Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.

Ülésnapok - 1927-389

Az országgyűlés képviselőházának 389. sem más, mint a gazdasági életbe való állami belenyúlás és beleavatkozás. A feltétlen szab ad verseny ideje lejárt, mert hiszen tulajdonképpen a szabadversenynyel sem boldogultunk; a kartellek, trösztök, konszernek, ezek a nagy tőkés alakulatok, egyenesen a szabadverseny kijátszására és mellőzésére alakult intézmények. (Gaal Gaston: Igen, mert a vámpolitika lehetővé teszi!) Leszek bátor erre is egy pár szóval kitérni. (Gaal Gaston: Szeretném látni, mit csinálnak, ha a vámok útján megrendszabályoznák őket! — Ügy van! Ügy van! balfelől.) Vámok, adótörvények, tarifa — ez a három eszköz az, amely a kartellek megrendszabályozására legjobban alkalmas. Sajnos, nines időm arra, hogy erről hosszasabban beszéljek. Csak azt akarom megemlíteni, hogy általánosságban mit tartok az állami beavatkozás rendszeréről. Kis közületekben, kis területen a szabadverseny elvének feltétlen érvényesülése lehetetlenség. Állami belenyúlás telhát kell, különösen nálunk, mert hiszen egy védővámokkal körülvett apró agrár állam úgyszólván a kartellek melegágya. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Az államnak tehát bele kell nyúlnia, azonban a túlhajtott korlátozás a gazdasági élet terein szintén nagyon veszedelmes. Azt a határvonalat megvonni elméletileg, hogy meddig terjedhet az állami beavatkozás és hol kell annak végződnie, lehetetlen. In concreto azonban igenis, lehetséges, és ez a kormányzati bölcseség feladata. Ha általánosságban akarom a mostani helyzetet jellemezni, akkor azt mondom, hogy több szabad mozgást kérünk. Most már sok indoka a nagy megkötöttségnek eltűnt, így tehát annyival több szabad mozgás, igenis, engedhető a gazdasági élet terein. A védvámról is akartam valamit mondani, azonban Gaal Gaston igen t. képviselőtársam megelőzött annyiban, hogy azt mondta, hogy védővámokkal és vámtarifával, a vámok felfüggesztésével és vámegyezményekkel kartelleket meg lehet rendszabalyozni. Ez lett volna az én végső konklúzióm is, ennélfogva ezt most mellőzöm. T. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy egy pár szót szóljak az iparpártolásról, (Halljuk! Halljuk!) mert itt a t. Ház előtt megemlékeztek a magyar ipar pártolásáról. A védegyletektől a Tulipánig méltóztassék a magyar iparpártolás szomorú történetére visszagondolni. Hogy menynyire szervezetlen, mennyire képtelen ez a szerencsétlen magyar társadalom arra, hogy saját érdekeit belássa és keresztül is forszírozza, legjobban bizonyítják ezek a kicsúzott mozgalmak, amelyekről Deák Ferenc mondotta a védegyleti gyűlésen már 1841-<ben Szentgróton, hogy ne higyje senki, hogy egy nemzetet csak a háború viharai sodorhatnak el, van egy dicstelenebb halál is: a nemzeti elsorvadás, vagyis a közelszegényedés. Annyira élén állt akkor ez a kérdés Ausztriával szemben, hogy elszegényedünk, tönkremegyünk abban az esetben, ha a magunk iparát nem pártoljuk, mert az akkori közös vámterület mellett teljesen ki volt téve az ország az ausztriai ipar nyomásának. Es akkor mi lett a Védegylet sorsa? Mindenki tudja: elaludt, elsorvadt. t Akkor következtek tovább a mozgalmak egymásután, s elérkeztünk a Tulipánig, amelyet, uraim, Bécsben gyártottak. (Igaz! Ügy van!) A Tulipán is — sajnos — nagyon dicstelenül hervadt el. A társadalmat illeti e miatt a szemrehányás, mert hiúságokért, apró-cseprő árkülönbÖzeKÉP VISELŐHÁZI NAPLÓ. XXVII. ülése 1930 májüe 9-én^ pénteken. 