Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.

Ülésnapok - 1927-389

388 Az országgyűlés képviselőházának $89. ülése 1930 május 9-én, pénteken. mert anyagi eszközeink nagyon korlátozottak, hála Istennek .azonban valami már mégis történik. Történik annyi, hogy a bekötő utakról szó van. Göcsej a török hódoltság alatt sok török portyázót visszavert, és a főutak mellől a községek mind bemenekültek az erdőkbe, a hegyek-doímbak közé. Azok a községek most is ott vannak, a főút megmaradt, de ezeknek a községeknek bekötő utaik nincsenek. Azt hiszem, hogy a törvényhatósági úthálózat hosszához képest percentuális számban kifejezve, ennek a vidéknek van a legtöbb bekötő útra szüksége. A helyzetet megnehezíti az is, hogy a községek kicsinyek, szegények, az egész vidék elhanyagolt és nyomorult. ÍGaal Gaston: Pedig de szép vidék!) Én ebben a tekintetben köszönetemhez, amelyet a kereskedelemügyi miniszter úrnak itt kifejezek, még csak egy kérést csatolok hozzá: bis dat, qui cito dat, adj Uram Isten, de mindjárt, mert nemcsak utakra van szükségünk, hanem azoknak a nyomorult embereknek munkára is szükségük van. (Ügy van! Ügy van!) r A munkanélküliség kérdéséhez még csak egy pár szót. Ha a munkanélküliség okait keressük, kutatjuk, nagyon könnyen meg is találhatjuk általános frázisokban. En az egyik okra vagyok bátor rámutatni. Van itt egy nagyon tetszetős jelszó, amelyet azután rettenetes gyorsasággal szeretnek is a kormányférfiak és a pártok végrehajtani. En, habár talán annak a vádnak teszem ki magamat, hogy nem vagyok modern ember, a -racionalizálás túlságos gyors tempóban való végrehajtásának nem vagyok híve. En a munkanélküliség egyik okát a .racionalizálások túlságos gyors f menetében látom. (Zaj.) Nálunk a racionalizálás két, vagy három gyár egyesítésében jelentkezik. Kétségtelen dolog, hogy a mi közgazdasági életünkben nem olyan rettenetes nagy tényező ez, de tessék megnézni Amerikát, ahol feltétlenül^ a tőkekoncentrációnak, a túlságos racionalizálásnak következménye a munkanélküliek számának óriási szaporodása, ennélfogva gondolkodóba kell, hogy ejtsen bennünket az a körülmény, mielőtt még megkapjuk onnét ezt a hullámot. A túlhajtott racionalizálás semmi körülmények között sem haszon, éppúgy, mint a nagyon alacsony munkabér sem áldás a közgazdasági életre. (Kabók Lajos: Pedig nálunk nagyon alacsonyak!) Az a politikai irány jogosult tehát, amely olyan gazdasági helyzetet akar és tud teremteni, hogy a munkaadó megfizethesse a magasabb munkabért, a munkás pedig meg tudjon élni abból a munlcaibérből, amelyet megkap. Mert ma a helyzet az, hogy szegényedik a munkaadó és szegényedik a munkás is. Pl. a mezőgazdaság nem tud magasabb munkabért fizetni, mert tönkremegy, és a munkás nem tud megélni a maga munkabéréből. Hiszen addig, amíg legalább az egyik vagy a másik gazdagodott, szerzett, megélt, exisztált, valamely indoka volt a gazdasági helyzetnek, de ma mindkét (felet ezek a szerencsétlen munkabérviszonyok sújtják. iSok témám volna, de még csak egyet volnék bátor a kereskedelemügyi miniszter úr figyelmébe ajánlani. Gaal Gaston t. képviselőtársam itt felhozta azt, hogy igenis a külföldről belhozott fának a fuvardíja Budapestig olcsóbb, mint a Magyarországról Budapestre hozott fa fuvardíja. (Sándor Pál: Es karteliben vannak!) Akkor ezt nagyon sokan tagadásba vették. Konkrét adatokkal is tudok szolgálni. DélZalából, az én kerületemből egy vagon fának, akár műfának, akár tűzifának fuvardíja Budapestig több, mintha azt a fát Banjalukából hoznák. (Mozgás.) A vicinális vasút surtax-a, többtarifája jelentkezik itten. Lehet, hogy ezt a Máv.-nak * vagy a vicinális vasútnak az üzemviteli szempontjai indokolják. Ilyen kis országban azonban közgazdaságilag ezt a tölblbtarifát komolyan indokolni nem lehet. Tudom azt is, hogy ezeknek a többtarifáknak kiküszöbölése a Máv.nak pénzébe és áldozatába kerülne. Mély tisztelettel kérem a kereskedelemügyi miniszter urat, legyen szíves ezt a kérdést megvizsgálni. Leszegezem, hogy az én adatom még abból az időből származik, amikor a kereskedelemügyi miniszter úr eloldj e ankétet tartott a minisztériumban. Azóta ezeket az adatokat nem revideáltam, két évvel ezelőtt azonban ezek az adatok számszerűleg kimutathatóan megállottak. Be kell fejeznem beszéjdlemet. A költségvetéseket — ezt már elmondottam egyszer, engedjék meg, hogy még egyszer felújítsam — háromféle klauzulával szokás elfogadni. Az egyik azt mondja, hogy bizalomból elfogadom, a másik, miután jól megkritizálta a költségvetést, azt mondja, abban a reményben, hogy majd ez így és így lesz^ elfogadom. Az egyik a bizalmi klauzula, a másik a reménybeli klauzula. Gaal Gaston igen t. képviselőtársaim azt mondja, elfogadom azért, mert az országnak van reá szüksége. Én pedig elfogadom azért, mert ezek mellett még arról is meg vagyok győződlve, hogy az országnak ebből a költségvetéséből és ennek végrehajtásából haszna lesz. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik

