Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-380

480 Az országgyűlés képviselőházának 380. ülése 1930 április 10-én, csütörtökön. karékpénztári hálózatot létesíteni, tudjon a kormány is egy országos községi takarékpénztári hálózatot létesíteni. (Helyeslés.) Budapest székesfőváros megmutatta, hogy hogyan kell ezt a gondolatot végrehajtani, méltóztassék tehát a megyei centrumoknál legalább ezt végrehajtani, s akkor meglesz a kormány szerve arra, hogy a közhiteleket kielégítse ezeken a bankokon keresztül. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Mert amíg megmarad ez a ma létező és 13 budapesti bank kezében lévő takarékpénztári hálózat, magyarul Tébe., addig ezeknek az óriásig összegeknek felhasználása tekintetében a kormánynak semmiféle ingerenciája sincs. T. Ház! A törvényjavaslatot a becikkelyezés számára szívesen elfogadom és kérem a t. kormányt, hogy tekintse ezt egy erkölcsi obiigónak, amelynek csalk akkor felelhet meg, ha a legrövidebb időn belül olyan szociális törvényt terjeszt a Ház elé, amely foglalkozik a bérminimummal és foglalkozik a munkanélküliség kérdésével. Az előadottakból a magam részéről deriválom, hogy mindezek a kérdések megoldhatók és én nem látok katasztrófát. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik ! Gubicza Ferenc jegyző: Szabó Sándor! Elnök: A képviselő úr nincs itt. Jelentkezése töröltetik. Következik? Gubicza Ferenc jegyző: Pintér László! Pintér László: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Kötelességemnek tartom, hogy ennek a pártnak a részéről is hozzászóljak az előttünk fekvő törvényjavaslathoz. Előttem szólott t. képviselőtársam megengedi, hogy majd csak beszédem folyamán térjek ki beszédében tett egy-két megállapítására, mielőtt azonban tulajdonképpeni beszédembe belefognék, mivel nem tudom beosztani a magam beszédének felépítésébe, egypár mondattal hozzászólni kívánok ama kérdéséhez, hogy hol van a belföldi tőke? T. Ház! Nem akarok gyanúsítani, nem ártana azonban, ha a t. pénzügyminiszter úr tényleg utánanézne annak, hogy hová lesz a „belföldi tőke. En egy útra rámutatok. Komániában ma 12% a bankkamatbetét, nálunk 6%, privátim ott 24—26—28% a kamat, itthon annak csak fele. A sajtót egyszer már megjárta az a hír, hogy bizonyos belföldi magyar tőkék ott keresnek elhelyeződést és nem tudom, hogy ma nem férkőzik-e- ismét hozzá a belföldi tőkéhez az a kísértés, hogy megfeledkezve magyar nemzeti hivatásáról, keresse a nagyobb kamatot. Eátérve az előttünk fekvő törvényjavaslatra, megállapítom, ihogy a katholikus szociálpolitikának egyik régi követelése tör magának utat az előttünk fekvő egyezményben. A genfi Nemzetközi Munkaügyi értekezlet egyik határozata, megállapodása kerül ide elénk, hogy az, mint törvény a magyar Corpus Jurisba becikkelyeztessék. A kérdés a maga szociális és morális vonatkozásaiban régóta ki volt bogozva. A múlt század második felében és az 1900-as években alig találunk szociálpolitikai munkát, amely ne foglalkoznék ezzel a kérdéssel és én a magam részéről csak megelégedéssel konstatálom, hogy arról a frontról is, amely nemrégen még heresisnek tartotta, ha valaki hozzányúlt a szabadelvű gazdálkodási rendszer tételeihez, felállanak ma és e mellett a törvényjavaslat mellett foglalnak állást. Mert hiszen ez a törvényjavaslat tulajdonképpen az individualisztikus gazdasági rendszer egyik alaptételét támadja meg, azt az alaptételét, amely a munkást árucikké süllyesztette le ési azt a tételt állította fel, hogy a munkabér megállapítása tisztára a kereslet és kínálat törvényei szerint szabályozódik, tehát ha a létminimumot nem is üti meg, akkor is igazságos az így létrejött munkabér. Ez ellen,, a felfogás ellen a múlt század nagy szociális pápája, XIII. Leó pápa a Herum no varum című enciklikájában a leghatározottabban foglalt már állást és nem volt szociálpolitikus, aki a keresztény felfogás alapján nem követelte volna az igazságos munkabért és az igazságnak megfelelő lekisebb munkabér megállapításának szükségességét nem hangoztatta volna ott, ahol a munkás erejét igazságtalanul kiuzsorázták. Az Officioso sanctissimo encyklika pedig tovább megy, hiszen az már a családi bér kérdését és gondolatát is felveti, a természetjog alapján követelve a munkás részére olyan minimális bért, hogy családot alapíthasson és munkabéréből családját is eltarthassa. Amikor tehát ezt az egyezményt beeikkelyezzü'k, tulajdonképpen egy eminens katholikus gondolatot is szolgálunk és ez elégtételül szolgál azoknak a szociológusoknak, akik már annak idején, amikor mindenki tömjént gyújtott annak a nagy bálványnak, a liberális gazdasági felfogásnak, rámutattak annak a gazdasági rendszernek tévedéseire és előre megmondották, hogy az Örvények felé viszi a gazdasági és szociális életet, amely örvények között igen könnyen nemcsak maga a gazdasági rend, hanem a századok kultúrája is kataklizmák xközé kerülhet. T. Ház! Igaz, hogy ma igen könnyen hozzáfér kőzik sok emberhez az a gondolat, hogy amikor a munkanélküliség mai gazdasági életünknek legnagyobb problémája, nem aktuális egy ilyen törvényjavaslatnak idehozása. Tény az, hogy a mai társadalominak és szociális életnek egyik legnagyobb problémája a munkanélküliség és jog-gal nevezték el a munkanélküliek táborát félelmetes hadseregnek, mert az félelmetes mind az állami, mind a társadalmi rendre nlézve. Akik azonban ebből a szempontból állítják, hogy ez a javaslat nem aktuális és ebből a szempontból idegesen veszek, hogy munkabérmegálfapítási jogot kap a kormány, elfelejtik, hogy akkor, olyan időkben, amikor egy darab kenyérért száz kéz nyúl, legkönynyebben hozzáférkőzik a tőikéhez az a kísértés, hogy a munkás bérét a létminimum alá szorítsa és így a munkás erejét kiuzsorázza. A kérdésnek ezt az oldalát tehát elfelejteni nem szabad. Igaza volt Peyer t. képviselőtársamnak, amikor megállapította, hogy vigyázni kell mindig, amikor a munkabérek megállapításához hozzányúl a hatóság és a törvényhozás, mert tudniillik a külföldi tapasztalatok nem éppen a legjobbak ezen a téren. Ahol derüre-borúra hatóságilag állapították meg a legkisebb munkabéreket, ott arra rendszerint ráfizettek a munkások is, mert a legkisebb bérekből legnagyobb bérek lettek és amivel segíteni akartak a munkáson, abból tuiajdonkép prés lett, amely alá a munkás nyakát szorították, de magának a termelésnek szempontjából is nem egy országban szomorú tapasztalatokra mutatnak rá a nemzetg'azdászok. Nézetem szerint itt is a középen az igazsálg. Igaz, hogy megvan a veszedelme annak, hogy minimális bérekből könynyen maximális bérek lesznek, nézetem szerint azonban ez csak ott történik meg, ahol az államhatalom lassan mozdul meg és az államhatalom nem tartja kezét a gazdasági és szo-