387 tekert, valami kis jobb minőségért neki külföldi kell, neki szebb és jobb kell. De számolni kell a társadalomnak ezzel az erőtlenségével is, és ha a társadalom maga nem tud arra a magaslatra emelkedni, ihogy megvédje saját érdekeit, akkor állami intézményekkel, jogszabályokkal kell rákényszeríteni, hogy védje meg magát, iparát. (Ügy van! Ügy van!) Ez nem azt jelenti, hogy én minden olyan iparágat, amelynek itt nincs meg a nyersanyaga, védővámokkal feltétlenül istápolni akarok. Itt már könnyebb az elhatárolása elméletileg annak, hogy mit jelentene a védővám az iparpártolás szempontjából. Megvédenék feltétlenül minden olyan ipart, amelynek nyersanyaga itt van, vagy amely félgyártmányok behozatalával is nagy tömegeknek ad kenyeret és munkaalkalmat. Tekintettel kell azonban lenni a másik oldalon arra, hogy Magyarország agrárállam, tehát semmiféle néven nevezendő olyan vámtétélt, mely az agrártermelést sújtja és arra nehezedik, nem tartok helyesnek (Sándor Pál: Pedig csupa olyan van!) Ezt rábízom, t. Ház, a szakértőkre. Az én dolgom az, hogy a magam elvi álláspontját itt leszögezzem, és akkor, ha rákerül a sor a részletes tárgyalásra, s az a szakértő azt fogja mondani, hogy ez a tétel pedig olyan, amely ebbe nem fér bele, elindulok a szakértő után. (Gaal Gaston: Ferenczi Izsó az egyetlen illetékes szakértő ebben az országban!) Elnök: Kérem Gaal Gaston képviselő urat, méltóztassék a közbeszólásoktól tartózkodni. (Sándor Pál: A Házban ilyent nem lehet elintézni!) Kérem a képviselő urakat, ne méltóztassanak folytonos közbeszólásokkal zavarni a szónokot. Csák Károly: T. Ház! Nagyon alárendelt jelentőséget tulajdonítanak a háziiparnak, pedig méltóztassék elhinni, hogy a háziiparnak egyes vidékeken nagyon kicsi, alárendelt öszszegakkel való istápolása egész vidék szegény népének kenyerét adja meg. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Történitek már kísérletek •ebben a vonatkozásban. (Sándor Pál: Teóriában!) Sajnos, történtek iszövetkezetaliapíitások is, amelyek nem váltak he. En legjobban beváltaknak láttam azokat a kísérleteket, amikor az ilyen szövetkezetek egy falu keretében, önzetlen, arravaló emberek vezetése alatt kezdtek dolgozni. A magam kerületében is volt szerencsém kettőt felállítani. Nem nagy dolgok ezek, t. Ház, csak száz pengőkről beszélünk ma még, de azok a száz pengők is pénzt jelentenek abban a szegény községben. Miután nagyon kevés időm van, még csak egy tárggyal tudok foglalkozni, és ez az utak kérdése. Ez engem, mint vidéki embert, mint mezei embert, mint zalai embert és mint délzalai embert fokozottan éfdekel. (Jánossy Gábor: Van-e még több? — Derültség.) Szeretném, ha igen t. Jánossy Gábor barátom körutat csinálna velem, mert akkor, azt hiszem, minden biztatás nélkül is indíttatva érezné magát arra, hogy elszavalja: «Járatlan utakon ki jársz, örömtől idegen!» (Jánossy Gábor: Nem ezt szavalnám el, hanem azt hinném, hogy a kirgiz-pusztákon járok, mert ott is olyan utak vannak!) Elhanyagolt nyomorult vidékei vannak ennek az országnak, és ha a kereskedelemügyi miniszter urat valamiért köszönet illeti, akkor azért szobor fogja megilletni, ha ezeket a nyomorult utakat valamikor megreparálja. Elkezdtünk dolgozni, t. uraim. Az első kapavágások megtörténtek. Tudjuk, hogy nehezen és keservesen tudunk előrehaladni, 64