Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.

Ülésnapok - 1927-389

390 Az országgyűlés képviselőházának 389. ülése 1930 május 9-én, pénteken. annyira túl van terhelve, minden korlátozás nélkül lehet dolgoztatni. A költségvetésből továbbá azt kell tapasztalnom, hogy a kereskedelemügyi minisztérium hatásköre túl van terhelve. Azt hiszem, — ahogy ezt már a népjóléti tárcánál Kabók képviselőtársam említette — helyesebb volna, ha a hatáskörnek azt a részét, amely az iparra vonatkozik, tehát a munka- és ipari ügyeket kihasítanák a kereskedelemügyi minisztériumból és a népjóléti tárcához csatolnák. Ezt nem azért mondom, mintha azt hinném, hogy a népjóléti minisztériflimbiaa:* jobban értenek hozzá, mint a kereskedelemügyi minisztériumban. Én a tisztviselői kart sem az egyik, sem a másik minisztériumban bántani nem akarom, nem tudom azonban, hogyan van az, hogy éppen a kereskedelemügyi tárcának van az a pechje, hogy folytonosan gazdát cserél. (Kabók Lajos: Peches egy tárca ez! — Jánossy Gábor: Mi az a pech magyarul!!) Jön egy új miniszter s akkor azok a munkálatok, -amelyek ott már majdnem megérettek a végrehajtásra, megakadnak, nem lehet őket elintézni, mert az új miniszternek, ugyebár, újból el kell hogy referálja a referens, miről van itt sző. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Aszerint vándoroljon az ügykör, hogy mennyi ideig miniszter valaki?) Tudom, hogy vannak olyan ügyek, amelyeket már a miniszter úr elődeinek beterjesztettek és azok nem tudnak megérni, nem tudom miért. (Jánossy Gábor: Az idő megérleli őket!) Valószínűleg azért, mert a tisztviselői kar új gazdát kapott s mivel lehet, hogy — ami természetes — az egyéni felfogások nem egyformák. (Kabók Lajos: Mire megismeri az összes ügyeket, addigra elmegy! — Erdélyi Aladár: Máskor meg mindig változást kérnek! — Jánossy Gábor: Ott minden baj! — Kabók Lajos: Ott a baj! Itt nincs baj!) Rendszerváltozást kíván az ellenzék, nem személyi változásokat. Mi szociáldemokraták nem a személyek ellen, csak a rendszer ellen küzdünk. Természetesen, ha az illető személy ragaszkodik ahhoz a rendszerhez, amelyet^ mi támadunk, akkor nem mi vagyunk a hibásak, lianem azok, akik a rendszerhez ragaszkodnak, amely sehogy sem akar beválni, bár már elég régen gyakorolják. Az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr azon a tanácskozáson említést tett róla, hogy a tanonckérdésben egy bizonyos változás, egy bizonyos reform fog jönni. Erre nézve is van már nekünk egy beadványunk és sehogy sem akar a reform megszületni. Hát a kereskedelemügyi miniszter úr, vagy a t. Képviselőház rendben találja és megengedhetőnek tartja, hogy vannak kizsákmányoló egyének, akik ha szakemberek is, csupán tanoncokkal dolgoznak, kihasználják a tanoncot a négy éven keresztül és a felszabadításnál mindig az utcára teszik őket, mert szennykonburreneiájukat csak úgy tudják vinni, hogy olcsóbb munkaerővel, tehát tanonccal dolgoznak, szakmunkásra és segédre azonban nincsen szükségük! Tapasztaljuk, hogy olyan szakmákban is, amelyek higiénikus szempontból káros hatásúak, az illetők serdülő fiatal leányokkal, jóformán gyermekekkel dolgoznak, s azokat, ha felszabadulnak, miután csak tanulóleányra van szükségük, elbocsátják, az utcára eresztik őket, akik azután sehol másutt foglalkozást, alkalmazást nem találnak. Hát igen t. miniszter úr, aki éppúgy, mint igen t. társai, azt mondják, hogy jöjjön az ellenzék gondolatokkal, tervekkel, én pl. ebben a dologban azt