Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.
Ülésnapok - 1927-389
382 Az országgyűlés képviselőházának 389. ülése 1930 május 9-én, pénteken. bécsi, illetőleg ibudapest—pozsonyi távbszélő kábeleket, amelyek üzembevételével Magyarország beléphetett a nyugateurópai nemzetközi távbeszelő forgalomba, sőt ezáltal az Amerikai Egyesült Államokkal és még több más tengerentúli országgal is közvetlen telefonösszeköttetésibe jutott. Ezzel építhette továbbá a posta a budai posta-palotát és a fővárosban több más a szolgálati követelményeknek megfelelő új épületet. Ezenkívül 14 nagyobb vidéki városban az ottlévő kincstári postahivatal elhelyezésére új épületeket emelt és 24 kisebb helyen, falvakban a postamesterség elhelyezésére emelt épületet. (Helyeslés a középen.) Végül 57 helyen házat vásárolhatott, amelyeket a szolgálat igényeinek megfelelően átalakítottak. T, Ház! Az előadottakkal csak főbb vonásokban voltam ibátor ecsetelni mindazt, ami az ország pénzének felhasználásával vasszorgalommal, bölcs előrelátással és alapos tudással a m. kir. posta útján csonka-országunkban aránylag rövid idő alatt létesült. (Igaz! Ügy van! a középen.) Mindenesetre nagyjelentőségű teljesítmények ezek, t. Ház, úgyannyira, hogy a további beruházásokra előirányzott öszszegekhez, azt hiszem, mindenki teljes megnyugvással hozzájárulhat. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! Ezzel be is fejeztem felszólalásomat és miután teljes bizalommal viseltetem a kormányzat iránt, a tárgyalás alatt álló költségvetést úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen. — Szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Az ülést 10 percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik: 1 ? Griger Miklós jegyző: Bárdos Ferenc! Bárdos Ferenc: T. Képviselőház! A nyilt szavazással tönkresilányított magyar politikai élet kitermelt magából egy specialitást (Esztergályos János: Egy ilyen üres parlamentet! — Felkiáltások jobb felől: Hárman vannak ott!) és ez a specialitás a kormányt támogató ellenzékiség. A költségvetés általános tárgyalása során azt tapasztaltuk, hogy nemcsak az ellenzéki, tehát a javaslat ellen feliratkozott szónokok szóltak a költségvetés ellen, hanem ellene szólaltak fel azok is, akik egyébként a javaslat mellett iratkoztak fel. Nemcsak a képviselők soraiban találunk ma olyanokat, akik a túlsóoldalról is ellenzéki hangot hallatnak, hanem tapasztaltuk ezt tegnap a népjóléti miniszter úr részéről is, aki többek között a hadikölesön valorizációjának kérdésében olyan álláspontot foglalt el, amely merőben ellenkezik a kormány és a pénzügyminiszter eddig elfoglalt álláspontjával. Ez a beteges tünet visszavezethető arra, hogy a magyar Képviselőházat túlnyomó részben nem választások, hanem kinevezések útján állítják össze. (Gáspárdy Elemér: Hogyan lehet ilyet állítani!? — Jánossy Gábor: Ezt az abszurdumot már hallottuk!) Mindaddig fogják ezt hallani a képviselő urak, amíg ez az állapot meg nem fog változni. Minden alkalmat fel fogunk használni és meg fogunk ragadni arra, hogy erre a beteges tünetre rámutassunk. (Kuna P. András: Ez a vesszőparipájuk!) Reméljük, hogy előbb-utóbb mégis csak meg fog ez változni és miként mindenütt másutt a parlamenteket a titkos választójog alapján választják meg maguk a választók, azonképpen be fog ez nálunk is következni. (Gaal Gaston: Roma- ' niában azt is bebizonyították, hogy mennyit ér!) Az volna helyes, ha én most a tárca költségvetésének egyes tételeit bírálnám, annak egyes tételeivel foglalkoznám és a magam politikai szempontjai szerint követelném, kívánnám egyes tételek törlését, vagy mérséklését és ennek megfelelőleg kívánnám azt, hogy új tételek vétessenek fel, vagy meglévő tételek megfelelőleg honoráltassanak. Minthogy azonban a rendelkezésemre álló idő kevés ahhoz, hogy ezt a kötelességemet teljesítsem, azért tehát kénytelen vagyok ettől elállani. (Farkas Gyula: Az általános vitánál öt és fél nap állott volna még rendelkezésre!) Amióta modern értelemben vett ipari élet van az országban, azóta állandó volt az a követelésünk, — még akkor is, amikor még a parlamentben nem voltunk benn — hogy az ipari élet fejlődésével kapcsolatosan történjenek olyan ^munkásvédelmi intézkedések, amelyek a munkást a végső kizsákmányolástól bizonyos mértékben megvédelmezik. A magyar munkásvédelem úgyszólván tisztán és kizárólag az iparfelügyelőkre bízatott, ebben merült ki az egész munkás védelem. Tudjuk nagyon jól, hogy az iparfelügyelők hatásköre is mennyire korlátok közé van szorítva és így ennek következtében megállapítható az, hogy Magyarországon igazi munkásvédelem nincs. Itt vannak például a bérharcok. A bérharcoknál az a lehetetlen helyzet áll elő, hogy nincs béregyeztető hivatal, nincs olyan fórum, amelynek akár törvényes joga, akár törvénye« kötelessége volna a felmerülő bérharcoknál megfelelően közbelépni. Ellenkezőleg: azt tapasztaljuk, hogy Magyarországon a munkáskérdést még min?düg rendőri kérdésként kezelik, és ha a munkások egy falat kenyérrel többet akarnak kapni munkájukért, ha megfelelőbb, rendesebb munkafeltételekért lépnek harcba, akkor nem azt tapasztaljuk és nem azt látjuk, hogy a kormányzat a gyengébb oldalára állva igyekeznék méltányos megegyezést létesíteni. hanem az első dolog, amit megtesznek, az, hogy értesítik a. rendőrséget, kivezénylik a rendőröket, ki vezénylik a hatóság közegeit, hogy azok azután megfelelően lépjenek közbe sohasem a munkás érdekében, hanem mindig a munkaadó érdekében. A munkabér és a munkaidő teljesen rendezetlen Magyarországon és ennek a következménye azután az, hogy különösen rossz konjunktúra idején nemcsak azok a munkások kénytelenek nyomorogni, akiknek munkaalkalom nem jutott, hanem még azok sem képesek, akik munkáiban vannak, annyit keresni, amennyiből magukat és családjukat tisztességesen, el tudnák tartani. Ma már ott tartunk, hogy nemcsak a munkásság az, amely tele van jogos panasszal, nemcsak a munkás az, akinek létfeltételei, életfeltételei egyáltalán biztosítva nincsenek, hanem hasonló helyzetet tapasztalunk a társadalom széles rétegeinél, a kereskedőknél és kisiparosoknál egyaránt. Ma az a helyzet, hogy úgy a kisiparos, mint a kereskedő, a legszörnyűségesebb nyomorúsággal küzd és ma el lehet monidlani azt, hogy csak kétféle kategória van: olyan, amely fizetésképxelen és ezt bevallja, és egy másik kategória, amely ezt nem vallja be. Történtek kísérletezések arra nézve, hogy a kisiparosokat bizonyos olcsó hitellel lássák el, ez a kísérlet azonban teljesen kudarccal járt, mert hiszen az a helyzet, hogy csak az kap kisipari hitelt, akinek valami ingatlana van. (Kun Béla: És kezese!) Azok a kisiparosok azonban, akik megfelelő ingatlanfedezettel
