Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-380

Az országgyűlés képviselőházának 380. ülése 1930 április 10-én, csütörtökön. 479 szont nagyon vigyázni kell, amikor a genfi egyezmény munkabérminimumok megállapításáról beszél, hogy ezeket valamiképpen át ne fordítsuk munkabér maximumokká. Mert ha valahol a közületek elfogadják a genfi egyezménynek azt a feltételezését, hogy itt munkabérminimumok megállapíttassanak és itt a létminimum alapján a munkabérminimum bizonyos összegben fixíroztatik, nagy szerencsétlenség lenne, ha a magángazdasági élet ezeket a minimumokat mint maximumokat kezelné. E fölé kell emelkedni és nem ezt kell felső határként elfogadni. A tőke a maga megvédésére mindenféle rendszerhez fordul. Kitalálta a kartelleket a maga megvédésére és most legújabban a Be daux-féle rendszert is kitalálta. A Bedaux-rendszer sem egyéb, mint minél kevesebb munkás a] kalmazása minél kisebb bér mellett. Ezt a rend szert lelkiismeretlenség a mi viszonyaink között forszírozni és mindenképpen arra törekedni, hogy a gyárak ebben a rendszerben talál! ják meg a maguk exisztenciáját. Kimutattam, hogy meg-van az exisztenciájuk, és egészen bizonyos, hogy kartellekkel, racionalizálással és Bedaux-rendszerrel nem lehet a munkanélküliség kérdésében egy tapodtat sem előremenni. (ü

