Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-380

* 484 Az országgyűlés képviselőházának 380. ülése 1930 április 10-én, csütörtökön. azt jelenti, hogy egész családok dolgoznak ott a gyárban és csak így tudják a heti 5—6 pengő jövedelmekből összekaparni azt, amire a család szűkös megélhetésére szükség van. Ami itt a herendi porcellángyárban tapasztalható, — ezt csak példának hoztam fel, amely kirivó példa, mert egy reprezentatív üzem, művészi munkát előállító üzem — az észlelhető más gyárakban is. En nagyon szeretném, ha abból a megértő szellemből, amely ünnepélyes alkalmakkor különböző oldalakról megnyilvánul, valami a gyakorlatban meg is valósulna, Ha valaki, azt hiszem, mi a legjobban ismerjük a munkásviszonyokat, hiszen járjuk a munkástelepeket, a gyárakat, vizsgálódunk, kérdezősködünk, ismerjük a statisztikát s mondhatom, hogy ma Magyarországon a munkásélet olyan, amilyen talán még sohasem volt, amilyen talán sehol az egész világon nem észlelhető és nem tapasztalható. A vasgyárakban, például Ózdon megkérdeztem egyik-másik munkást, hogy mennyi a keresete. Jelentkezik egy 40 év körüli munkásember, 5 gyermeke van, családot kénytelen eltartani, — igaz, hogy alárendelt jelentőségű munkát végez, salakhordó — 28 fillér órabére van és ebből kénytelen az öt gyereket eltartani és felnevelni és ha száraz kenyérrel akarja jóllakatni őket, akkor a normális 48 órai heti munkaidő helyett 70—80 órát kell dolgoznia, amire a gyár szívesen ad neki alkalmat, hogy így az órák szaporításával se gítsen rajta. Sárváron a cukorgyárban egy szakmunkáét megkérdeztem, hogy mennyi a keresete: 20 fillér órabére van a szakmunkásnak a sárvári cukorgyárban. (Malasits Géza: Az igazgató úrnak 200.000 pengője van egy évre!) így van az egész vonalom. A statisztika bizonyítja, amire már Buday képviselőtársunk rámutatott, hogy 24—25 pengő a szakmunkás átlagos keresete hetenként; ezzel széniben a statfsztükai megállapítás szerint egy öttagú munkáscsaládnak 73 pengőre van szüksége Méltóztassék megállapítani azt a hiányt, amely a háztartásokban jelentkezik és a tízezer és százezer háztartásnak így jelentkező hiánya adja azt a borzasztó deficitet, amely azután természetesen az állam és a közgazdaság éle tében kéli hogy jelentkezzék, mert ahol a mun kásság nem keres, ahol a tömegfogyasztás «tagnál, ahol a tömeg* fogyasztóképtelen, ott ez az egész gazdasági életre vissza hárul. Ma Magyarországon az a helyzet, hogy legjobb esetben a munkás termelő, de nem fogyasztó. Ez olyan gazdasági nonsens, amire példát alig találunk, amit bizony meg kellene szüntetni, nemcsak a munkásság*, hanem az ország érdé* kében is, amit azonban a mai hivatalos gazdasági, kereskedelmi és ipari politikával szerény felfogásom szerint, megszüntetni nem lehet. Nem ilyen a helyzet a kereseti rangléta felsőbb fokozatain. Már voltam bátor hivatkozni esetekre, hivatkozüiatnám még többre. Való az a helyzet, hogy ma Magyarországon, egyrészt a munkások — nem jó az éhbér kifejezés, bár ezt akartam használni, de nem megfelelő, mert azon jóval alul keresnek, ha egyáltalán munkához jutnak — egészen elfogadhatatlan bérek ellenébén dolgoznak, másrészt a felsőbb régiókban konstatálható, hogy valóságos harácsolási düh vett erőt az embereken. Nem tudom, hogy miért akarnak a ranglétra felsőbb fokain állóik egyszerre esztendők alatt meggazdagodni a termelésből... (Malasits Géza: Mert tudják, hogy nem él sokáig a ke^ resztény kurzus! — Jánossy Gábor: Semmi köze a kapitalizmusnak