1

? Esztergályos János jegyző: Eothenstein Mór! Rothenstein Mór: T. Képviselőház! Előttem szólott Csák Károly t. képviselőtársam az imént igen érdekes beszédet mondott. Többek között azt mondotta, (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) hogy a mai súlyos gazdasági helyzet azt mutatja, hogy valahol az organizációban hiba van. Csak nem tudja megmondani, hogy ez a hiba hol van, különösen azért nem, mert azt látja, hogy nemcsak nálunk Magyarországon áll fenn ez a súlyos gazdasági helyzet, hanem szerte az egész világon is. Erről lehet vitatkozni. Én azt mondom, hogy az egész világon, különösen Közép-Eurpában súlyos a gazdasági helyzet, a különbség csak abban a tekintetben van, hogy nálunk a kormányzati rendszer olyan, amely valami csodától várjf., hogy a helyzet meg fog változni a javulás irányában, holott másutt a kormányzati rendszerek azon vannak, hogy ezen a súlyos helyzeten a lehetőség szerint könnyítéseket eszközölhessenek. Nálunk, ha a most tárgyalás alatt álló kereskedelemügyi költségvetést nézzük és tanulmány ózzuk, nem lehet, amint Csák Károly igen t. képviselőtársam teszi, köszönetet mondani a kereskedelemügyi miniszternek, mert ha az indokolásban azt olvasom, hogy »az iparfelügyelet, az ipari és kereskedelmi szakoktatás címek előirányzatát az előző évivel szemben összesen 1,000.250 pengővel apasztottam« és ezzel szemben végeredményben a tárca 136.000 pengővel emelkedik, akkor nekem azt kell megállapítanom, hogy az a miniszter, aki ilyen költségvetést a kereskedelemügyi tárcánál állít fel, nem áll feladatának magaslatán. Mert az rendben van, hogy általában az a jelszó, hogy takarékoskodni kell. Nem szabad azonban olyan tételnél takarékoskodni, ahol eddig sem volt elegendő az az összeg, amely elő volt irányozva, az iparfelügyelet, az ipari szakoktatás terén. Bocsánatot kérek, a muitévi költségvetés tárgyalása alkalmával arról be-