Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-380

Az országgyűlés képviselőházának 380. sóknak 11 "8%-a bír, a bányászoknak pedig 12'1%-a; 4 pengőtől 4*80 pengőig 8*9% munkás, 20*7% bányász, 4'80 pengőtől 5'60 pengőig az általános munkások közül már csak 7"6% szerepel, a bányászok közül 14*4%, 5'60 pengőn felül az általános munkástömegből keres 21*3%, a bányászok közül 33%. (Mattá Árpád: Tessék megmondani, hogy a mezőgazdasági munkások ebben a statisztikában nincsenek benne!) Beszédem folyamán rá fogok erre térni. Talán itt mindjárt elmondhatom, hogy ha lehetséges volt a mezőgazdasági munkások tekintetében törvényt alkotni 1923-ban, amely törvény a mezőgazdasági minimális munkabérek tekintetében intézkedik, akkor nem látok akadályt abban a tekintetben sem, hogy ilyen intézkedés az ipari munkásságra vonatkozóan is bekövetkezzék. Amíg ugyanis a mezőgazdasági válsággal kapcsolatban nem egy esetben konkrét adatok alapján nyert beigazolást, hogy a mezőgazdasági müvelés már nem rentábilis, addig nem lehet ugyanezt mondani az ipari vonatkozásokban. Ezek a. kérdések egészen különösen alakulnak az ipari vonatkozásban. Amikor általános a panasz, akkor egy részvénytársasági formában működő nagytőke — mert rendszerint ebben a formában működik a könnyebb adóterhek viselése miatt —• zárszámadásaiban bejelentéseket tesz. Kezemben van egy vezérigazgatónak, aki egyszersmind annak a részvénytársaságnak alelnöke, jelentése, melyet az igazgatóságban tesz s amely jelentésben kétségbeesve panaszkodik, hogy az ország közgazdasági állapota megdöbbentően súlyos, itt túlköltekezés van, az adminisztráció tele van bajjal, s ezt a túldimenzionált álLami intézmények és a hozzánemértés hozzák létre, s ezek állják útját a magángazdaság konszolidációi ának. így panaszkodik ez a vezérigazgató úr, és közben megállapítja, hogy ennek ellenére az intézménynek szilárd, de mégis bölcs előrelátásból már most meg kell tenni a preventív intézkedéseket; a prevenció abból áll, hogy egyelőre 15 alkalmazottat fognak elbocsátani, miáltal havonta 2900 pengőt megtakarítanak. Tizenöt alkalmazottat, akik 200 pengőnél kevesebb havi fizetést kapnak, mert csak így jön ki a 2900 pengő. Panaszkodása során elmondja, hogy annak ellenére, hogy minden milyen roszszul megy és el kell bocsátani a tisztviselőket, a 30 mi' flió pengő alaptőkével dolgozott vállalat intern mérlege szerint 6 millió pengő tiszta hasznot nyert, vagyis 20%-ra dolgozott. Amikor pedig az extern, a külső mérlegről beszél, bevallja, hogy még így is 3*5 millió pengő hasznot mutat ki. (Mozgás a jobboldalon.) Ezt a hasznot a következőképpen osztja el. Osztalékra ad 9%-ot, tehát ez a nagyon roszszul menő üzlet, amely kell, hogy földönfutóvá tegyen 200 pengőn aluli fizetéssel bíró családokat, ad 9%-ot. Ad a 9 igazgatósági tagnak tantiém fejében fejenként 20.000 pengőt, vagyis 180.000 pengőt, a három végrehajtó bizottsági tagnaik fejenként külön 30.000 pengőt, vagyis 90.000 pengőt, az elnöknek 40.000 pengőt, az alelnöknek 30.000 pengőt, 5 felügyelő bizottsági tagnak 10.000 pengőt, a tisztviselők nyugdíjintézetére 20.000 pengőt, a vezérigazgatónak pedig a remunerációjára 60.000 pengőt, de e mellett külön az igazgatósági tagságért 20.000 pengőt, a végrehajtóbizottsági tagságért 30.000 pengőt is. (jánossy Gábor: Nem regény ez? Hihetetlen! — Propper Sándor: Van még ennél cifrább is! — Zaj.) Es hogy jótékonynak lássék, jótékonyságra ad a vállalat 2000 penülése 1930 április 10-en, csütörtökön. 