a kereszténységhez! Ügy is tetszik ezt tudni nagyon jól! — Malasits Géza: De önök segítik! Nincs jobb kiszolgálója a nemzetközi tőkének, mint a keresztény uralom. — Huszár Dezső: De hol .vannak a keresztény kapitalisták? — Malasits Géza: Annál szomorúbb önökre, hogy ezt a kapitalizmust szolgálják ki! — Zaj.) Elnök: Kérem Malasits képviselő urat, ne méltóztassék közbeszólni! Propper Sándor: holott a múltban a vállalatok, a gyárak igazgatósági tagjai megelégedtek azzal, ha fokozatosan, nem túlságos' gyors tempóban gazdagodtak és szereztek va* gyónt. Ma a helyzet az, hogy hónapok, vagy esztendők alatt akarnak meggazdagodni a vállalatok vezetői és igazgatósági tagjai. Egészen természetes tehát, hogy amikor a kalkulációra kerül a sor, amikor fent mindenkit kielégítettek, akkor a munkások számára nem marad. Azok számára, akik dolgoznak, akik legfontosabb tényezői a termelésnek, már nem marad, azoknak már negyed fillérekre logarléccel kell kikalkulálni a silány órabéreket. Megtörtént az az eset, ami szintén köztudott, hogy bányászokat egy vagy két fillér órabéremelés miatt sztrájba kényszerítettek s ugyanannál a vállalatnál az elnökigazgató a maga jövedelmét hetes számjegyekkel számolja el, az igazgatósági tag urak pedig azért, mert egyszer elmennek az igazgatósági ülésre, ott aláírják a mérleget és rábólintanak az «előterjesztésekre, 120.000 pengőt kapnak évenként, mint meg nem szolgált munkanélküli jövedelmet. (Jánossy Gábor: Hol van az? — Malasits Géza: Nézzék meg a Magyar Altalános Kőszénbánya Részvénytársaságnál!) Nem akartam megadni a címet, nehogy betörjék a vállalat ajtaját az igazgatósági tagságokért, (Derültség.) de való, ez a helyzet áll fenn és ez a helyzet az egész vonalon. (Jánossy Gábor: Megszavaznak mindent a részvényesek* Ez a baj! — Malasits Géza: Pár kormánypárti elférne még oda.) Méltóztassanak végre ráeszmélni arra, hogy ez a helyzet nem tartható fenn, ezzel a helyzettel Magyarországon gazdasági életet nem lehet reorganizálni, ezen az alapon új gazdasági életet nem lehet felépíteni. Hiszen már kezdenek apró lángocskák felgyúlni az elmékben, már beszélnek róla olyan helyen is, ahol ezelőtt nem beszéltek róla, hogy a fogyasztóképességet kell helyreállítani. Ez volna a megindítója, ez volna a feltétele a gazdasági élet gyógyulásának. Valóban ez a helyzet, csak nem látunk komoly törekvést arra, (hogy ezt csakugyan meg akarják valósítani. Ha komoly a szándék, hogy az ország gazdasági életét talpra akarják állítani, rendben van, ehhez készséggel segédkezet nyújtunk. Hiszen azt üvöltjük már 10 év óta, (Jánossy Gábor: Hangoztatják, nem üvöltik!) hogy méltóztassék megkezdeni, méltóztassék megpróbálni. Hiába beszéltünk, most itt vannak a bajok, Itt van a veszedelem, Hannibál a kapu előtt van, tessék tudomásulvenni! Az utolsó órája következett el annak, amidőn nagyon komolyan, nagyon őszintén és nagyon becsületesen és minden egyébre való tekintet nélkül kell ezekkel a kérdésekkel foglalkozni. (Malasits Géza: Ameddig 120 pengőért valaki szuronnyal megvédi a vagyonokat, addig nem félnek!) Most itt van ez a törvényjavaslat, amelynek a kereskedelemügyi miniszter úr szerint örvendenünk kellene. Ebből a törvényjavaslatból nem lesz kenyér, nem lesz munka, különös tekintettel arra, hogy maga a törvényjavaslat az első cikkben súlyt helyez az otthoni munkákra, a házimunkákra. Ezeknek Magyarországon nincs nagy jelentőségük. Itt, ha létminimumról beszélünk, akkor ezen túlmenően kellene intézkedni. Ez