ft

y van! Ügy van!) ICzeket a rendszerekét megcsinálhatják a nagy ipari empóriumokban, de nem csinálhatjuk meg ebben a mezőgazdasági államban, ahol egyébként is ijesztő méreteket öltött a munkanélküliség. 1923-ban már belátásra jutott a törvényhozás olyan értelemben, hogy a mezőgazdasági munkások megélhetését létminimumhoz kötötte és egy igen szociális, igen helyes törvényben a mezőgazdasági munkások védelmére ment. Megítélésem szerint a genfi egyezményt be fogjuk cikkelyezni, hiszen valamennyi felszólaló a becikkelyezés és a törvényhozás olyan intézkedése mellett foglalt állást, hogy ez törvény erejévé váljék, e mellett azonban valamennyien hangoztattuk, hogy ezt követnie kell a legrövidebb idő alatt egy olyan nemzeti törvényalkotásnak, amely a munkabér kérdésével foglalkozik. A munkabér kérdésénél pedig az előadottaknál fogva bebizonyítva látom azt, hogy ez nem lesz eredménytelen, nem lesz kilátástalan, mert amennyiben a gazdasági életben tudjuk intézkedésekkel kényszeríteni a tőkét a nemzet iránti kötelességének teljesítésére, akkor itt eredményeket lehet elérni. Németországban is kényszerítették a tőkét a válságos időkben arra, hogy a nemzet súlyos és nehéz feladatainak megoldásában rendelkezésre álljon. Itt nálunk valahányszor arról van szó, hogy pénzre van szükség, akkor belföldön mindig nehéz pénzt szerezni, mindenki kifelé küld bennünket, hogy külföldi kölcsönt szerezzünk. Kérdezem és igazán szeretném tudni, hol van a belföldi tőke, mert azt mondani, hogy nincs, üres állítás. Vagy ha egyszerűen el akarnék vonatkozni az egész belföldi tőkeképződéstől, akkor azt mondhatnám, hogy csak erre az egyetlen tételre tessék válaszolni: mi történt az 1929. évben a Nemzeti Bank által a közhite] céljainak kielégítésére kibocsátott 50 millión felüli összeggel 1! Ha ennek a pénznek utána méltóztatik nézni, akkor kisül, hogy ebből a pénzből elenyésző csekély rész, egy-két, legfeljebb három millió pengő került a közhitel céljainak kielégítésére, mert a pénz túlnyomó többeégét felhasználták a nagy vállalatok, nagyüzemek és a Gyosz. (Igaz! Ügy van!) Ilyen módon természetesen sem a közép- és kisgazda, sem a kisiparos a maga üzemének folytatását nem képes fenntartani. Ha ezeket az összegeket felikutatjuk, ha megnézzük, hogy hova fordították az 140U milliónyi betéteket, amelyekből 800 millió pengő közvetlen betétet jelent, a többi folyószámlabetétet, akkor rá fogunk jönni arra, hogy ebben az országban a tőke nem teljesíti a maga kötelességét, hogy itt à tőkét rendszabályokkal kell kötelezni arra. hogy a nemzet nehéz gazdasági viszonyai között jöjjön a termelés segítségére. (Ügy van! Ügy van!) Meggyőződésem, hogy amennyiben ma ezt a törvényjavaslatot elfogadjuk, a legrövidebb idő alatt a munkabérminimumok tekintetében alkotunk törvényt, amely törvénnyel kapcsolatba hozzuk a munkanélküliség kérdését is, mert hiszen a munkabérminimumot meg kell előznie a munkanélküliség kérdése megoldásának. Ha ez megtörténik, hatalmas lépést tettünk szociális téren és ezt a lépést meg is kell tennünk. Mi mezőgazdasági állam vagyunk és az 1 az elgondolás, hogy iparosítani kell, nem má| ról-holnapra való elgondolás, ez olyan nagy j probléma, amelynek megoldásához hosszú évek szükségesek. A mi munkanélküliségünk problémája pedig ma éget bennünket. (Ügy van! a jobboldalon.) Ez a legnagyobb veszedelmekkel j fenyeget. Nekem az a meggyőződésem, hogyha J a külföldi tőkebehozatal nem fog sikerülni, aki kor igenis utána kell nézni, hogy itt a belföldön hol és miként van elhelyezkedve a tőke. Ha velem szemben a bank szivtelenül megszólaltatja ; a dobot is, ha három hónapon belül be nem válI torn adósságomat, akkor nem tudom miért kell I nekünk kesztyűs kézzel dolgoznunk azokkal a nagybankokkal szemben, amelyeknek odaadI tunk 50 milliókat, és amikor mi szorulunk kölj csönre, nem hajlandók nekünk kölcsönt folyósítani, hanem kiküldenek bennünket a külföldre, így cselekszenek a fővárossal, az állam-mai és az összes közületekkel. Felvétették velünk a Speyer-kölcsönt és most valamennyi vármegye idejön és azt mondja, nem tudja fizetni. A?, ilyen kölcsön visszaváltásának egyetlen lehetősége a Ikonvertálás. Meg kell vizsgálni a belföldi tőkeképződést és meg kell keresni, hol van az a rengeteg pénzösszeg, amely mint betét. jelentkezett 1929-ben. Amint ennek nyomára jutottunk, meggyőződésem az, hogy a kormánynak olyképpen kell intézkednie, hogy a belföldi imminens szükségletekre rendelkezésre álljanak a pénzösszegek. Hiába tervezik a borárostéri és az óbudai hidat, amikor minden pillanatban az a válasz, hogy nincs fedezet az építésre. A fővárosnál ugyanezzel találkozunk. Halaszthatatlan beruházásokra tőkékre van szükség. Például mindenki tudja Pesten, hogy a vízvezetéki víz kérdésében a legnagyobb bajok előtt állunk, sem elegendő mennyiségű víz nincs garantálva, sem a minőség nem felel meg, s amikor ennek rekonstrukciójáról van szó, amikor a legfontosabb közüzem jó működéséről van szó, akkor megakad az egész kérdés azon, hogy nincs pénz. Ott vannak a kórházépítések. Mind olyan feladatok és problémák, amelyek tetemes pénzösszegek abszorbeálását igénylik, de ami egy úttal a munkanélküliség gyors és alapos lecsökkentését is jelenti. Igenis, utána kell nézni a pénznek idebenn a belföldön is és össze kell szedni a pénzt. Ha azok a nagybankok még külföldön is óriási vállalatokat finanszíroznák és erre megvan a fedezetük, akkcr a Nemzeti Banknak nem a bankok számára kell odaadni a, közhitel céljaira kihasított összegeket, hanem törődnie kell az elosztás más módjaival. (Helyeslés.) Ha a nagybankok tudtak országos ta-