Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-369

76 Az országgyűlés képviselőházának « sítások hangzottak el a székesfővárost illetően. Ilyen helyzetben, amikor a székesfőváros kormányzatát az egész ország lakossága előtt ilyen előnytelen helyzetbe állították be, kétszeresen szüksége? és a főváros érdekében is áll, hogy mindaz, ami ott történik nyilt ülésem történjék, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) hogy nyilt ülésen tanácskozzanak és nyilt ülésen határozzanak. Ha egyéb nem, az a helyzet, ahogy beállították a fővarost, parancsolóan előírja és megköveteli a legnagyobb nyiltságot. Ha hajóik vannak a fővárosnál, mint ahogyan számos szónok állította, (Gáspárdy Elemér: Nagyok!) a bajok orvoslásának legjobb módja a nyilvánosság. Jelenleg a székesfőváros bizottságai nyilvánosan tárgyalnak. Jelen vannak az újságírók a székesfőváros bizottsági tárgyalásokon és senki, aki a székesfővárosi törvényhatósági bizottság tagja, nem állíthatja, hogy valaminő hátrányt keletkezett volna abból, hogy az újságírók jelen vannak a bizottsági tárgyaláson. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Fábián Béla: Nem vették meg a Haggenmachererdőt!) Egyetlenegy párt, egyetlenegy bizottsági tag ellen sem lehet azt a panaszt emelni, hogy az újságírók jelenléte Őket szavalásra vagy szónoklásra késztette volna. A székesfővárosi bizottságokban a legintenzívebb munka folyt és abszolúte senkit sem befolyásolt az újságírók jelenléte. (Ügy van Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Senkit sem vezetett felszólalásában az a szándék, hogy a jelenlevő újságírók kegyeit hajhássza, vagy a jelenlevő újságírók lapjainak hasábjai számára beszéljen. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ellenben számtalanszor bebizonyult ennek az ellenkezője, hogy az újságírók jelenléte, és az újságírók tudósításai a bizottsági ülésekről a közcélokat eredményesebben szolgálták, mintha ott titokban történt volna minden. Un tehát a törvényjavaslat szövegével szemben a nyilt ülés mellett foglalok állást az egész vonalon, és teljesen elutasítom magamtól — éppen a székesfővárosi helyzetet ismerve és a székesfővárosi tapasztalatokból kiindulva — a zárt ülés gondolatát. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Másik kifogásom a törvényjavaslat e szakasza ellen az, hogy a bizottságok létszámát szabályozza minimálisan és maximálisan; minimálisian 9 tagot és maximálisan 15 tagot rendel el. Ezt teljesen felesleges határozmánynak tartom a törvényjavaslatban, (Ügy van! Ügy van!) a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Rá kell bízni az önkormányzatra!) mert vannak olyan szákibizottságok, amelyeknek létszámát magasabban kell megállapítani és vannak olyan bizottságok, amelyeknél kilencnél kevesebb tag is elegendő lenne. Nem tudom, miért kívánja a belügyminiszter úr így megkötni a bizottsági tagok számát. A tapasztalat semmi tekintetben sem indokolja ezt a megkötő rendszabályt. A törvényjavaslat e szakaszának legutolsó bekezdése ellen ünnepélyessen óvást emelek, mint református ember. Itta kegyúri bizottság megalakításáról van szó. Már azt is hibáztatom, hogy a törvényjavaslatba ez a kérdés egyáltalában belekerült. Nem szolgálta a felekezetek érdekeit az, hogy a törvényjavaslat ilyen paragrafust tartalmazzon. Nem kívánta a szükség, hogy ez ebben a törvényjavaslatban szabályoztassék. Abszolúte helytelen kormány el járásnak tekintem, hogy itt a belügyminiszter úr ilyen javaslattal jön. Mi most a gyakorlat? A székesfőváros törvényhatósági bizottságában kialakult egy gyakorlat, az, hogy a római katholiküsok