Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.

Ülésnapok - 1927-381

Az országgyűlés képviselőházának 381. ülése 1930 április 11-én, pénteken. losan, de a szakszervezetek által megállapított kollektív egyezményekben statuálva vannak, tehát legkisebb munkabérek vannak. Ausztria háborút vesztett ország, mezőgazdasága nem olyan, mint Magyarországé, ipara is viszonylag nem valami erős, mégis az Osztrák Munkásbanknak 47.170.000 schilling betéti állománya van és a múlt évben betéti állományát 20%-kal növelte. Az a Munkásbank ez, amelyet elneveztek Marx-banknak, amelynek a komittensei, tehát üzletfelei, kizárólag a szervezkedett munkásokból tömörülnek. (Petrovácz Gyula: Es a Törekvés Takarékpénztár?) Sainos, t. képviselő úr, a Törekvés Takarékpénztár betéti állománya alig tesz ki 7 millió pengőt és nem volt képes betéti állományát az elmúlt^ esztendőben 20%-kal növelni, mert a munkásságnak nincs annyi pénze sem, hogy krumplival jóllakjék, — tessék megérteni — nemhogy 5 garast is félretegyen. Száz fiókban gyűjtjük a betéteket és őszintén megmondom, hogy erőteljes propagandát csinálunk. (Peidl Gyula: Még jobban is fog fájni a Törekvés Takarékpénztár!) Nagy és erőteljes propagandát folytatunk, hogy a munkásság vigye oda a pénzét a takarékba, hogyha egyszer rossz napok következnek, legyen miből elvenni. Ha azonban nincs miből, akkor nem lehet mit félretenni. Amint méltóztattak hallani, Ausztriában ott van a Munkás-bank, ahova egy keresztényszocialista vagy egy polgári ember sem megy be, mert hiszen fél, mint ördög a tömjénfüsttől, annak 47,177.000 schilling a betétje, a Törekvés Takarékpénztárnak viszont alig valamivel több, mint 7 millió pengő. Miért? Az okát megtalálják a két ország munkásainak gazdasági helyzete közötti különbségben. Ezzel szemben, t. elvtársaim... {Derültség. — Szilágyi Lajos: Még nem vagyunk azok!) Bocsánatot kérek, szíves elnézésüket kérem. (Peidl Gyula: Nem baj, nekünk beszél!) Nagyon sokat járok t. i. gyűlésekre, és azért tévedtem. Ezzel szemben, ha a legkisebb bérekről beszélünk, sohasem szabad elfelejteni azt, hogy a legkisebb béreket hol kellene elsősorban alkalmazni. Propper t. képviselőtársam tegnap már rámutatott a herendi porcellángyár esetére, én majd pár texti Így ár at említek meg. Komáromban — nevet nem említek, a név nem fontos — van egy textilgyár, amely az állam minden protekcióját és pártfogását élvezi, (F. Szabó Géza: Meg is érdemli!) sőt, ha jól emlékszem rá, exporthitelt is kapott. Arról nem is akarok beszélni,^ hogy a belügyminiszternek egészen külön pártfogását élvezi, s iaj, ha odamegy valaki ezeket a munkásokat szervezni, mert az hamar megismeri a magyar királyi erőt és tapéntatot. Ebben a gyárban a külföldi honos munkások viszonylag elég elfogadható béreket kapnak, ellenben a magyar munkásnők — mert hiszen túlnyomórészt nők dolgoznak 56 órai munkaidő mellett — 9, legfeljebb 10 pengős heti keresetet kapnak. Aki már 10 pengőt kap, az jólmegtermett, erőteljes leány, akinek munkateljesítménye megfelel egv gyengébb férfi munkateljesítményének. Tessék elképzelni, hogy heti 56 órai munkaidőt dolgoznak heti 8—9—10 pengőért. A vegyészeti gyárakban, romlott, miazmás levegőben dolgoznak a munkásnők, átlag 8 és félórát naponta, ha kevés a munka; ha sok a munka, 12 órát is és heti/keresetük ezekben a mérgezett levegővel fertőzött helyiségekbn töltött 8 és félórai munkaidő után 11 és 20^ pengő között váltakozik, 20 pengőt azonban már csak a nagyon ügyes munkásnők kannak, akik kézügyességükkel akkordban megkeresik ezt a pénzt. Az urak panaszkodnak azon, hogy magasak a vámtételek. Tessék megnézni a f Kammer Testvérek posztógyárának kimutatását. Ez a gyár 10 év alatt kétszer megkereste az alaptőkéjét, az egész gyárat leírta, multévi keresete is meghaladja a 200.000 pengőt, tartozásából egy év alatt több mint 900.000 pengőt törlesztett. Tehát egy vállalat ez, amely keres. Drága a ruha, drága a szövet, de a gyárak nagyszerűen keresnek, hála annak a kitűnő vámvédelemnek, amelyet élveznek. Nos, ennek a cégnek gyáraiban a nőmunkások heti 62 órai munkaidőért 7—25 pengőig keresnek hetenként. Beszéljek azután a jutagyári állapotokról, arról,

