Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.

Ülésnapok - 1927-382

Az országgyűlés képviselőházának 38 Csak egyei akarok még itt elmondani, a kultusztárcának túlságos költségvetésével kapcsolatban. A kultuszminiszter úr, valahányszor a képviselőházban jelen van és valaki az ő kulturprogiiammját ebben az irányban támadja (Friedrich István: Soha sem támadja őt .senki! — Derültség.) és azt mondja, hogy a kultuszkiadások aránya túlságosan nagy nz állami költségvetéshez iképest, az embert majdnem azokkal a szavakkal illeti, hogy aki ilyet állít, az destruktív, az a magyar kultúrának ellensége. Nem abban találom a magyar kultúrát, hogy 15—20.000 egyetemet végzett proletárunk legyen évenkint, hanem abban, hogy népünk a falun vasárnap jó ruhában, jó csizmáiban olvashassa az újságját és megelégedett arccal nézhesse azokat, akik a városból kijönnek és akiiken látszik a minidenféle jövedelmükbői szerzett jólét. Fel kell említenem az egyetemi tanárok létszámát Békében Magyarországon volt 196 egyetemi tanár, ma 343 egyetemi tanár van. (Friedrich István: Ez a többtermelés! Ez egy kicsit sok!) Ennek <az országnak akkor 20 millió lakosa volt és költségvetése alig 300 millióval volt több, mint a mai Magyarország költségvetése. A mai Magyarország ezt a nagyarányú kultúrprognammot, kulturális berendezkedést nem bírja el. (Griger Miklós: Van olyan egyetemi tanár, akinek öt hallgatója van!) En olyat is tudok, akinek kettő van és az egyiket fizeti, hogy járjon előadásra. (Mozgás. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Végre a hallgató 'is" keres!) Bocsánatot kérek, nem vagyok ellensége a kultúrának, a saját zsebemből is áldoztam a kultúrára és hajlandó vagyok ezután is áldozni, de amikor az ország ilyen helyzetben van, akkor a kulturális kiadásoknál nagyobb megtakarítást kellene elérni, különös tekintettel arra, hogy a kulturális kiadások nagyrésze a községeket sújtja, míg békében nem őket sújtotta. A tanítók nyugdíját ugyanis most már a községek fizetik, egy tanítónál pedig ez egy évben 450—480 pengőt tesz ki. Nagyobb községekben, ahol több nyugdíjas tanító van, a községek nem bírják ezt a terhet. (Rassay Károly: Váltóra építenek iskolát!) Beszédem elején megemlítettem, hogy nagyon jól tudom, hogy a pénzügyminiszter úr jó szándékkal le akarta faragni a költségvetést, de ez nem sikerült neki. Minthogy én 5%-ot tartottam annak a minimális összegnek, ameddig a csökkentés terén el kell menni, ezért sajnálatomra, nem vagyok abban a helyzetben, hogy a költségvetést elfogadjam, (Helyeslés a balközépen.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Griger Miklós! Griger Miklós: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Felszólalásomban tisztán azzal a kérdéssel kívánok foglalkozni, érvényesül-e és milyen mértékben érvényesül a költségvetésben a takarékosság gondolata és nyujt-e kellő erkölcsi alapot arra, hog" a költségvetési törvényjavaslatot elfogadjam. Mindenekelőtt megállapítom, hogy évek óta ez az első költségvetés, amely nem mutat emelkedő tendenciát. Hiába volt a törvényhozás és a nagy nyilvánosság intelme és kritikája az állandóan emelkedő állami kiadásokkal szemben, a költségvetés évről-évre emelkedett. Azért elvitathatatlan érdeme a pénzügyminiszter úrnak, hogy azt a kiadási iramot, amely előbb-utóbb — s inkább előbb, mint utóbb — feltétlenül katasztrófához vezetett volna, megállította, sőt némi kiadáscsökkenést is elért. Ez mint tény különösen a mai viszonyaink KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ. XXVII, '. ülése 1980 április 29-én, kedden. 