ajánlanám az igen t. miniszter úrnak, hogy állami tanműhelyeket tartson fenn; tessék a magáiparosoktól a tanoncokat elvenni és a szükséghez képest a különböző szakmákban elosztani. Akkor be fog következni az, hogy nem lesz az az eset, hogy az egyik szakmánál nincsen tanonc és kevés a munkás, a másik szakmánál pedig a tanoncok túltengő számban vannak. Tessék állami tanüzemet létesíteni, akkor ezek a tanoncok legalább rendes kiképzést fognak nyerni. De ha ezt sem a miniszter úr, sem az igen t. többség nem haljandó elfogadni... (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Nem!) Ezt úgyis tudom. (Erdélyi Aladár: Olyat küldjünk nyomdásznak, akinek ahhoz nincs kedve? Igazság ez? — Kabók Lajos: Nem értették a képviselő urak! Nem ezt mondta!)^Azt mondtam, hogy a szükséghez képest osszák el ezeket az ifjakat ahhoz a szakmához, amely szakma iránt hajlandóságot (mutatnak. (Erdélyi Aladár: Ezt nem hallottam! — Kabók Lajos: Nem jó, ha mindenki tanár lesz; ügyvédnek is, mérnöknek is kell lenni! Az iparban is így van!) Ha a miniszter úr ezt nem fogadja el, azt legalább elfogadhatja, hogy ia tanonckérdést valamiképpen szabályozza, hogy ne lehessen őket kizsákmányolni, (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Ebben igaza van!) hogy ne lehessen ezen az alapon szennykonkurrenciát űzni. Más ezekben a beadványokban nincs, csak ezt kérjük és hogy ne betanított, hanem kitanult munkások alkalmaztassanak, akik munkakönyv felett rendelkeznek. (Erdélyi Aladár: Inkább megtanítva legyen, mit kitanítva! — Kabók Lajos: így is jó, meg úgy is jó!) Itt disztingválni kell. Ez nem mindegy, talán németül jobban meg lehet ezt mondani: angelehrt! (Erdélyi Aladár: Csak magyarul kell tudni és akkor nagyon jól meg lehet mondani magyarul is!) Nem lehet máskép mondani, mint így: betanított. De nem azon múlik, hogy hogyan lehet mondani, hanem azon múlik, hogy vissza ne élhessenek vele és ne legyen éppen az állam az, amely ezzel visszaél, mert nem tudom megérteni, hogy amit a. magánüzem elbír és meg tud fizetni, az állam miért nem tud megfizetni. Éppen pont a Máv.-nyomdában és a Postatakarékpénztár nyomdájában kell, hogy ilyen munkásokkal dolgozzanak?! (Bárdos Ferenc: Tanulatlan munkásokat alkalmaznak a szakmában. — Kabók Lajos: így olcsóbb, — Bárdos Ferenc: De rosszabb munkát csinálnak!) Nem tudom azt mondani, hogy olcsóbb, talán a nagy protekciók érvényesülnek és ezért alkalmazzák ezeket rendes munkás mellőzésével. (Bárdos Ferenc: A munka minőségének rovására.) A költségvetés indokolása kisiparról és háziiparról beszél, olyan értelemben, hogy ez az a két ágazat, amelyet a kereskedelemügyi minisztérium van hivatva alátámasztani és ezeknek boldogulását a lehetőség szerint előmozdítani. Már említettem, hogy az első lépés megtörtént azzal, hogy 50.000 pengőt szubvencióképpen fog a kereskedelemügyi miniszter úr a Háziipar Szövetségnek nyújtani, abban a reményben, hogy a kisipar fellendülése anniak alapján bekövetkezik, hogy most már van egy Országos Ipartanácsunk is, s ennek alapján a kisipar meg fogja találni azt, 'amire vágyakozik. Van Országos Ipartanács, takarékossági bizottság és más bizottságok is vannak, és nem vesszük észre azt, hogy ezek a tanácsok vagy bizottságok valahol is, bármely téren is olyan működést tudnának kifejteni, hogy azok tényleg a helyzetnek javulását valahol is alá tudnák támasztani, és pedig azért nem, mert nincs meg az. a hatáskörük, amelyet az, ilyen bizottságoknak, vagy tanácsoknak adni kel-