Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.

Ülésnapok - 1927-389

Az országgyűlés képviselőházának 389 nem rendelkeznek és ezen felül nem tudnak még megfelelői kezeseket is állítani, ebben a kisipari Miéiben nem. részesülhetnek. Ez a nagy réteg tehát semmi hasznát sem látja ennek az intézkedésnek, mert hiszen az előfeltételek nincsenek meg náluk arra, hogy ezt a hitelt meg is tudják szerezni. Azt látjuk egyébként például az állami és egyéb közszállításoknál is, hogyha az az iparos véletlenül mégis kap valamilyen munkát az államtól vagy egyéb közületektől, akkor egyrészt rendkívül sok időt kell eltöltenie azzal és rendkívül sok energiát kell pazarolnia arra, hogy azt a munkát megkapja, másrészt a másik kálvária akkor következik el, amikor azért a munkáért a megfelelő árat is meg kellene; kapnia. Az a helyzet, hogyha egy privát ember megtalpaltatja a cipőjét, az akkor, amikor a cipőjéért megy, viszi a pénzt és kifizeti a talpalás árát. Az államnál azonban nem így áll a dolog. Az a kisiparos, aki az államnak szállít valamit, sokszor hónapokig várhat a fizetésre, mert sokszor hónapokig tari, amíg a megfelelő ellenértékhez hozzá tud jutni. Már pedig ilyen körülmények között állami és közmunkát csak azok a vállalkozók képesek elvállalni, akiknek megfelelő tőkéjük van arra, hogy tudnak is várni hónapokon kérésziül, amíg a számlájukat kiegyenlítik. Az a helyzet tehát, hogy a kisiparosok túlnyomó része imár azért sem vállalhat közmunkákat, mert nem képes arra a hónapokig^ tartó szaladgálásra és időtöltésre, ami szükséges ahhoz, hogy az ellenértéket megkapja. Nem is csoda ez egy olyan országban, ahol az egyik kereskedelemügyi miniszternek még külön kellett védekeznie az ellen a vád ellen, hogy ő a kereskedelemnek ellensége. A kereskedelemügyi miniszter úr úgyis, mint kereskedelemügyi miniszter, úgyis mint közgazdasági miniszter (Esztergályos János: Vándorminiszter!) nagy programmot adott Végighallgattuk az ő programmbeszédét. A programmban sok volt az Ígéret, azonban nem igen látjuk, hogy ezekből az Ígéretekből valami beváltatott, vagy legalább is ennek hatásait a közgazdasági életben egyáltalában nem tapasztaljuk. Nem tapasztaljuk azt, hogy a munkanélküliség csökkent volna, nem tapasztaljuk azt, hogy az ipar és kereskedelem bármilyen irányban fellendült volna, ellenben azt tapasztaljuk, hogy az egész közgazdasági élet úgyszólván megdermedt és ma úgyszólván a legnagyobb kétségbeeséssel várja mindenki a holnapi napot. Már maga az is beteges tünet, hogy minekünk a közmunkákat kell itt szorgalmaznunk. Miért szorgalmazzák, miért szorgalmazzuk mi és miért szorgalmazza mindenki a közmunkákat