477 gőt. (Zaj.) Annak a vezérigazgató úrnak, aki panaszkodik a rossz gazdasági helyzetről és aki elbocsát 200 pengőn aluli fizetéssel bíró tisztviselőket, a fizetése kumulálva: fizetés 60.000, szindikátusi részesedés 50.000, igazgatósági tagsági díj 20.000, végrehajtóbizottsági tagsági díj 30.000, alelnöki tiszteletdíj 30.000, a remuneráció 60.000, részvények utáni osztalék 18.000 pengő. Ez az igazgató úr tehát, aki 2900 pengő havi fizetés miatt földönfutóvá tesz 15 családot, nem restéi felvenni 268.000 pengő évi díjazást. (Jánossy Gábor: Micsoda társaság ez?) Ilyen hihetetlen lelkiismeretlenség, ilyen lelketlenség mellett ne csodálkozzunk, ha valamennyien reklamáljuk az egész gazdasági élet reorganizálását. (Ügy van! Vgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Fenn nem tartható a részvénytársasági formában működő vállalatok által egyes emberek vagyonát is alkotó jövedelmeknek ilyen módon való eltékozlása. De nemcsak tékozlás foglaltatik ebben, hanem az emberszeretetnek még halvány nyoma sincs benne, amikor ez a részvénytársaság ilyen kedvező körülmények között is földönfutóvá teszi a tisztviselőknek és a munkásoknak egész seregét. (Folytonos mozgás és zaj a Ház minden oldalán) Az a bizonyos racionalizálás nem egyéb, mint megdrágítása az életünknek, nem, egyéb, mint emberek kenyerének elvétele. Erről a racionalizálásról lehet nagy ipari államokban szó, ahol nincsenek felesleges emberek, ahol a munka felkínálása nem olyan nagymértékű, mint nálunk, de nálunk, ahol minden jelentkező munkaalkalomra ezren vannak, ilyen helyen a racionalizálással csak lelkiismeretlen emberek élnek. (Ügy van! Ügy van!) Ebben a kérdésben, amelyet idehozni bátor voltam, megnyilatkozik az a körülmény is, hogy megítélésem szerint, ha megfelelő gazdasági rendben élnénk, sem ez a nagy munkanélküliség nem volna, sem nem volna ilyen bérezés, amelyet szégyenszemre kellett felemlítenem, hogy napi 80 fillértől kezdve alig 5 pengő jut a legkiválóbb, a legjobb szakmunkásoknak, s ezen páriák mellett százan és ezren vannak havi 40—50 pengő, tehát heti 10—12 pengő bérrel, akik napi 10—12 órai munkával keresik kenyerüket, főleg a textiliparban. Maguk az úgynevezett Gyosz.-hoz tartozó érdekeltségek is statisztikával szolgálnak. Bizonyára ez a statisztika nem azt akarja mondani, hogy a Gyosz. nem teljesíti a kötelességét. Mégis hogyan néz ki ez a statisztika, ahogyan azt maga a Gyosz. előadja'? Azt mondja, hogy a gépiparban a napi munkabér átlag 4*38 pengő, a faiparban 3*68 pengő, — ezek szakmunkások, így méltóztassék venni — a textiliparban pedig 3*02 pengő, A saját maguk bevallása szerint olyan bérezést adnak, amely bérezés az élelmezésre sem nyújt elegendő fedezetet. A munkás megélhetése nem jelenti azt a megélhetést, amely húsevéssel és egyebekkel kapcsolatos, hanem jelenti a legszerényebb és a mellőzhetetlenül szükséges élelmiszereknek a fogyasztását. A munkabér erre sem elegendő, mert szintén a hivatalos statisztika mutatjaki, hogy egy öttagú munkáscsalád heti minimális szükséglete 73 pengő. Ha ezt redukálom^ háromtagú családra, — mert hiszen a többség talán mégis háromtagú család — akkor még mindig 60 pengő heti mellőzhetetlen szükségletről van itt szó. Ezzel szemben a jövedelem kezdődik 10—12 pengővel, és jó kereset az, ha elfogadom a gépiparban a Gyosz. által kimutatott 25 pengőt hetenként. Méltóztassék válaszolni arra, hogyan képzelhető el ilyen bérezés mellett, hogy a munkás nyugodtan; folytassa munkáját? Ez