55 között nagy jelentőségű, mert kétségtelen, hogy az a 30 "5 millió pengős megtakarítás komoly elhatározásnak és küzdelmes munkának eredménye, s egészen bizonyos, hogy_ a pénzügyminiszter úrnak e 3'6%-os apasztás érdekében is a költségvetés porondján kemény harcot kellett vívnia minisztertársaival. (Ügy van! Ügy van!) A helyzet ugyanis az, hogy minél nagyobb ambícióval és buzgalommai látja el egy-egy miniszter a gondjaira bízott ügykört, annád nagyobb pénzügyi igénnyel lép fel a pénzügyminiszterrel szemben, hogy fejleszthesse a tárcája körébe tartozó intézményeket, s terveit és programmját realizálhassa. Éppen azért természetes, hogy ilyen körülmények között nem könnyű és nem irigylésreméltó a pénzügyminiszternek ama feladata, hogy ezen önmagukban helyes vagy legalább is jóakaratból fakadó igényeket az államháztartás lehetőségeihez idomítsa. Megengedem ugyan, hogy az egyes minisztériumok eme alkotásvágyát, terjeszkedési hajlandóságát, amely úgyszólván természetrajzukhoz tartozik, ama tapasztalat is éleszti, hogy — elég baj, de így van, — egy-egy minisztériumnak a tekintélyét nálunk kifelé nem annak belső tartalma és jelentősége szokta megadni, hanem költségvetésének keretei. Minél nagyobb egy-egy minisztériumnak a költségvetése, annál hatalmasabb kormányzati ágnak szokták tekinteni, és azért indokolt ama feltevés, hogy sok felesleges vágy legalább nem időszerű kiadásnak ez a helytelen közfelfogás is egyik indoka és magyarázata. T. Ház! Ha figyelembe vesszük az egyes minisztériumoknak akár ügyszeretetből, akár hiúságból eredő eme terjeszkedési vágyát, ha megfontoljuk, hogy az egyik év költségvetése túlnyomórészt kényszerű folyománya az előző évi költségvetésnek, és főleg ha tekintetbe vesszük, hogy az előző költségvetési évek előirányzatai évről-évre következetesen 100 milliós. 15—20%-os emelkedést tüntettek fel, feltétlenül érdeméül kell betudnunk a pénzügyminiszter úrnak^hotgy a költségvetés restringálása felé komoly és határozott lépést tett. (Ügy van! Úgy van!) T. Ház! Amikor az elért igen szerény megtakarítást is — az előző évek tapasztalatai után — mint nagy jelentőségű tényt elismerem, nem habozom kijelenteni, hogy ezt az aránylag csekély összeget keveslem s annál nyomatékosabban, minél indokoltabb a legmesszebbmenő takarékosság. Erre pedig- rávilágít maga a pénzügyminiszteri expozé. Azok az adatok ugyanis, melyeket az állami bevételek alakulásáról, az adóbevételek csökkenő irányzatáról — a költségvetésben ugyanis az előző évnek költségvetési előirányzatával szemben a közterhéknek 26-3 millió pengőre rúgó csökkentése van előirányozva — és főleg azokról a bevételi ágazatokról felhozott, amelyek a gazdasági prosperitás megítélésére alkalmasak, azt bizonyítják, hogy az állami nénzügvek helyzete kedvezőtlenül kezd alakulni és alkalmasak arra, hogy igen komoly megfontolásra indítsák az egyes kormányzati ágakat. Sajnos azonban, ennek igen kevés^ bizonyítékát látjuk, mi az említett okokon kívül ama lélektani tényben is leli magyarázatát, hoer a szokás második természetté válik, hogy mennél mélyebb gyökeret ver egy szenvedély az emberi szívben, annál nehezebb attól szabadulni. Már Dédie nálunk az ország kormányzatában a költekezésre, a pazarlásra való hajlam már egy évtizede tart. és így meggyökeresedett. Éppen ama időkben, amikor a legjobban 9