r hogy cseh, belga és francia érdekeltségekből álló selyemgyárakban mennyit keresnek a munkásnők? Hetenként 4—5 pengőért dolgoznak például Magyaróváron a munkásnők, akik 3 órakor kénytelenek reggel felkelni a vonathoz menni, hogy 6 órakor reggel a gyárban lehessenek. Hazamennek, ha egy kicsit hibás munkát végeznek 3—4 pengő keresettel, ha a mnukavezetőknek jobb kedvük van és kevesebb hibát találnak, akkor keresnek 5—7 pengőt hetenként. Ezért kell reggel 3 órakor felkelniök, hogy el tudjanak jutni Magyaróvárra. Mármost világos, t. Képviselőház, hogy ilyen viszonyok között a magyar államnak szerintem két kötelessége lenne. Az egyik az, hogy ennek az országnak lenemesebb és legdrágább értékét, a munkaerejét valamiképpen megmentse az időelőtti pusztulástól. Ezért kellene elsősorban törekednie arra, hogy a textiliparban, a vegyészeti iparban és mindazokban az iparágakban, amelyben ifjúmunkások, nők és gyermekek egyaránt dolgoznak, a legkisebb bérek felé történjék valami haladás. (Helyeslés.) Tudom, hogy törvénnyel ezt nem lehet megállapítani és ebben a tekintetben, bár világnézeti különbség választ el Tobler t. képviselőtársamtól, igazat kell neki adnunk; ha csak törvénnyel állapítjuk meg a minimális munkabéreket, akkor ezek a legkisebb munkabérek könnyen maximális munkabérekké változnak át. Ellenben lehetővé kell tenni ezeknek a munkásoknak és munkásnőknek azt, hogy szervezkedjenek, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) hogy önsegély utján változtassanak azon a borzalmas helyzeten, amely egynéhány külföldről ideszakadt embernek óriási jövedelmet tesz lehetővé, százezreknek pedig keserű nyomort és Ínséget juttatt. Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, az elnök úr és a Ház szíves türelmével leszek bátor még rámutatni ezzel kapcsolatban egy körülményre. Budapesten van egy család, nem szükséges nevet mondanom, egy apa és három fiú. Ez a család kontrollálja a magyarországi legszámottevőbb gyártelepeket, egy vágón gyárat, egy elektromosgyárat, guimmi gyárat és egyéb gyártelepeket, amellett külföldig érdekeltségük is van. Ez a család, az apa és három fiú többet keres egy esztendőiben, mint amennyit a Kormányzó úr és az összes miniszterek, az összes államtitkárok és miniszteri tanácsosok együttvéve kapnak. Nem akarok túlozni, de megközelítőleg annyit keresnek egy esztendőben, mint az állam költségvetésének negyedrésze. Soha ezeknek az uraknak nevét sem jótékonysági, sem társadalmi akciókban olvasni nem lehet, soha egy fillért közcélokra nem áldoztak, ellenben boldogítja az egvik fiú az egyik gyártelepet, a másik a másik gyártelepet és ezeken a gyártelepeken bizony a kizsákmányolás éppen elég éles, hiszen most is harcban vannak az egyik gyártelepen a munkások a Bedaux-rendszer miatt, amelyre nem akarok kitérni. De