kegyúri ügyeibe nem kívánt beleszólni semmiféle más felekezet. Soha egyetlenegy fe. ülése 1930 március 18-án, kedden. lekezet tagjai részéről sem merült fel olyan szándék, hogy a római katholikusok kegyúri kérdéseibe bele akartak volna avatkozni. Teljes és tökéletes volt ezideig a harmónia köztünk, a székesfőváros legnagyobb ellensége sem állíthatja, hogy bármelyik párt részéről, vagy bármelyik szónok részéről valamikor csak egy gondolattal, sőt egy célzással is valaki ezt a kérdést illette vagy megzavarta volna. A római katholikusok — ami hozzájárulásunkkal —teljesen zavartalanul intézték a maguk ügyeit és mi sem állt távolabb tőlünk, más vallásúaktól, minthogy ebbe a kérdésbe beleszólni kívántunk. Ez a kérdés újabb törvényes szabályozást nem igényel. Kár volt hozzányúlni, kár volt ebbe a torvényjavaslatba egy szakaszt idevonatkozólag felvenni, de még nagyobb kár volt és rendkívüli nagy hiba volt az, amit Kozma Jenő képviselőtársam javasolt és amit őszinte sajnálatunkra a közigazgatási bizottságban az ad hoc többség akkor hirtelenében és meggondolatlanul elfogadott, még nagyobb hiba volt bevenni a törvényjavaslatba egy olyan határozványt, hogy a római katholikus kegyúri kérdésekbe a zsidók kivételével a többi felekezetek mind beleszólhatnak, a zsidók nem szólhatnak bele. Ma a bizottsági szöveg úgy szól, hogy a keresztény bizottsági tagok szavaznak a kegyúri bizottság tagjainak megválasztásánál, a nem keresztények nem szavaznak. Kozma Jenő képviselőtársunknak már az indokolása is sántított és így végtelenül csodálkozom, hogy mégis ad hoc kialakult egy többség, azt hiszem, mindössze egy-két szavazattal, amely ezt a meggondolatlan indítványt magáévá tette. íme, bizonyság ez az indítvány is arra, hogy kár volt ehhez a kérdéshez hozzányúlni. Viszont azonban, ha már hozzányúlt a kormányjavaslat, még nagyobb kár volt ezt még rosszabbá tenni, mert ennél a helyzetnél, amelyet most a bizottsági szöveg jelent, sokkal jobb volt a kormányjavaslat is. T. Ház! En azt hiszem, hogy a leghelyesebben akkor járunk el, ha magunkévá tesszük a jelenlegi gyakorlatot, amely ellen soha senkinek kifogása nem volt és megszavazzuk azt, hogy a római katholikus bizottsági tagok válasszák a római katholikus kegyúri bizottságot. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Ez a megoldás jelenti a mai gyakorlatot, ez törvénybeiktatását jelenti annak, ami eddig törvény és szöveg nélkül is megvolt, ami a közmegelégedésre állót fenn. Ez az egyik mód. A másik módszer az, hogy arra az álláspontra helyezkedünk, hogy a törvényhatósági bizottság összes tagjai, tehát a zsidó vallású tagok is szavaznak a kegyúri bizottság római katholikus tagjainak megválasztásánál. (Propper Sándor: Kozma sárga folttal szereti a zsidókat!) Közérdekből hívom fel az igen t. belügyminiszter úr figyelmét erre a dologra. TTgyis túlontúl sokat kezdik az utóbbi időben emlegetni, hogy ki a református és ki a római katholikus, úgyhogy az embernek folyton-folyvást védekeznie kell azok ellen, akik ezt a kérdést haszontalanul bedobják a közvéleménybe; úgyis annyi bajunk vanaz országban, úgyis annyi nyomor és szenvedés van, olyan sok a panaszos ember, hogy ilyen felekezeti kérdésekhez hozzányúlni majdnem annyi, mint a szalmakazalhoz gyufával közeledni. (Ügy van! Ügy van!) Ne méltóztassanak soha semmiféle törvényes h atározmányb an ehhez a rendkívül kényes kérdéshez ilyen meggondolatlan könnyelműséggel hozzászólni, hiszen minden felekezet körében sokan vagyunk és többségben vagyunk azok, akik a világért sem vagyunk hajlandók semmiféle felekezeti villongás számára magún-