Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.
Ülésnapok - 1927-379
Az országgyűlés képviselőházának 37 9. gondoskodásra legjobban rászorult rétegei számára. Az alapgondolat még nom volt ugyan teljesen tisztázva^ hiszen a kapitalizmus a szociálpolitika mértékéül a tőke teherbíróképességének akó határát jelölte meg, ezzel szemben a munkásság a szociálpolitikai ellátásnál a társadalom teherviselőképességének a maximumát követelte. A tőke számára a szociálpolitika indokolása a humanizmus volt, a mi számunkra pedig a társadalmi igazságosság, a társadalom javainak egyenlő elosztása az indok. A kapitalizmus célja a kényszerülve elismert szociálpolitikával az emberanyag felfrissítése, a mi célunk pedig a szociálpolitikával minél több embernek minél nagyobb jóléthez való juttatása. Ezek az ellentétek azonban nem kerültek szóba akkor, amikor a végsőkig való kitartás volt a jelszó és amikor a szociálpolitikai ígéretek tömegét eregették a levegőbe. A háború befejezésekor, a békeszerződések megkötésének idején ezek az ígéretek azután természetesen eszkomptálásra vártak. Ennek a javaslatnak a keretébe nem tartozik az, hogy a földre vonatkozó ígéretek mennyiben kerültek beváltásra. A szociálpolitikára vonatkozó ígéretek megvalósítására azonban a békeszerződést kötő felek megalakították a nemzetközi munkaszervezetet, amelynek alapokmánya olyan megértően beszél azokról a munkafeltételekről, amelyek az emberek nagy tömegére igazságtalanságot, nyomort és nélkülözést hárítanak. Megalkották és megszövegezték azt az alapokmányt, amelyben először foglalták írásba a nacionalista frázisokkal szemben a háború kitörésének gazdasági okait; megalakították azt a szervezetet, amelynek az épülete alapkövébe elhelyezett okmány olyan ékesszólóan fordítja meg a barbár jelszót: «Ha békét akarsz, csinálj háborút» és azt mondja: «Ha békét akarsz teremts igazságot», és^ amely intézménynek első időszaka^ olyan sokatígérően nyúlt a szociálpolitika legégetőbb és legsúlyosabb problémáihoz, de amelynek munkássága azután az esztendők folyamán mindig többet veszített az első esztendők erejéből, abból a nagy nekibuzdulásból, amelyből arra lehetett következtetni, hogy a szociálpolitika terén fennálló elmaradottságot, nemzetközi különbözőséget utóiérni és kiegyenlíteni célja az intézetnek és hogy sikerül is az intézetnek ezt a célját megvalósítani. A nemzetközi munkaszervezetnek munkája az esztendők folyamán egyre jobban lesiklott a munkásvédelmi törvényhozás területéről, vagy legalább is a munkásvédelmi törvényhozás problémakörének kisebb jelentőségű kérdéseivel foglalta el magát. Ezzel ugyan nem akarjuk azt mondani, hogy másik feladatkörében: a nemzetközi szociálpolitikai anyagyüjtésnek területén, a nemzetközi szociálpolitikai információszolgálat elvégzésével nem végez valóban értékes munkát, bárazok a hangok, amelyek az^ intézmény lejáratását és népszerűtlenné tételét a munkásvédelmi területen olyan sikerrel végzik már évek óta, most már ezt a másik munkaterü* letet is kikezdték, és a csúfolódásnak, a gúnyolódásnak ezer formájával figurázzák ki a munkaszervezetnek ezt az adatgyűjtő, adatszolgáltató munkásságát. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Kétségtelenül el kell azonban ismernünk, hogy a munkásvédelmi törvényhozás területén lemaradt ez a szervezet. Ennek oka azonban korántsem az, mintha égy ilyen intézmény felesleges volna, vagy mintha egy ilyen intézülése 1930 április U-én, pénteken, 147 meny e feladatok elvégzésére alkalmatlan volna. Sokkal inkább oka ennek a lemaradásnak az, hogy a kormányküldötteknek és a, kapitalizmus exponenseinek : a munkáltatóküldötteknek Összjátéka a munkaügyi konferenciákon lehetetlenné tesz minden érdemleges munkát; hogy a kapitalizmus azért a politikai kiszolgálásért, amelyet otthon a reakciónak nyújt, a szociálpolitika eme nemzetközi fórumán való támogatás ellenszámláját benyújtja a kormányoknak. Oka ennek, hogy az állam és a kapitalizmus nem egymás mellé, hanem egy megfordított és igazságtalan sorrendben egymás alá rendelt tényező ezen a területen és egységesen vernek vissza minden oiyan megállapodásra való törekvést, amely az úgynevezett egészségügyi kordonon túlmegy, amely túlmegy azon a határon, melyik ott a minimális védelmet, de a megvalósításnál a maximális alapot jelenti. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet megalakítása idején fennállott illúziókat tehát az események alaposan megtépázták. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet céljaival szemben, amelyek az alapító okmányban és a megnyitó beszédekben olyan ékesen voltak körvonalazva, itt van előttünk az eredményeknek bizonyító ereje. Be még ezek az eredmények is megsemmisülnek a végrehajtásban. (Ügy van! a szélsőbaloldalon,) Nekünk csak a magunk példájára keU utalnunk, amikor a megállapodások ratifikálásának és a gyakorlatba való átültetésének módját megfelelő világításba helyezzük itt is, a mi nyilvánosság-úrk előtt is. Amikor a nemzetközi Munkaügyi Szervezet hosszas tárgyalásainak, adatgyűjtéseinek, konferenciáinak következményeképpen megszületik egy-egy munkaügyi szervezet, ha ez a munkaügyi egyezmény minálunk is hosszas górcsövezés, hosszas vizsgálódás után az elfogadhatók csoportjába kerül, akkor nálunk besorozzák a parlament tárgyalási anyagának abba a rekeszébe, ahol az időhézagokat kitöltő egyéb jelentéktelen anyag várja azt a pillanatot, midőn a kormánynak nincs más előkészített javaslata^ vagy pedig, mint a jelen esetben is, amikor előre nem látott zavarok borítják fel a tárgyalás menetét, akkor belenyúlnak ebbe a hátsó rekeszbe, kihúzzák onnan az alaposan körüinyirbált munkásvédelmi törvényalkotást és létárgyaltatják a parlamenttel. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Hogyan lehet így beszélni 1 ?! Örüljenek, hogy egy ilyen törvényjavaslat itt van! — Peidí Gyula: örüljünk 1 ?! Porhintés a világ szemébe! — Peyer Károly: Hogyan lesz végrehajtva? — Bud János kereskedelemügyi miniszter: Nem lehet itt ilyeneket beszélni! Rekeszekről, meg nem tudom miről! — Rothenstein Mór: Szemfényvesztés! — Zaj. — Elnök csenget. — Halljuk! a jobboldalon. — Propper Sándor: Miért olyan ideges a miniszter űr? — Bud János kereskedelemügyi miniszter: Dehogy vagyok ideges! Bár örök is olyan nyugodtak volnának, mint amilyen én vagyok! — Propper Sándor: Azt még nem iktatták törvénybe, hogy kell örülni valaminek ! — Várnai Dániel: À rosszhiszeműség magyar királyi minisztere! -— Jánossy Gábor: Ezt igazán nem lehet mondani! — Bud János kereskedelemügyi niniszter: Ez magához illő! — Várnai Dániel: Jobban tudom, mint Jánossy képviselő úr! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Ne méltóztassanak lehetetlenné tenni, hogy a szónok beszédét folytathassa. Kéthly Anna: T. Ház! Mi igenis, örülünk minden munkásvédelmi alkotásnak, minden szociálpolitikai törvényalkotásnak, de nem mn63*
