Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.
Ülésnapok - 1927-380
% Az országgyűlés képviselőházának 380. nemzetközi egyezmény, amelynek a szövegéhez nem lehet hozzányúlni; a nemzeti törvényhozás azonban ehhez a nemzetközi egyezményhez és javaslathoz fűzhet olyan gyakorlati megoldásokat, amelyek azután ezen túlmennek. Nem volna szabad megengedni egy percig sem, hogy legyen az országban olyan üzem, amely ilyen keresetet fizet és legyen olyan munkás, aki ilyen keresettel kénytelen megelégedni. Kellene tehát egy törvény, amely a minimális munkabéreket szabályozza, kellenének rendszabályok, amelyek lehetetlenné teszik a munkabéruzsorát, kellene törvény, amely a munkanélküliséget csökkenti, megszünteti, amely a munkanélkülieket kenyérhez juttatja, akár munka, akár segély formájában, mert — ismétlem — taz a hangulat, amely ma ebben az országban tapasztalható, és most már nemcsak a fővárosban, hanem a vidéken is, egyre elkeseredettebb. Vidéki képviselőtársaim nagyon jól tudhatják ezt, ha nem is mondják, (Jánossy Gábor: Miért ne mondanánk!) — valószínűleg ők sem állanak süket fülekkel és megértetlenül a nyomorúság feljajdulása előtt — s helyes volna, ha ezek a képviselőtársaink volnának szívesek nekünk segíteni a nyomorúság elleni küzdelmünkben. Azt mondja Pintér t. képviselőtársam, hogy érzik a munkanélküliség súlyát. (Zaj a jobboldalon. — Viczián István: Angliában 600.000-rel nőtt a munkanélküliek száma. — Malasits Géza: De azok segélyt kapnak! Itt pedig csendőrszuronyt ! — Egy hang a jobboldalon: Azért szaporodnak a munkanélküliek, mert segélyt kapnak! — Malasits Géza: Ezzel akarják igazolni leik etlenségüket!) Elnök: Csendet kérek. Propper Sándor: Pintér t. képviselőtársam azt mondja, hogy a túloldalon érzik a munkanélküliség súlyát és jelentőségét. Ha már elérkeztek az urak odáig, hogy érzik, akkor siessenek oda, hogy cselekedjenek is valamit. Végtére a helyzet kulcsa az urak kezében van. Ha a túlsó oldal, a többség bizonyos kérdésekben a sarkára áll, tudja a kormányt kényszeríteni egy és más rendszabály meghozatalára. Ha már érzik, méltóztassék ,a kormányt arra szorítani, hogy ezekkel a kérdésekkel ne a kapitalizmus szempontjából egyoldalúan foglalkozzék, hanem a munkásság szempontjait is vegye figyelembe és igyekezzék olyan törvényjavaslatokkal ideállni, amelyek alkalmasak a gazdasági helyzetet enyhíteni. Gondolok itt elsősorban a 8 órai munkaidőre, amely szintén a Nemzetközi Munkaügyi Konferenciának ajánlása, és sokkal idősebb, mint ez a minimális munkabérekre vonatkozó határozmány, mert az már 1920-ból származik, az első Nemzetközi Munkaügyi Konferencia határozata volt. Méltóztassék ezt is sürgősen, soronkívül idehozni törvényjavaslat formájában és megvalósítani. Azonkívül reklamálom azt a nagy Ígéretet, amelyet a népjóléti miniszter úr többször hangoztatott itt a Képviselőházban és a nagy nyilvánosság előtt: a munkahiány esetére való biztosítás törvényjavaslatát. Ismétlem, ez a minimális munkabérről szóló egyezmény, különösen ilyen korlátozásokkal, más országokra nézve lehet megfelelő, de nálunk ennek nincs nagy jelentősége. Ne ilyen javaslatokkal méltóztassék jönni, hanem alapvető javaslatokkal, amelyek alkalmasak arra, hogy a munkásság szörnyű gazdasági helyzetét és nyomorúságát valamiképpen enyhítsék. A javaslat ellen nem foglalok állást, ámbár az én számomra teljesen mindegy, hogy belekerül-e a Corpus Jurisba, vagy sem. (Bud János kereskedelemügyi miniszter; Miért mindülése 1930 április 10-én, csütörtökön. 