1

? (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Megvan már mind!) Azért, mert már a reménye sincs meg senkinek arra, hogy a magánvállalkozás fellendülhet és az emberek ezen a téren valahogyan elhelyezkedést tudnának nyerni. Nem kellene minekünk a közmunkákat szorgalmaznunk, ha olyan közgazdasági politikát folytatna a kormány, amelynek következtében a magánvállalkozás megfelelően fellendülhetne és így az emberek elhelyezkedést és munkaalkalmat találnának. Minthogy azonban ezen a téren, a magánvállalkozás terén úgyszólván reménye sincs senkinek, tehát csak mint végső szalmaszálhoz folyamodik ma már mindenki annak követeléséhez, hogy a közmunkák indíttassanak meg. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Már régen megindultak, csak nem akarják tudomásul venni! —• Esztergályos János: Hol, miniszter úr? Hol? — Bud János keülése 1930 május 9-én, pénteken. 383 reskedelemügyi miniszter: Jobban tudja, mint én! — Esztergályos János: Az új bolygóban talán? Az újonnan felfedezett bolygóban, a Plútóban talán? Itt e földön, ebben a hazában nem!) Elnök: Csendet kérek, képviselő úr! Bárdos Ferenc: Nem törődöm azzal, hogy megindultiak-e a közmunkák, vagy sem, (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Nem?) mert előttem az a fontos és az a lényeges, hogy ebben az országban van jó néhány százezer ember, aki dolgozni akar és munkaalkalma nincs. Ez a lényeges. Hogy ebben a tekintetben nem laz ellenzéket, hanem a kormányt terheli a felelősség, azt mindenki természetesnek fogja találni. Sokat beszélünk pl. az idegenforgalom fellendítéséről. Tapasztalhatjuk például, hogy nemcsak az idegenforgalmai nem segítik elő, hanem még az is lehetetlenné tétetik, hogy az az ember, aki egész héten át kénytelen benn a nagyvárosban, a kőrengetegekben tölteni idejét, a vasárnapon, vagy az ünnepnapon legalább kimehessen a szabadba, kimehessen a környékre. Az* a helyzet, hogyha egy öt-hattagú családdal bíró családapa ki akarja vinni családját ia környékre, a hegyek közé, akkor jóformán félheti keresetét kell elköltenie arra, hogy a villamost és egyéb közlekedési eszközöket megfizesse. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Tessék a városnál fellépni!) Ha egy családapa fel akarja vinni a Svábhegyre, vagy a Széchenyihegyre négy gyermekét feleségével együtt, akkor méltóztasssék kiszámítani, hogy vájjon annak a munkásnak, aki 20—22, vagy 24 pengőt keres hetenkint, nem a félheti keresete megy-e el arra, hogy oda feljuthasson. (Esztergályos János: A miniszter úrnak az a felfogása, hogy legyen takarékos a munkás! Mint ahogyan a kisiparosságtól is azt kéri, hogy legyen takarékos! Amikor mindennapi kenyerét nem tudja megkeresni, akkor legyen takarékos a kisiparos — Zaj. — Elnök csenget. — Jánossy Gábor: Nem az állani, a főváros csinálja!) Ausztriában például megcsinálták legalább azt, hogy ahol két felnőtt részére, az anya és az apa részére, vált jegyet a családapa, ott két gyermek ingyen utazhiaiik. Ezzel is megkönnyítik azt, hogy legalább szabad idejét kint a szabadban tölthesse el. Nálunk is adnak ki ugyanilyen kedvezményes jegyeket, részint az államvasútra, részint pedig ia helyiérdekű vasutakra, de csak tízes csoportnak adnak ilyen jegyeket. Ha hirtelen nem tud összeállani és nem tud szervezkedni tíz ember, akkor kisebb számú csoportnak, vagy egyeseknek kedvezményes jegyet nem adnak ki. De ha véletlenül mégis sikerül tíz embert, egy tizes csoportot összehozni, akkor is ezeknek személyenként külön-külön még a bélyegköltségeket is le kell róniok. Azt hiszem, minden módon elő kellene segíteni, hogy a városi lakosok közül mindazok, akiknek erre a lehetőségük megvan, szabad idejüket kint a szabadban tölthessék el. Lillafüreden is tapasztaltuk például, hogy húsvétkor a kirándulók elől az utakat elzárták. Nem tudom miért, talán azért, hogy ne lássák azt, hogy a kormány mit csinált Lillafüreden. Hiszen végtére is azt mondja a kormány, hogy amit Lillafüreden csinált, arra büszke lehet az ország, mert egy gyönyörű üdülőtelepet létesített ott. Ha ez így van, akkor legalább méltóztattak volna odaengedni azokat, akik arra húsvétkor kíváncsiak voltak. Ellenben azt a panaszt hallottam, hogy húsvétkor az összes utakat elzárták és meg sem lehetett közelíteni Lillafüredet. (Eszterga-