Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.

Ülésnapok - 1927-389

Az országgyűlés képviselőházának 389. lansággal viseltetem és a kereskedelemügyi tárca költségvetését nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Grieger Miklós jegyző: Csák Károly! Csák Károly: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Azt mondta előttem szólott t. képviselőtársam, hogy a mi gazdasági életünkben beteges tünetek vannak. (Kabók Lajos: Nagyon beteges tünetek!) Kétségtelenül vannak; de vannak az egész világon. Azt nagyon természetesnek találom, hogy pártállásánál fogva ő ezekért SL beteges tünetekért a kormányt teszi felelőssé, én azonban azt állítom, hogy a kormány nem tehet arról, hogy a Golf-áram nyugatról keletre folyik és nem tehet arról, hogy a világ gazdasági rendje a feje tetején áll. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) (Malasits Géza: Arról tehet, hogy a kartellek olyan erősek és hogy a foankokrácia olyan veszedelmesen erős! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Csák Károly: Patologikus jelenség az is, hogy a társadalom a parlament munkáját eddig meglehetős fásultsággal kísérte. (Malasits Géza: A nyílt választások eredménye!) Letargia, lemondás, reménytelenség van mindenütt. Ez letagadhatatlan, t. Ház! (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mintha a politikázással annyit foglalkozott nemzet végleg elvesztette volna politikai érzékét. Ügy érzem azonban, hogy most tele van a levegő is feszültséggel, várakozással. (Reischl Richárd: Kölcsönreménnyel.) Csakhogy t. Ház, az a feszültség és az a várakozás nem azért van, mert az ország népe azt várja, hoigy mi mit mondunk el egymásnak, — a szó szoros értelmében véve egymásnak, akik itt jelen vagyunk, mert valahogy a társadalommal való kapcsolatunkat kétségtelenül elvesztettük, (Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Ez igaz! — Jánossy Gábor: Már aki! Az enyém megvan!) — hanem azért, mert várja a párisi egyezmények törvénybe iktatását és arra a kérdésre akar választ kapni, hogy vájjon az a mi helyzetünket mennyiben változtatja meg és milyen befolyással lesz a mi gazdasági s belső és külső politikai életünkre. Csak egymásnak beszélünk, mert hiszen még a sajtó útján sem várhatjuk azt, hogy azok, amiket itt elmondunk, kifelé hassanak. Mert ha egyáltalán össze lehetne hasonlítani a kettőt, akkor azt mondhatnám, hogy a napisajtó közleményei épp olyan szürkék, anint egy ilyen délutáni ülésnek unalmas hangulata. (Ügy van! Ügy van! — Jánossy Gábor: Nem unalmas! En nem unatkozon! — Zaj.) Egyelőre tehát igazán nem fontos, még belpolitikai szempontból sem nagyon fontos, hogy mit mondunk most a költségvetés vitája során. Házszabályaink is gondoskodnak egyébként arról, hogy valami túlságos sokat ne beszélhessünk. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Jánossy Gábor: Az nem nagy baj! — Rothenstein Mór: ön is hozzájárult ezekhez a házszabályokhoz. — Zaj.) Nekem tehát mindkét ok elég arra, hogy beszédemet lehetőleg szűkre szabjam, hogy egyrészről időt és módot nyújtsak azoknak," akiknek több, okosabb és főleg újabb mondanivalójuk van, mint nekem. (Rothenstein Mór: Ne szerénykedjék!) Köszönöm a megtiszteltetést, amelyből engedje meg, hogy arra következtessek, hogy szívesen meghallgat képviselőtársam, mint ahogy én is szívesen megszoktam önöket hallgatni. Csak az elvi szempontok elhatárolására törekszem, ülése 1930 május 9-én, pénteken. 385 és azt hiszem, hogy a plenáris tárgyalásoknak ez a módja talán jobb és helyesebb is valahogy, mert hiszen sok aprólékos kérdés felvetése és ezeknek az aprólékos kérdéseknek indokolása talán igazán nem használ a parlamenti plenáris tárgyalások súlyának és eredményének. T. Ház! Kétségtelen az, hogy a mi gazdasági organizációnkban valahol hiba van, ez a gazdasági organizmus valahol beteg; beteg nemcsak nálunk, hanem az egész világon. (Reischl Richárd: Zseblázban szenved!) Mert hiszen akkor, amikor az elsőrendű életszükségleti cikkek előállításában kétségtelenül világszerte túlprodukció van, a saját zsírunkban való megfulladás mellett hogyan történhetik meg az, hogy évszázadokon keresztül konzervált vagyonok züllenek szét, hogy a vállalkozás és a munka ma már úgyszólván nem fizeti ki magát és nem lukrativ? (Gaal Gaston: De keletkeznek újak!) így tehát feltétlenül valami betegség, valami kór emészti az egész gazdasági szisztémát, és pedig — ismétlem — nem csak nálunk, Magyarországon, hanem világszerte. (Gaal Gaston: Annak is vannak vámszedői!) Ezt a betegséget a közgazdák úgy hívják, hogy: válság — és törik a fejüket azon, hogy^ termelési válság van-e vagy fogyasztási válság. (Barthos Andor: Értékesítési válság!) Azt hiszem, t. Ház, hogy kár a munkáért és kár a fejtörésért, mert azt, hogy termelési válság van-e, vagy fogyasztási válság, elméleti leg igen szépen el lehet határolni, a gyakorlatban azonban a kettő összefolyik, vagy pedig külön-külön előfordulhat egy és ugyanazon a helyen, előfordulhat különböző termelési ágakban egymás mellett is, az egyiknél a termelési válság, a másiknál a fogyasztási válság. Tehát az elméleti emberek foliánsai, nagyon szép és színes írásai nem igazítanak el bennünket ennek a nagy kérdésnek megoldásában és áttekintésében. Egy tény, az, hogy különösen a háború után ez a válság világszerte mindenütt kiéleződött, hogy az egész világnak gazdasági súlypontja átterelődött Európából Amerikába, most pedig megfordítva annak a folyamatnak nyomai látszanak, hogy az amerikai válság, amely ott kitört, viszont újra végig fog f söpörni egész Európán. (Jánossy Gábor:- Már nálunk nem tud sokat söpörni! — Reischl Richárd: Pedig van sok söpörni való! — Derültség.) Mégsem vagyok azonban hajlandó elhinni azt, hogy mindennek, ami a gazdasági és politikai élet terein történik, vagy nem történik, kizárólag a háború az oka. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy megnyugtassuk magunkat annak ki jelentésével, azzal a frázissal, hogy ez világjelenség, tehát nem tehetünk róla, mert hiszen akkor feküdjünk elébe a száguldó gyorsvonatnak és gázoltassuk el magunkat minden védelem nélkül. A válságnak helyenként más és más oka lehet. Az általános nagy alapokat, különösen a más világnézeti szempontot képviselő pártok, a tőkés termelésben keresik. (Gaal Gaston: Ott van Oroszország!) Van ebben is igazság. De ennek a könnyelmű és nem minden oldalról megvilágított nézetnek a következménye azután egy elkeseredett tőkeellenes hangulat, amely semmi körülmények között sem jogosult. Különösen nem jogos az, hogy ennek a konzekvenciáit valaki elméletileg és a gyakorlati politikára rászabva a végletekig levonja. (Gaal Gaston: Csak uzsoragyűlölet van és ez jogos!) Amikor a Balaton partjain felütötte fejét a fiiloxéra, hetvenhét féle védekező eszközt próV