485 egy?) Azért, mert igen rossz tapasztalataink vannak a tekintetben, hogy a következő lépé sek nem lesznek kielégítők. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Honnan tudja előre? Folyton jósolgat! Ritka jóslási tehetség!) En nem vagyok jóstehetség és nem is jósolok... (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Hát mit csinál?) hanem tapasztalataim alapján beszélek. Legyenek szívesek a gazdasági és szociális miniszter urak rámutatni azokra az alkotásokra, amelyeket eddig létrehoztak a tömegnyomor enyhítésére. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Majd rámutatok!) Azt hiszem, én is nyitott szemmel élek a világban és itt ülök a Képviselőházban már 8 esztendeje, még sem tudok arról, hogy ilyen komoly javaslatok lettek volna. Ez a javaslat egy promess, egy Ígérvény, amelynek alapján talán jön valami, talán nem. Reméljük, feltételezem, hogy igen. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Ez szép!) Feltételezem, hogy ElZ R. dübörgő hang, amely alulról és kívülről most hallatszik, amelyet nem komolyan venni igen nagy könnyelműség volna, végre észretéríti a kormányt és valóban jön majd komoly dolgokkal. De hangsúlyozom, hogy nem nagy jelentősége van ennek a dolognak, mert hiszen egész kis^ körre terjed ki és nem tudjuk, hogy egyáltalán milyen iparokra és milyen kategóriákra terjed majd ki. Ennél sokkal fontosabb, ha már megnyilvánult ez a szociálpolitikai törvényalkotási szándék, azt hiszem az egyik a kereskedelemügyi miniszter úr hatáskörébe tartozik, a kettő közül valamelyik... (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Nem tudom, miről beszél a képviselő úr!) A 8 órai munkaidőről szóló törvényre gondolok. A hatáskörök össze vannak egy kissé zavarva, szívesebben látnám a munkaügyi minisztérium kezében. (Jánossy Gábor: Mindegy, hogy ki csinálja, csak meglegyen és jó legyen!) Az a baj, (Jánossy Gábor: Nem baj! Minden baj maguknak!) hogy szociálpolitikával ezidőszerint öt minisztérium foglalkozik: a miniszterelnökség, a népjóléti és munkaügyi minisztérium, a kereskedelemügyi, a pénzügyminisztérium és a földmívelésügyi minisztérium. Ez talán az egyik oka annak is, hogy nincs egy átfogó szociálpolitikai gondolat és végrehajtás. Mindegy, akárkinek a hatáskörébe tartozik is, végeredményben a kormányé az egyetemleges felelősség, neki kell foglalkozni ezekkel a kérdésekkel. A kormány nézze meg, mi történik odakint, mérje fel azt a nyomorúságot, mely a magyar népet és a gazdasági életet sorvasztja, és mi ennek megfelelően kérünk javaslatot. Ha ilyennel jön a kormány, t. miniszter úr, eleget teszünk annak a szíves felhívásnak, hogy a javaslatoknak örvendjünk, örvendeni is fogunk, várjuk azonban a jó, kiadós, célravezető javaslatokat. Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Kabók Lajos! Kabók Lajos: T. Képviselőház! Amíg egyrészt örvendetes az, hogy a Képviselőház ismételten egy szociálpolitikai törvényjavaslatot tárgyal, addig másrészt elszomorító, hogy ez valójában csak egy kirakattörvény, és nem jósként mondom, mint ahogy a miniszter úr mondotta reánk közbeszólás alakjában, hanem a valóságos, rideg tények alapján mondom, hogy ez kirakat-törvényjavaslat, amelynek alapján alig lehet komolyan remélni azt, hogy a kormány ezzel a törvénnyel megfogja állapítani és szabályozni fogja a minimális munkabéreket. Elég bőséges adat áll rendelkezésünkre, amely