Géza: Nem lehet tőkét sryüjteni ugyanakkor, amikor minden törekvés arra irányul, hogy leszorítsák a munkabéreket. Ha tehát a legkisebb munkabérek megállapításáról tárgyalunk, akkor tisztázni kell azt az egész területet, amelyen mozogni vagyunk kénytelenek ennél a törvényjavaslatnál. Ismétlem, Magyarországon az az általános hivatalos- felfogás, hogy lefelé alacsony munkabérek legyenek. Ezzel szemben Angliában a fogyasztói válság és a munkanélküliség megszüntetésére nem kisebb ember, mint a konzervatív Churchill volt pénzügyminiszter tett javaslatot. Szerinte az egyetlen lehetőség a válság megszüntetésére és a munkanélküliség leküzdésére az egyéni munkabérek emelése, amiáltal a fogyasztóképesség emelkedik. Nálunk Magyarországon a felfogás az, hogy minél kisebb a munkabér, annál kevesebbet ficánkol a munkás, majd elmegy a kedve attól, hogy mégegyszer kommunista legyen, s az urak boldogan bólintanak rá. Másfelől viszont sírnak és panaszkodnak azon, hogy nincs belső fogyasztás és nincs belső tőkegyűjtés. T. Képviselőház! Engedjék meg, hogy pár számmal igazoljam, hogyan állunk ezen a téren. Ausztria demokratikus ország, ahol a legalacsonyabb munkabérek, ha nem is hivata-